Marmon Wasp: Az első Indy 500-et 110 lóerővel megnyert autó

1911. május 30., Indianapolis. A pályán 40 autó van, a lelátókon körülbelül 80 ezer ember, és a rajtrács mögött egy sárga autó áll, amely a 28. helyről fog elindulni: Marmon Wasp. Mindenki autója kétüléses, egy pilótával és egy szerelővel. Ez a sárga autó viszont csak egy ülőhelyet kínál, teste olyan, mint egy hegyes méhcsípés, a motorháztetőn pedig valami olyasmi, ami addig egyetlen versenyautón sem volt látható: egy visszapillantó tükör. De hogyan nyerte meg ez a furcsa, együléses autó az első Indianapolis 500-at? Ha készen állsz, belevetjük magunkat a motorsport történetének egyik leghűvösebb "kevesebb, de jobb" történetébe.
Ez az oldal pontosan erről szól: Ray Harroun Marmon Wasp-ja, az 1911-es Indianapolis 500 megnyerésének története, a világ első versenyen használt visszapillantó tükrének és a ma IndyCarnak nevezett világ születése. Kezdjük.
Hogyan született meg az Indianapolis Motor Speedway?
A történet még a versenynél is korábban kezdődik. Carl Fisher nevű vállalkozó 1906-ban felvetette az ötletet egy olyan magánlétesítményről, ahol autókat lehetne tesztelni, és 1909-ben Indianapolis külterületén, egy 328 holdas farmterületen gigantikus pálya épült. Eleinte számos rövid versenyt rendeztek; de Fisher és partnerei egy bizonyos ponton koncepciót váltottak: a rövid futamok helyett évente egyszer egy hatalmas show-t rendeznek. 500 mérföld. Egyetlen verseny. A kor leggazdagabb díjalapja.
Így született meg az első Indianapolis 500. 1911. május 30-án 46 nevezésből 40 autó indult el, és megtörtént az autóverseny-történelem első ismert, mozgó rajtja: az autók ötösével álltak fel, kivéve egy Benz-t, amely egyedül maradt hátul, és Fisher által vezetett pace car vezetésével körözve alakult ki a rajtrács. A mai Indy 500 nyitóceremóniáinak alapja éppen arra a napra nyúlik vissza.
Mi az a Marmon Wasp, és miért volt ennyire más?

Először is nézzük meg a kor versenyautóit. Mindkettő kétüléses: egy pilóta és egy úgynevezett "riding mechanic", vagyis utas-szerelő. Ez a szerelő nemcsak az autóval foglalkozott, hanem hátrafordulva jelentette az érkező autókat is; vagyis olyan volt, mint egy élő visszapillantó tükör. Harroun, aki a Nordyke & Marmon mérnöki csapatában dolgozott, teljesen másképp gondolkodott: teljesen eltávolította a második ülést.
Az eredmény? Az autó megszabadult egy személy súlyától, a karosszéria szűkebb lett, és a hegyes haluszony alakú farokkal sokkal áramvonalasabbá vált. A kortársai szerint a Wasp kétségtelenül "simaabb" autó volt. A neve is innen ered: sárga karosszériája és tűhegyes farka miatt egy darázsra hasonlított. Könnyű alumínium vázával ez a jármű körülbelül 2.200 font (kb. 1.000 kg) súlyú volt, és teljesen kihívta a kor versenyrendezését.
Kiemelt adatok
- Az első Indy 500 győzelem: 1911. május 30., Ray Harroun és a Marmon Wasp
- Átlagsebesség: 74,602 mph (kb. 120 km/h), az idő 6 óra 42 perc 8 másodperc
- A világon az első versenyen használt visszapillantó tükör a Wasp motorháztetőjén volt
- Harroun, aki 200 körből 88-at vezetve ért célba, a verseny után befejezte pályafutását
Technikai adatok
De mi volt ezautóban? A főáramú intézményi nyilvántartások alapján vett értékek a következők:
| Tulajdonság | Érték |
|---|---|
| Motor | Folyadékhűtésű, soros 6 hengeres (flathead) |
| Hengerűrtartalom | 477 cu in (kb. 7,8 L) |
| Teljesítmény | 110 LE |
| Nyomaték | A gyártó nem közölte |
| Váltó | 4 fokozatú, hátsókerék-meghajtás |
| Tömeg | Kb. 2200 font (~1000 kg) |
A 110 LE ma kevésnek hangzik, nem igaz? De 1911-ben egy majdnem egy tonnás autóhoz ez komoly erő volt. A 0-100 km/h gyorsulási érték sem hivatalos nyilvántartásokban, sem megbízható forrásokban nem szerepel; a gyártó nem közölte. Emellett egyes adatbázisokban 9,8 L-es hengerűrtartalom és 140 LE-s értékek is keringenek; ezek az értékek nem egyeznek meg az Indianapolis Motor Speedway Múzeum és az intézményi nyilvántartások által közölt 477 cu in / 110 LE adattal, és a főáramú álláspont szerint nem elfogadottak.
Hogyan született meg az első visszapillantó tükör?

Íme a történet legszórakoztatóbb része. Mivel Harroun egyszemélyes autóval versenyzett, kritikák zápora kezdődött: mellette senki sem néz hátra, ez a biztonság szempontjából felelőtlenség. Harroun válasza viszont bekerült a történelembe: egy tükröt szerelt a motorháztetőre. Ezt széles körben elfogadják az első, automobilon és versenyben használt visszapillantó tükör ismert példájaként; egyes források inkább azt mondják, "valószínűleg az első", de a tény az: addig senki sem látott ilyet versenypályán.
Az ötlet eredete is külön szép részlet: az inspiráció állítólag egy chicagói lóversenykocsiból származott. Tehát az a tükör, amelyet a te autódban minden nap használsz, és teljesen hétköznapinak tartasz, 1911-ben forradalmi találmánynak számított. Harroun magát egy lovas versenyzőhöz hasonlította, és azt mondta, a győzelem nem az övé, hanem az autóé: szerinte a Marmon nyerte meg az 500-at, ő csak véletlenül ült a volánnál. Ez volt az alázatos mérnök.
Versenynap: Egy 6 órás 42 perces türelemteszt

500 mérföld, 200 kör. Harroun stratégiája nagyon egyértelmű volt: nem a sebesség, hanem az állandóság. És működött. Az egész verseny alatt csak 3 gumiabroncs-cserét végzett, ráadásul mindet ugyanazon a keréken. A célnál a négy eredeti gumiabból három még mindig az autón volt. Összehasonlításul: A második helyen végző Ralph Mulford a Lozier-jével összesen 14 alkalommal kényszerült gumit cserélni, és az 193. 193. körben már a felni is leszedve tért vissza a boxba. A verseny utáni győzelmi vitához egy ilyen gumikülönbség is hozzájárult, de a hivatalos eredmény véglegesen Harroun javára dőlt el.
A verseny drámája sem maradt el. A 13. körben Arthur Greiner Amplexénél a gumi-felni leválása következtében tömeges baleset történt, és Greiner szerelője, Samuel Dickson életét vesztette; ez volt a verseny egyetlen halálos balesete, és ideiglenesen a pontozást is felborította. A pályán felgyülemlett olaj miatt a vezetőség homokot szórt. Harroun viszont átadta a kormányt Cyrus Patschke-nek, amikor 150-160 mérföld környékén fáradtsági jeleket mutatott; Patschke körülbelül 100 mérföldön keresztül vitte előre az autót, majd Harroun vette át újra. Ez a pótoló versenyzői gyakorlat az adott korszak szabályain belüli lépés volt.
A célvonal: 6 óra 42 perc 8 másodperc, 74,602 mph (kb. 120 km/h) átlagsebességgel. Harroun volt a verseny legtöbbet vezető versenyzője 88 körrel. A második helyet Ralph Mulford (Lozier), a harmadikat David Bruce-Brown (Fiat) szerezte meg. A győzelemért fizetett díj nagyságáról eltérő adatok szerepelnek a feljegyzésekben: míg a hivatalos eredmények 14.250 dolláros győzelmi díjról szólnak, addig az is elhangzik, hogy az első helyezett 10.000 dollárt kapott, és Harroun ezzel a pénzzel vonult nyugdíjba.
Miért vonult vissza Harroun a csúcson?

Íme a részlet, amit a legtöbben nem tudnak: Harroun már az 1910-es szezon végén visszavonult volna. A Marmon meggyőzte, hogy térjen vissza egy "utolsó versenynek" szánt futamra, és Harroun vonakodva foglalta el a helyét a rajtrácson. Majd megnyerte az első Indy 500-at, és soha többé nem versenyzett. Pályafutását a világ legnagyobb versenyének megnyerésével, a csúcson zárta le. Még a búcsú is stílusos, nem igaz?
De nem szakadt el a motorsporttól: csapattulajdonosként olyan nevekkel, mint Eddie Rickenbacker, Maxwell autókat versenyeztetett, és úttörő versenyautó-építőként vonult be a történelembe. Harroun, aki 1879 és 1968 között élt, mérnöki és bajnoki.identityje révén az amerikai motorsport egyik alapító alakja lett.
Miért ez a verseny a mai IndyCar kezdete?
Ha röviden kell válaszolnunk: az első Indianapolis 500-at Ray Harroun nyerte egy Marmon Wasp-pal, 1911. május 30-án, 74,602 mph átlagsebességgel és 6 óra 42 perc 8 másodperces idővel; ez a győzelem egy egyszemélyes, az első hátsó látótükröt hordozó versenyautóval született meg, és az amerikai nyitottkerékkörversenyzés szimbolikus kezdőpontja lett.
A hatás hosszú távú volt. 1934-től kezdve a rajtfelállás a mai klasszikus Indy-felállásra váltott: 11 sor, soronként 3 autó, és ez a rendszer máig érvényes. A boxutca-kultúra Indianapolisból az egész amerikai motorsportra átterjedt. Harroun egyszemélyes tervezését pedig a nyitottkerék-versenyautó fogalmi őseként emlegetik.
Van egy látványos összehasonlítás is: Harroun 1911-es bajnoki sebessége az 1922-es Indy 500-on csak a 10. rajthelyre lett volna elég. Egyetlen évtized alatt az Indy-autók sokkal kisebbek, könnyebbek és technológiaileg sokkal fejlettebbek lettek, mint a személyautók. A Wasp által elindított innovációs láz soha nem állt meg; ma, a technológiai lánc első láncszemeként, az aeroscreentől a hibrid erőforrásig, ott áll az a sárga autó, amelynek fara a méhéhez hasonlóan hegyes.
Gyakran Ismételt Kérdések
Ki és milyen autóval nyerte meg az első Indy 500-at?
Ray Harroun nyerte meg a 32-es rajtszámú Marmon Wasspal. A 28. rajthelyről indult, a 200 kört 6 óra 42 perc 8 másodperc alatt teljesítette, és 74,602 mph-es átlagsebességével hivatalosan őt hirdették ki győztesnek.
Visszapillató tükör tényleg itt használták először?
Széles körben az első versenyen használt visszapillató tükrörként fogadják el. Mindazonáltal az "első ismert példa" kifejezés pontosabb; egyes források a határozott kijelentés helyett azt mondják, hogy "nagy valószínűséggel az első". Egy dolog biztos: tükör nélkül az egyszemélyes Wasp valószínűleg biztonsági okokból még a rajtrácsra sem kerülhetett volna.
Ki volt a valódi győztes, Harroun vagy Mulford?
A célban vita robbant ki: a 13. körben történt baleset felborította a pontozást, és Mulford magát nyilvánította győztesnek. A tisztek 24 óránál hosszabb vizsgálat után Harrount nyilvánították hivatalos győztesnek, és az eredmény nem változott.
A Wasp története emlékeztet minket arra: néha a legnagyobb győzelmek a legbátrabb ötletekből születnek. Egy ülés eltávolítása és egy tükör felszerelése; egyszerű, nem igaz? De 1911 azon napján ez a két egyszerű ötlet megváltoztatta a versenytörténelem irányát.
Források
- 1911-es Indianapolis 500 versenyeredmények - Indianapolis Motor Speedway
- 1911-es Marmon Wasp - IMS Museum
- Marmon Wasp - Marmon Holdings
- 1911-es Indianapolis 500 - Wikipedia
- Az első Indy 500 - Britannica
- Az első Indianapolis 500 megrendezése - HISTORY.com
- Hogyan változtatta meg az Indy 500 a motorversenyzést - ESPN
- Ray Harroun - Wikipedia