Miért versenyez az IndyCar egyetlen kasztinggyártóval?

Egy Formula 1-es hétvégén tíz csapatot, tíz különböző autó koncepciót és egymástól teljesen elszakadt tervezési filozófiákat látsz. Ha azonban az IndyCar-hoz fordulsz, a kép egészen más: a pályán lévő minden autó ugyanarra a vázra épül. Igen, jól olvastad; a mezőny minden autója az olasz Dallara DW12-es kasztniját használja, és ez 2012 óta így van. De miért köti le magát egy versenysorozat egyetlen kasztnigyártónál? A válasz nem annyira egyszerű, mint gondolnád; itt egy tudatosan kialakított egyensúlyról van szó a pénz, a biztonság és a versenyképesség között.
Ezen az oldalon szétbontjuk ezt az egyensúlyt. Először a sok gyártós régi napokra, majd a Dallara monopoljumára, végül erre a modellre mint sorozatot megmentő és kritizált vonatkozásaira tekintünk. Ha készen állsz, menjünk le a garázsba.
Lola, Reynard és Panoz: Ami a több kasztnis korszakban történt
A mai monopolizáció nem egy pillanat alatt jött létre. A CART-korszakban a brit kasztnigyártók uralták a pályát: a March, a Reynard és a Lola időszakonként olyan domináns volt, hogy elsötétítette a másikat. Egy új kasztni megvásárlása azt jelentette, hogy a megfelelő gyártót kell kiválasztani; ha egy csapat rosszul választott, az egész szezonját a középső mezőnyben csúszkálva tölthette. Vagyis a kasztniháború egyszerre volt izgalmas és rendkívül drága.
Amikor az IRL megjelent a színen, a lehetőségek listája bővült. A sorozat első generációs autóihoz a G-Force (később Panoz), a Dallara, valamint a meglévő Lola és Reynard kasztnik léptek be. A Reynard és a Lola a szabványos sebességváltó egység bevezetésével csatlakozott az IRL-hez. A Panoz viszont a Champ Car-hoz ment egyetlen kasztniszállítóként, de az IRL oldalán nem tudott versenyképes lenni az oválokon; annak ellenére, hogy megnyerte az Indianapolis 500-at, nem tudott megkapaszkodni a sorozatban. 2003-ban az IRL korlátozni kezdte a gyártók számát, és a jelöltek között voltak Dallara, G-Force, Lola, Penske és Reynard felszerelést használók. Egyre nyilvánvalóbbá vált, merre fúj a szél.
Dallara DW12: Az egyetlen kasztni születése

A fordulópont 2008-ban jött el, az Indy Racing League és a Champ Car World Series egyesülésével. Egyesülés után a Dallara a sorozat egyetlen kasztniszállítójává vált; a cég 1997 óta gyártott autókat az amerikai nyitott kerekű versenyzés legfelső kategóriájába. Majd 2012-ben megérkezett az DW12, az ICONIC kutatási program eredménye, és az egyetlen kötelező kasztnivá vált. Az autó neve is érzelmes történetet hordoz: Dan Wheldon tiszteletére kapta, aki tesztpilótaként szolgált és életét vesztette.
Kiemelt tényezők
- A Dallara 1997 óta gyárt Indy-autókat, 2008 óta egyetlen kasztniszállító
- A DW12 2012 óta a sorozat standard kasztnija; a nevét Dan Wheldon tiszteletére kapta
- A DW12 alkatrészein 14 százalékos kedvezmény és árstop megállapodás született
- A 2018-as univerzális aero kitcsomagban a lehajtóerőt körülbelül 20 százalékkal csökkentették
- A 2028-as évre bemutatták az új IR-28 kasztnit; a DW12 2027 végéig marad a pályákon
A DW12 műszaki felépítése is tükrözi az egyetlen szállító logikáját. A jármű BorgWarner turbóval ellátott, középmotorelosztású, hosszirányban beépített feltöltött motorral rendelkezik; A 2012-2013-as szezonokban a motort kizárólag a Honda szállította. A kasztni fejlődése is érdekes utat járt be: 2012 és 2014 között az eredeti karosszériát használták, 2015 és 2017 között a Chevrolet és a Honda saját aero kiteket gyártott, 2018-tól kezdve pedig visszatértek az egységes univerzális aero kithoz, 2020-ban pedig hozzáadták az Aeroscreen biztonsági kupolát.
Az Aero Kit kísérlet: Miért maradt félbe?
A 2015-ös aero kit diverzifikáció megkísérelés volt arra, hogy egy kis többgyártós leheletet csempésszen az egységes kasztnis formulába. De nem úgy alakult, ahogy várták. A potenciális beszállítók a Chevrolet és a Honda mellett a fejlesztési költség és a sorozatgyártási költség összeegyeztethetetlensége miatt lemondtak a részvételről. Végeredményben a kétmárkás versennyé váló aero kit háborúban a Honda csapatai hátrányba kerültek egy gyengébb csomaggal, miután a kitek fejlesztését befagyasztották. 2018-ban a sorozat teljesen elhagyta ezt az utat: áttértek az univerzális aero kitre, és a downforce-ot körülbelül 20 százalékkal csökkentették. Tehát az aero kit kísérlet eleven bizonyítéka lett annak, hogy miért hagyták fel a többgyártós időszakot.
A pénz beszél: Hogyan csökkenti az egységes kasztni a költségvetést?

A dolog legkézzelfoghatóbb oldala a költségvetés. A versenycsapat egyik legdrágább tétele a szezononként megújuló kasztni és a soha véget nem érő alkatrészszámla. Az egységes beszállítói modell kiszámíthatóvá teszi ezeket a tételeket.
Adjak konkrét példákat. Az IndyCar és a Dallara közötti alkatrész-megállapodásnak köszönhetően 14 százalékos kedvezményt értek el a DW12 alkatrészeken, és az árak 2014. március 15-ig ezen a szinten fagytak be; a tisztségviselők teljes szezonos nevezésenként körülbelül 50.000 dolláros megtakarítást jósoltak. Ez egy 5 millió dolláros költségvetés körülbelül egy százalékát jelenti. Mégis ez nem volt elég; a csaptulajdonosok összefogtak, hogy 40 százalékos költségcsökkentést követeljenek, de a megoldás lassan haladt. A 2018-as karosszériaváltásnál minden DW12 esetében a karosszériafrissítés köre 2.720 dollárba került. Ami a aktuális számokat illeti: 2026-tól az új IR-28 kasztni ugyanazon az áron van, mint a DW12, 1,1 millió dollár; felfüggesztéssel együtt körülbelül 650.000 dollár. A teljes szezon költségében a motorbérlés körülbelül 1,6 millió dolláros szinten mozog, míg a kasztni és az alkatrész tételek 0,8 és 1,5 millió dollár között változnak.
Kössük össze ezeket a számokat a mindennapi élettel: a több kasztnis időszak hasonlított arra, amikor minden csapat évente árajánlatokat gyűjt különböző piacokról. Az egységes kasztnis modell pedig hasonlít a mindannyiunk által látogatott üzletlánc akciós katalógusára; az ár adott, a minőség adott, nincsenek meglepetések. A korlátozott költségvetés-tervezéssel rendelkező csapatok számára ez a különbség életek dolga.
Hova tolódott a mérnöki munka? Aerodinamika, motor és a beállítások játéka
De ha mindenki ugyanazt az autót használja, hol van a különbség? Ez a sorozat leggyakrabban feltett kérdése, és a válasz abban rejlik, hogy megváltozott a mérnöki munka címe. Ha a kasztni és a karosszéria ugyanaz, az előrejutás útja a beállításokon, a versenystratégián és a pit wall mérnöki munkán vezet át. Aki jobban süti ugyanazt az alapanyagot, az nyeri a versenyt, szóval.
A verseny természetesen nem szűnt meg teljesen. A motorok terén valódi gyártói csata folyik a Honda és a Chevrolet között; 2012-ben a motorversengés ugyanazzal az alap Dallara kasztnival tért vissza. Ugyanez a logika az újonnan érkező motorgyártóknak is megkönnyebbülést hoz: amikor egy márka belép a sorozatba, nem kell a nulláról kasztnt fejlesztenie, csak a motorjára koncentrál. Az egységes kasztni az új csapatok belépését is ösztönzi - ezt a Lola is hangsúlyozta; a 2012-ben Indianapolisban megnyílt Dallara gyár 2015 óta az Indy Lights IL-15 kasztniját is gyártja.
A sorozat hivatalos álláspontja is egyértelmű: a szabványos kasztni kiegyenlíti a mezőnyt, és a figyelmet a versenyzési stratégiára és a pilótára helyezi át. A hosszú ideig minimális változtatásokkal futott időszak közelebb hozta egymáshoz a csapatokat; az egységes kasztni formula és az Indianapolis 500 révén a paritás lélegzetvételhez jut, a DW12-t pedig a szoros verseny egyik okaként említik.
A biztonság oldala: Az egységes kasztni kevésbé ismert nyereségei
Az egységes kasztni modell kevésbé emlegetett előnye a biztonság. Mivel egyetlen kasztniról van szó, a balesetekből tanult leckéket az egész mezőny egyszerre alkalmazhatja; amikor a Dallara frissítést végez, 33 autó válik egyszerre biztonságosabbá.
A DW12 múltja nagyon jól szemlélteti ezt a működést. A 2012-es szezon súlyos baleseteit követően frissítették az autót. A 2013-as Indianapolis 500 előtt minden DW12-t módosítottak: az alsó szárny tartóin három-három bevágást nyitottak, ezzel csökkentve az oldalirányú merevséget, miközben a függőleges merevség megmaradt, így oldalsó ütközéskor az alsó szárny fokozatosabban zsugorodik össze, és a pilótának átadott teher csökken. Ugyanabban az évben ütközési szerkezeteket szereltek a kokpit két oldalára, 2014-re pedig kb. 20 font (kb. 9 kg) bevonat került a kokpit oldalaira, valamint megerősítették a kokpitgyűrűt. A 2015-ös súlyos baleset után újraértékelték az első felső lengőkart (wishbone), 2018-ban a kokpit oldalaira összehajló szerkezeteket építettek, amelyek ugyanazt a funkciót látják el, mint a hátsó ütköző, 2020-ban pedig bekapcsolták az Aeroscreen biztonsági kupolát. Ekkora tempójú és átfogó frissítés négy különböző gyártó különálló tervezési frissítést igénylő felépítésében elképzelhetetlen lett volna.
A gumiabroncsok párhuzama: A Firestone-modell
Az egyetlen beszállító logikája nem csak a kasztnira korlátozódik. A gumik terén a Firestone a sorozat egyetlen beszállítója, és ez a partnerség évtizedekre nyúlik vissza. 2019-ben, amikor a 20. egymást követő szezonjába lépett, abban az évben több mint 26.000 Firehawk versenygumit szállított a csapatoknak. A megállapodást először 2025-ig hosszabbították meg, 2024 szeptemberében pedig bejelentették a hosszú távú meghosszabbítást, amely minden futamra kiterjed, az Indianapolis 500-ra és az INDY NXT-re is. Tehát a sorozat; a kasztniban a Dallarával, a gumiknál a Firestone-val alkalmazza ugyanezt a filozófiát, a motoroknál pedig élénken tartja a Honda-Chevrolet rivalizálást.
A kritikák és a jövő: Az IR-28 kopogtat
A modellnek természetesen kritikusai is vannak. Évek óta keringenek azok a vélemények, hogy az egységes kasztni elriasztotta a technológiai versenyt kedvelőket, és a sorozat olyannak tűnik, mint az F2 vagy a Super Formula. A másik fél viszont a költségelőnyre, a szennyezett levegő (dirty air) okozta fejlesztési háborúk elkerülésére hivatkozik, és arra, hogy a szárny és a tunnel-optimalizálás továbbra is lehetséges marad. Tehát a vita a technikai gazdagság és a költségkontroll között zajlik.
A naptár területén viszont egy nagy küszöb előtt állunk. A 2028-ra és utána szánt új kasztni- és hajtáslánc-csomagot bemutatták; a IR-28 megrendelőlapok 2026 novemberében jutottak el a csapatokhoz, és megkezdődtek az új kasztni tesztjei. A DW12 így a 15. szezonja felé közeledik, miközben az utódja készül; a jelenlegi kasztni 2027 végéig marad használatban. A motorok terén a 2,4 literes motor terve határozatlan időre elhalasztódott, a meglévő 2,2 literes motorokat hibrid egységgel egészítik ki.
Rövid válasz: Miért egyetlen kasztni?
Ha már eleve feltettük a kérdést, adjuk meg a világos választ is. Az IndyCar egyetlen kasztnigyártóval versenyez, mert ez a modell csökkenti a csapatok költségeit, lehetővé teszi, hogy a biztonsági frissítések azonnal elérjék az egész mezőnyt, a versenyt a kasztni-költségvetésből a versenyzői tehetség és stratégia felé tereli, és lejjebb viszi az új csapatok belépési küszöbét a sorozatba. A több gyártós korszak kölspirala volt az az igazi erő, amely erre a döntésre késztette a sorozatot. Ráadásul ez nem véletlen; a 2012 óta tartó DW12-korszak és a kasztnival azonos áron kínált IR-28 a sorozat tudatos döntésének folytatása.
Te mit gondolsz? Az azonos autóval versenyzés megöli a versenyt, vagy valóban a versenyzőket emeli ki? Szerintem a választ minden szezonban a pályán, az utolsó kanyarban adják meg.
Források
- Dallara DW12
- Az IndyCar meghosszabbítja szerződését a kasztniszállító Dallarával
- A Dallara Indy 500-győztesének hosszú fejlődése
- A Dallara DW12 2021-ig marad az egységes IndyCar-kasztni
- A Dallara meghosszabbítja az IndyCar-kasztnik szállítására vonatkozó szerződését
- A Dallara átalakítja az IndyCar DW12-kasztnit a biztonság javítása érdekében
- A brit kasztnigyártók készülnek az IRL-re
- Az IndyCar-csapatok megkapják az IR-28 kasztni megrendelőlapjait
- Az INDYCAR-versenyzés kulisszái mögött: mi teszi egyedivé a versenyautót
- A Firestone meghosszabbítja hosszú távú kizárólagos gumiabroncs-szállítói szerződését