Hogyan teremtte meg Bill Mitchell a sugárhajtású korszak autóit?

1958 decembere. Harley Earl 65 éves korhatárral távozik a GM-től, és a kor legnagyobb formatervező irodájának kulcsai egy új névre szállnak, aki a rajzasztalnál ül: Bill Mitchell. Amit Earl hátrahagyott, az tele volt nehéz krómmal, duzzadt uszonyokkal és szemkápráztató díszítésekkel. Mitchell viszont pont az ellenkező irányba néz. Szerinte egy autónak úgy kell állnia, mint egy most vasalt ingnek: feszülten, tisztán, ráncok nélkül. És ez az elképzelés a következő években nemcsak néhány autót, hanem egy teljes korszak ízlését is meg fogja változtatni.
De ki volt ez az ember, és hogyan rajzolta meg azt a vonalat, amely az 1959-as Impala szárnyaitól az 1963-as Sting Ray osztott hátsó szélvédőjéig ível? Ha készen állsz, belemerülünk annak a férfinak a történetébe, aki a sugárkor korszakát papírra vetette.
Ki volt Bill Mitchell: A Buick-kereskedés fiától a GM formatervezésének csúcsáig
William L. Mitchell 1912. július 2-án született Clevelandben, Ohióban. Édesapja Buick-kereskedő volt; vagyis a kicsi Bill autók között nőtt fel, és egészen fiatalon mutatott tehetséget az autók rajzolásához. A Carnegie Institute of Technology-n (a mai Carnegie Mellon) és New Yorkban, az Art Students' League-ben tanult. Reklámozással kezdte a pályáját: Miközben a Barron Collier Advertising-nél dolgozott, az MG észak-amerikai reklámjait készítette, és a Collier fivérek által alapított Automobile Racing Club of America hivatalos rajzolója lett.
Éppen ezek a versenyrajzok keltették fel Harley Earl figyelmét. Mitchell 1935-ben csatlakozott a GM Art & Colour Section egységéhez, 1936-ban pedig Earl az újonnan alapított Cadillac tervezőstúdió főtervezőjévé nevezte ki. 1954. május 1-jén a GM Director of Styling pozíciójába került, és Earl nyugdíjba vonulásával 1958 decembertől 1977-es kényszerű nyugdíjazásáig a General Motors alelnöke és a Styling Section vezetője volt. A GM-nél töltött összesen 42 éves karrierje során az általa tervezett vagy befolyásolt autók száma meghaladta a 72,5 milliót. 1988. szeptember 12-én Royal Oakon, Michiganben, 76 éves korában szívelégtelenségben hunyt el.
Kiemelt tények
- Bill Mitchell összesen 1935-1977 között 42 évet dolgozott a GM-nél; az általa befolyásolt autók száma meghaladta a 72,5 milliót.
- 1958 decemberében vette át Harley Earl helyét, és a GM formatervezését a túlzott krómtól az éles, arányos formák felé terelte.
- Leghíresebb munkái: 1959 Impala, 1963 Corvette Sting Ray, 1963-65 Riviera és a második generációs Camaro.
- Megalapította a titkos Studio X stúdiót; olyan nevek nőttek fel a rajzasztalánál, mint Larry Shinoda és Peter Brock.
Earl krómjától Mitchell Sheer Look-jáig: A filozófia váltása

Az Earl-korszak GM-jének védjegye egyértelmű volt: bőséges króm, telt uszonyok, túlzott díszítés. Mitchell alighogy elfoglalta a székét, ezeket a védjegyelemeket egyesével eltüntette. Amit ő keresett, az az áramvonalasság, az élesség és az arányosság volt. Az 1960-as években erre nevet is talált: sheer look. Vagyis olyan karosszériavonal, amely az üveges oldalfelülettől váll kialakítása nélkül, éles aerodinamikai lejtéssel ereszkedik le. Csak képzeljük el: Earl autói úgy voltak, mint egy báli ruha, Mitchell-éi pedig mint egy jól szabott öltöny. Mindkettő elegáns, de az egyik a rücskös szegéllyel, a másik a vágással nyer.
Amit Mitchell a tervezésről mondott, az is összefoglalja ezt a filozófiát. Azt mondta, hogy egy autónak úgy kell kinéznie, mint egy frissen vasalt ingnek. Ellenezte a bizottsági tervezést; hitt abban, hogy be kell lépni és világosan kimondani, mit akarunk csinálni. A kis autók ügyében is híres, kissé humoros nézete volt: a kis autó készítését a törpe szabósághoz hasonlította. Vagyis kicsi méretben a helyes arányok megragadása nehezebb volt, mint nagy autónál. És persze egy eredmény, ami meglepte azokat, akik nem így gondolkodtak: a Sting Ray, amely az egyik kedvenc műve volt, pontosan egy kis autós projekt volt.
Makó cápa lógott az asztalon
Mitchell általában nem rajzolt maga. Olyan volt, mint egy karmester: kiválasztotta a megfelelő embereket, akik hordozni tudták a vízióját, majd lazán, de világos iránymutatásokkal etette őket. Egyik leghíresebb iránymutatása az irodájában történt: a rövid uszonyú makó cápától ihletett sziluettet akart, és elmondás szerint egy miniatűr makó lógott az irodájában. A hamis szellőzőnyílásokat és dekoratív rácsokat felületi szórakoztatásnak nevezte: funkció nélküli, de karaktert adó részletek.
1959-as Chevrolet Impala: Batwing szárnyak és a jet-kor csúcsa

A jet-kor esztétikájának legbátrabb példája vitathatatlanul az 1959-as Chevrolet Impala. A híres batwingnek nevezett, vízszintesen kinyúló szárnyak páratlan terv voltak az autóipar történetében: függőlegesen emelkedni helyett oldalra nyílnak, akár egy felszállásra kész repülőgép szárnyai. És ha ehhez jönnek a macskaszem fényszórók is, akkor egy olyan autó születik, amely látszólag nem jöhetett ki egy középosztálybeli szájból.
Van itt egy érdekes részlet: az Impala közvetlenül Earl nyugdíjba vonulása után, azon az időszakon készült, amikor Mitchell vette át a posztot. Mitchell hozzáállása ehhez a folyamathoz a történet egyik legbeszédesebb vonása: minden elé kerülő kompromisszumos tervet egyetlen pillantással, esztétikai megfontolásból elutasított, és egy megfélemlített bizottság tervének nevezte. Vagyis azok a szárnyak nem sietségből kötött kompromisszum termékei voltak; épp ellenkezőleg, egy kompromisszumoktól mentes döntés gyümölcsei. A bátorságnak persze volt ára: egy ennyire extravagant terv csak rövid életű lehetett, a következő évben a vonalak lenyugodtak. De épp ezért számít az 1959-as Impala ma mérföldkőnek.
1963-as Corvette Sting Ray: Az osztott ablak rövid és viharos története

Megérkeztünk talán Mitchell legszemélyesebb művéhez. A második generációs Corvette Sting Ray az 1963-as modellévben gyártott split-window, vagyis osztott hátsó ablakú kupéjával lett legendássá. Az a meredek üvegosztó a közepén kettévágta a hátsó részt, és olyan sziluettet adott az autónak, amely egyetlen más Corvette-ben sem volt meg. És ha ehhez jönnek a rejtett fényszórók és az izmos karosszériavonalak, akkor nem egy közepesen hétköznapi sportautó születik, hanem egy rövid uszonyú ragadozó földi megfelelője.
Egy fiatal gyakornok rajza, egy mester víziója
A Sting Ray alaprajzának története a GM fiatal tehetségek kultúrájának is összefoglalója. 1957-ben a húszéves korát frissen betöltött fiatal tervező, Peter Brock Mitchell laza iránymutatásával vázolta fel az alapvonalakat. Ezután Larry Shinoda a Mako Shark koncepcióból származó finomításokkal érettette a formát. Vagyis nem egyetlen zseni ült az asztalnál, hanem Mitchell karmesteri vezénylete alatt egy csapat, és Mitchell a helyes hangokat a helyes helyekre tette. Tény, hogy amikor Brock egyszer egy Corvette-re vonatkozó javaslattal került Mitchell elé, kemény választ kapott, amely annyit mondott: a Corvette-ek miatt én járok el. Ekkora erős volt tehát a birtoklási érzés.
Az osztott szélvédő viszont azt mutatta, hogy nem értett vele mindenki egyet. A legendás mérnök, Zora Arkus-Duntov élesen elutasította azt az üveget, mert elzárta a kilátást, a közönség reakciója pedig vegyes volt. Az eredmény: a funkciót a következő években eltávolították. De a tervezés története furcsa helyekről indul; ma az az osztott szélvédő az egyik legkeresettebb Corvette-védjegy. Még az is vitatott a történészek között ma is, hogy a Sting Ray írásmód Stingray legyen-e vagy Sting Ray. Ezek a részletek egy külön cikket érdemelnének, ne türelmetlenkedj.
Riviera, Camaro és az évek, amelyekben elterjedt a kamaforma

Mitchell aláírása nem egyetlen modellre korlátozódott. Az 1963-65-ös és 1966-67-es Buick Riviera esetében a Párizsban kapott ihletét megosztotta a csapattal, és azt a feladatot adta tervezőinek, hogy egyesítsék a Rolls-Royce és a Ferrari vonalakat. A Ned Nickles által rajzolt, Mitchell által kiforrott tervet először a Cadillacnak mutatták be, annak elutasítása után a Buickhez került, és rejtett fényszóróival a korszak egyik remekművének számított. Az 1970-81 közötti második generációs Chevrolet Camaro pedig agresszív, feszült vonalaival a Mitchell-esztétika izmos értelmezése volt.
Ez a lista, amely az 1955-57-es Bel Airtől az 1938-as Cadillac Sixty Special-ig, sőt Earl idejében a 1949-es Cadillachez adott uszonyokig nyúlik, azt mutatja, hogy Mitchell olyan ember volt, aki évekkel korábban hitt a tervezés erejében. Karrierje vége felé az 1975-79-as Cadillac Seville-vel a kisebbítés, vagyis a downsizing témájának úttörője is volt; az 1977-es full size és az 1978-as középkategóriás lekicsinyített GM-modellek a Mitchell-korszak utolsó nagy lépései voltak. Utolsó terve pedig az 1977-es Pontiac Phantom koncepció volt: a GM megtagadta, hogy megmutassa a nagyközönségnek. Kemény finálé, de Mitchellhez nagyon illő finálé.
Studio X és a rajztábláról kinőtt iskola
Mitchell öröksége legalább olyan fontos része, mint az autók, az általa nevelt emberek. Ő maga alapította meg a Studio X nevű stúdiót, amely márkáktól függetlenül titkos ötleteket gyártott. Larry Shinoda itt Mitchell magántervezője lett, és megtervezte a Mako Shark II show cart. Miközben a GM hivatalosan visszavonult a versenyzésből, Mitchell garázst bérelt Warren közelében, és folytatta a titkos versenymunkákat; a Corvette az ő kedvence volt, és a könyvek Jim Hall Chaparral versenyautóival való kapcsolatát is megemlítik.
Ennek az iskolának a mérőszáma a következő: Mitchell korszaka adta a GM következő négy tervezési alelnökét. Welburn, Cherry, Jordan és Rybicki nevei mind ebből a kultúrából kerültek ki. Mitchell tehát nem csak autókat rajzoltatott; egy tervezőnemzedéket nevelt fel. A saját pénzéből építtetett XP-700-as koncepciójával olyan bátor és játékos volt, hogy meglepetést akart szerezni Earlnak: Earl megtetszett az autó, és a GM show car-jává alakult.
A vitatott örökség és Mitchell aláírása, miért él tovább
Legyünk őszinték: Mitchell nem volt angyal. Mr. Glamour becenéven ismert kemény életmódja, alkoholizmusa és nőellenes nézetei dokumentáltak voltak. Az 1970-es években állítólag levált a piacról, és elvesztette a vezetőség támogatását; az 1960-as évek fényéhez képest utolsó évei küzdelmesen teltek. A osztott hátsó ablak iránti szeretetét sem a stúdió társai, sem a vevők nem fogadták el. Nyugdíjas éveiben alapított William L. Mitchell Design tanácsadó cége alatt sem hagyott alba a kritika tüze: nyíltan kijelentette, hogy a negyedik generációs Corvette stílusát közönségesnek tartja.
Hogyan teremtette tehát Bill Mitchell a jet-korszak autóit, összefoglalva? A válasz egy mondatban: ledöntötte Harley Earl nehéz króm- és duzzadt uszony-esztétikáját, és helyette kihűlt inghez hasonlóan feszült, arányos és folyékony formákat tett; a sugárhajtású repülőgépekből és tengeri élőlényekből merített merész sziluetteket a megfelelő emberekből álló csapatai kezével juttatta papírra. Ennek a változásnak a bizonyítéka kéznél van: Az 1959-as Impala szárnyai, az 1963-as Sting Ray osztott ablaka és a Riviera rejtett fényszórói ma is irányítják az autóstilizálás nyelvét. Ha egy ember ízlése több mint 72,5 millió autót érintett, akkor azt véletlennek mondani a legnagyobb naivitás.
Források
- The Designer's Story: Bill Mitchell
- 1963 Chevy Corvette Sting Ray
- Az ikonikus 1963-as Corvette Sting Ray osztott ablakos dizájn eredete
- X Stúdió: Bill Mitchell titkos stúdiójának története a General Motornál
- Bill Mitchell - National Corvette Museum
- Bill Mitchell - This Day In Automotive History
- Vision Thing: Passing the Torch
- Founding Fathers 3. rész: Bill Mitchell, a Corvette-look megalkotója