Offenhauser-motor: 27 Indy 500-es győzelem története

Tegye fel, hogy van egy motor: négyhengeres, egyszerű külsejű és félszázadon át szinte a saját kertjeként uralta az Indianapolis 500-at. A mai motorháborúkban már az is hír, ha egy motor két szezonban viszi el az aranykorongot, nem igaz? De mi lenne, ha egy 27 alkalommal Indy 500-at nyert motorról beszélnénk? Igen, jól olvasta: Az Offenhauser 1935-től 1976-ig összesen 27 alkalommal nyerte meg az Indy 500-at, és ez a mai napig megdöntetlen rekord. Hogyan uralhatta egyetlen motortervezés, ráadásul mindössze négy hengerrel, évtizedeken át a világ legnagyobb versenyét? Ha készen áll, lemegyünk a garázsba, és felnyitjuk a motorháztetőt.
Harry Miller öröksége: Az Offy születése előtt
Az Offenhauser története valójában nem egy Offenhauser nevű emberrel kezdődik. A történet főszereplője az amerikai versenysport talán legkreatívabb mérnöke, Harry Arminius Miller. A Miller tervezésű autók az 1922-es első Indy 500 győzelemmel együtt évtizeden belül ötször nyerték meg a versenyt; 1922 és 1938 között a Miller-motoros autók összesen 12 Indy 500 győzelmet arattak. Tehát az Offy DNA-ja egészen az 1920-as évek elején íródott.
Egy példa Miller mérnöki zsenialitásának nagyságára: Az 1926-ban tervezett Miller 91 motor mindössze 91 köbhüvelykből (kb. 1,5 liter) 250 lóerőt produkált 8000 fordulaton. Ez a soros nyolchengeres, dupla felső vezérlésű, feltöltős motor a korabeli nézőknek szinte tudományos fantasztikum volt. A hatása nem maradt csak Amerikára: 1928-ban Ettore Bugatti, miután megvizsgált két Európába szállított Miller 91 autót, mindkettőt megvásárolta, és a következő Bugatti-motor feltűnően hasonlított a Miller tervezésére. Vagyis az Offy elődei még Európa legendás motorgyártóját is befolyásolták.
1930-ban pedig egy 151 köbhüvelykes (2,47 literes) négyhengeres Miller-motoros autó 233,186 km/h (144,895 mph) sebességgel új nemzetközi sebességrekordot állított fel. De ennek az aranykornak megvolt az ára: A nagy gazdasági világválság úgy ütött Millert, ahogy mindenkinek, és 1933-ban a cég csődbe ment. De vajon ez volt-e a csőd, vagy inkább az Offy-legenda valódi születésnapja?
Fred Offenhauser és Leo Goossen: A csődből született legenda

Íme a történet legszebb része. Amikor Miller csődbe ment, a műhelyvezető Fred Offenhauser és a tervező Leo Goossen nem tétlenkedett: A csődbeállási aukción megvásárolták Miller terveit és felszerelését, és fejlesztésükkel folytatták. Az Offenhauser céget 1933-ban alapították, a motor pedig 1935-ben megszerezte első Indy 500 győzelmét. Ezután 1937-ben és 1941-ben is győzelmet aratott.
A legfontosabb tudnivalók
- Az Offenhauser motorok 1935 és 1976 között 27 alkalommal nyerték meg az Indianapolis 500-at - ez rekord.
- Az 1947 és 1964 közötti minden Indy 500 győztes Offy-motorral versenyzett.
- A szívó, 4,1 literes változat 15:1 sűrítési aránnyal 6600 fordulaton 420 lóerőt produkált.
- A turbófeltöltős 1968-as változat 9500 fordulaton 750 lóerőt adott; magas boost-értékeknél 1000 lóerő feletti teljesítményre is képes volt.
- Az utolsó Offy-győzelem az 1976-os Indy 500-on született, az utolsó versenye pedig 1982-ben, Pocono-ban volt.
A háborús évek egy időre leállították a történetet: Az Offenhauser műhely 1940-től kezdve a Lockheednek dolgozott; az utolsó háború előtti motort 1941. július 17-én szállították ki, és Pearl Harbor után a gyártás teljesen hidraulikus rendszerek felé fordult. Mikor véget ért a háború, az amerikai versenyzés túlzás nélkül készen állt az Offy-ra.
Miért volt ilyen jó? Technikai titkok
Rendben, elérkeztünk a leggyakrabban feltett kérdéshez: Hogyan hagyhat maga mögött évtizedeken keresztül mindenkit egy négyhengeres motor? A válasz középpontjában a monoblokk kialakítás áll. A hengerek és a hengerfej egyetlen darabban voltak öntve; vagyis a klasszikus motorokban csupán a gondok miatt éjszakánként a mérnököket nem hagyó alvó tömítésként (head gasket) ismert alkatrész az Offy-ban nem is létezett. Hengercsavar- problémával sem kellett bajlódni. Az eredmény? A motor sokkal magasabb hengeri nyomásokat is elbírt.
Vegyünk egy példát a mindennapi életből: Egy normál motor olyan, mintha két külön Lego-kockát illesztenénk össze, közé tömítést tennénk, és reménykednénk. Az Offy viszont egyetlen darabból öntött szerkezet, ahol sehol sincs lazulási pont. Magas nyomás? Nem gond. Hosszú táv? Hibátlanul viszi.
Könnyű karbantartás, az szervizre kész erő
Az egyszerűség is a dolog lényege volt. A kartér külön darab volt; a csapágyakat csavarozták a főtengely köré, majd a felmelegített kartérbe illesztették. A bütyöktengelyeket a blokk tetejére szerelték, és a bütyköket a főtengelyről fogaskerék hajtotta. A legszebb benne: a bütyökprofil cseréje nagyon egyszerű volt. Vagyis a motor pályához igazítása olyan feladat volt, amit a szerelők extra erőstressz nélkül elvégezhettek. Ráadásul a motor nem azért volt tervezve, hogy ne forogjon folyamatosan magas fordulatszámon és állandó sebességen, hanem pontosan emiatt: az oválok miatt. Az utcai pályákon viszont bonyolódott a helyzet - de majd arra is kitérünk.
Offenhauser számokban
| Változat | Hengerűrtartalom | Teljesítmény | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Szívott Offy (255/252 köbhüvelyk) | 4128 cm3 | 420 LE @ 6600 rpm | 15:1 kompresszióarány |
| Offy 270 (szívott) | 4,4 L | megközelítőleg 1000 LE | A legnagyobb hengerűrtartalmú változat |
| Turbo Offy 168 (1968) | 2,75 L | 750 LE @ 9500 rpm | kb. 3,05 bar töltőnyomással 1000 bhp felett is lehetséges volt |
| Utolsó turbo Offy (159 köbhüvelyk) | 2,65 L | 770 bhp @ 9000 rpm | 1,70 bar töltőnyomás-határral |
A szívott, 4,1 literes Offy literenként 81 kW-ot termelt; egyes változatok viszont köbhüvelyenként 3 LE-t, azaz literenként nagyjából 137 kW-ot értek el. Ez a fajta teljesítménysűrűség egy az 1930-as évek rajzáról származó négyhengeres számára képtelen szint. Mivel a nyomaték- és áradatok nem szerepelnek a korszaki feljegyzésekben, ezeket itt nem közöljük; nem kitaláljuk őket.
Leigázó évek: Folyamatos győzelem 1947 és 1964 között
Most pedig térjünk át a dolog statisztikai oldalára, mert ezek a számok valóban forradalmiak. Az 1947-től 1964-ig eltelt 18 év során az Indy 500-at megnyerő minden jármű Offenhauser motoros volt - a legtöbb évben az Offy-motoros járművek söpörték be a pódium mindhárom fokát. 1950 és 1960 között az Offy-s autók megnyerték a versenyeket és dominálták a pódiumokat, ráadásul a 11 évből 10-ben az pole pozíciót is begyűjtötték. Ebben az időszakban az Indy 500 a Világbajnokság (a mai F1 naptárának) része volt; vagyis az Offy valójában anélkül, hogy tudta volna, a Világbajnoki versenyeket is kedvére irányította. Ehhez az időszakhoz tartozik az az emlék is, hogy 1952-ben Fred Agabashian Offy-s autóval szerezte meg a pole pozíciót.
E domináció hátterében nemcsak a motorteljesítmény, hanem a piaci realitás is állt: az Offy volt szinte az egyetlen sorozatgyártású versenymotor, amely beszerezhető volt a piacon. A sorozatgyártású közúti autókból kiemelt motorok térfogat-előny nélkül próbáltak versenyezni ezzel a különleges teremtménnyel. Egy szórakoztató mellékmegjegyzés: Rodger Ward 1959-ben a Lime Rock-i Formula Libre versenyen egy Offy-s midgettel sikerült legyőznie az egzotikus sportautókat. Ugyanabban az évben azonban a Sebring-i amerikai Nagydíjon az autó teljesen versenyképtelen volt. Az Offy az oválok királya volt; a versenypályák nem az ő színpada voltak.
Tulajdonosi lánc: Meyer és Drake korszaka
1946-ban Fred Offenhauser nyugdíjba vonult, és részesedését eladta a háromszoros Indy 500-győztes legendás versenyzőnek, Louis Meyer nek és Dale Drake-nek. Bár a cég hivatalosan a Meyer-Drake nevet vette fel, mindenki a megszokott nevén, Offenhauserként emlegette a motort. A Meyer-Drake korszak a motor aranykora volt, mind az Indy 500-ön, mind a midget versenyeken. 1965-ben a Drake család megvásárolta Meyer részesedését, és tovább fejlesztette a motort. 1975-ben pedig bemutatták a vérvonal utolsó láncszemét, az DGS (Drake-Goossen-Sparks) motort.
Foyt, Andretti és az Offy-korszak kultúrája
Egy motor történetét nem lehet elválasztani azoknak az embereknek a történetétől, akik vezették. A.J. Foyt az Indy 500-öt 1961-ben, 1964-ben, 1967-ben és 1977-ben négyszer nyerte meg, ezzel ő lett az első versenyző, akinek ez sikerült; az 1977-es győzelmét az ő nevét viselő Foyt-motorral szerezte. Karrierje során 67 Championship Car-győzelmet gyűjtött, ami 15-tel több Mario Andrettiénál. A négyhengeres motorok összes Indy 500-es győzelme 37, és az utolsó négyhengeres győzelem 1976-ban Johnny Rutherforddal érkezett.
Mario Andretti megnyerte az 1969-es Indy 500-öt, és azt az autót ma a Smithsonian Nemzeti Repülési és Űr- és Űrhajózási Múzeum állítja ki. Andretti 1969 és 1971 közötti Indy-győzelmei azonban Ford-motoros autókkal születtek; nem az Offyval. Ez volt a korszakváltás legtisztább jele. Jegyezzük meg periférikusan: azt is mesélik, hogy a híres mester, Smokey Yunick az Offy fordított mérnöki módszerrel továbbfejlesztett változatán dolgozott.
A Ford, a turbó és a középmotoros forradalom: Hogyan jött a vég?
Minden legendának van vége, és az Offy-é nem éppen a motor elöregedésével érkezett. 1963-ban a Ford dupla felülvezérelt, négy szelepes motorjaival lépett pályára, és a domináció először tört meg. A Ford 1965 és 1967, valamint 1969 és 1971 között nyerte meg az Indy 500-öt. Ugyanezek az évek a mid-engine átállás időszaka voltak, amikor a versenyautó koncepciója teljesen megváltozott, és a motort a hátsó tengely elé helyezték át. Az Offy továbbra is használatban maradt ebben az átalakulásban, de a világ már egészen más hely lett.
Az Offy turbófeltöltéssel válaszolt, és meglehetősen impozáns válasz ez: 1968-ban Bobby Unser a 2,75 literes turbófeltöltéses Offyvel megnyerte az Indy 500-öt; a motor 750 LE-t adott 9500-as fordulaton, és kb. 3,05 bar töltőnyomással gond nélkül túlszárnyalta az 1000 lóerős határt. A 2,6 literes (159 köbhüvelyk) turbós Offy 1972 és 1976 között öt egymást követő évben aratott győzelmet az Indy 500-on. Az utolsó verzió 2,65 literes volt; 1,70 baros töltőnyomás-határra szorítva 770 lóerőt (bhp) termelt 9000-es fordulaton. Egy évtizedekre visszanyúló alaptervezésből ekkora teljesítményt kihozni az Offy-mérnöki munka legnagyobb bizonyítéka.
Búcsú: 1976-tól 1982-ig
Az utolsó Offy-győzelem az Indy 500-on 1976-ban született. A motor általános értelemben vett utolsó győzelme 1978-ban Trentonban volt, Gordon Johncockkal a Wildcatben. Az utolsó futama az 1982-es Pocono 500 volt: Jim McElreath az Eagle alvázán elhelyezett Offyjével még egyszer pályára lépett. Az 1983-as Indy 500-ra kipróbált két Vollstedt-Offy nem jutott tovább az időmérőn. 1983 után az Offy már nem a pályákon, hanem múzeumokban és klasszikus versenyrendezvényeken élt tovább.
De mi tette az Offyt legendává? Rövid válasz
A megígért világos válasz: Az Offenhausert egyedivé tette a monoblokk test szilárdsága, literenként akár 3 LE-s teljesítménysűrűség, a vezérműtengely cseréjének egyszerűsége, valamint mindennek összegzéseként a megbízhatóság. Egyetlen négyhengeres tervezés lett az Indianapolis-történelem legsikeresebb motorja 27 Indy 500-as győzelemmel, és 1947 és 1964 között megszakítás nélkül 18 éven át nyerte a versenyt. A Cosworth DFV 1978 és 1987 közötti 10 Indy-győzelme is halvány marad ehhez a számhoz képest. Az Offy-korszak nem azért zárult le, mert a motor romlott, hanem mert az Indy car koncepciója teljesen megváltozott.
Legközelebb, amikor egy Indy-autó motorháztetőjét (vagy már inkább fedelét) felnyitja, gondolja ezt: a mai motorok mindegyike az Offy által évtizedek során megírt szabálykönyv lapjain átment. Négyhenger, egyszoborra öntött blokk és egy makacs mérnöki kultúra: néha a legendává váláshoz nincs szükség 12 hengerre.
Források
- Winning Engine Manufacturers | Indianapolis 500 Stats
- Offenhauser
- The Immortal Offenhauser Racing Engine
- Harry Miller - Engine Builder Hall of Fame
- The Harry Miller Fred Offenhauser Leo Goossen Race Car Society
- A. J. Foyt
- Mario Andretti's Against-All-Odds Indy 500 Win - Smithsonian
- The forgotten founder of the Indy 500's most dominant engine