A Lohner-Porsché-től a holdjárműig: az űrkapcsolat

1971. július 31-én a Hold poros felszínén kis, négykerék-meghajtású jármű haladt előre. A Lunar Roving Vehicle minden kerekének saját elektromos motora volt; nem volt sebességváltó, nem volt kardántengely, nem volt differenciálmű. Egy autómérnök, aki ezt a leírást olvassa, azonnal 71 év Bécsára gondol: 1900-ban Ferdinand Porsche ugyanezt az architektúrát egy kézzel készített autóba építette bele. E két, látszólag egymástól távoli gép közötti kapcsolat arra késztet, hogy újragondoljuk a hibrid autó és az elektromos hajtás kiindulási pontját.
10 hét alatt született rendszer: 1900-as Lohner-Porsche

Amikor Ferdinand Porsche 1893-ban, 18 évesen Bécsbe költözött, és a Béla Egger & Co.-nál kezdett dolgozni, ott rakta le az elektromérnöki tudás alapjait. A cégnél töltött ideje alatt megépítette az első elektromos kerékagymotort; a koncepció gondolata az amerikai feltaláló, Wellington Adams nevéhez fűződik, de a konkrét mérnöki megvalósítás Porsche keze munkája volt. 1897-ben ez a motoros jármű versenyt futott. Ez a tapasztalat a fiatal mérnököt a Jacob Lohner & Co.-hoz vitte, és egy történelmet író rendszer kapuit nyitotta meg.
A 24 éves Porsche mindössze 10 hét alatt fejlesztett ki Lohner számára egy autót, amelynek első kerekeibe elektromotorokat építettek be. Minden motor 2,5 PS teljesítményt termelt, a maximális sebesség 32 km/h volt, és mind a négy kerékre egyszerre lehetett fékezni - 1900-höz képest kivételes tulajdonság. A valódi újítás a hajtáslánc teljes eltűnése volt: a motor közvetlenül a kerékagyban helyezkedett el, köztük nem volt sebességváltó, tengelykapcsoló vagy lánc.
Ez a terv nem egyetlen jármű volt, hanem System Lohner-Porsche néven moduláris platform. Három különböző motorméretet kínáltak, kerékenként 12 PS-ig terjedő teljesítményt lehetett biztosítani, és a megoldás az autótól a buszon át egészen a nehéz teherautókig skálázható volt. Ólomakkumulátorokkal a hatótávolság körülbelül 50 km volt. A rendszer 1900. április 14-én, a párizsi kiállítás Elektromos Palotájában lépett a nagyközönség elé.
La Toujours Contente és az első négykerék-meghajtás
Ugyanabban az évben Porsche egy ambiciózusabb változatot valósított meg: a La Toujours Contente nevű, minden keréken egy-egy 14 PS motorral felszerelt, négy kerékagymotoros elektromos járművet. Ezzel a géppel született meg a világ első teljes négykerék-meghajtású autója. Arra vonatkozóan, hogy kinek készült a jármű, a feljegyzések két narratívát mutatnak: egyrészt egy 1900-as, motorsportra készített versenyautóként írják le, másrészt azt állítják, hogy az első magánügyfél, E.W. Hart megrendelésén alapul. A két felhasználási cél nem mond ellent egymásnak; Hart kívánságától függetlenül a négy motoros konfiguráció versenypotenciálja azonnal nyilvánvaló volt.
Hart járműve egyben a hibrid történelem első ügyfélrendelései közé tartozik: ez a lutoni angol ügyfél egy benzines-elektromos, négyüléses 4x4-et kért. A jármű egy 44 cellás, 80 voltos ólom-sav akkumulátorral érkezett; magának az akkumulátornak a tömege 1,8 tonna volt, a négy motor összteljesítménye... nem, a négy motor együtt 1.280 fontot tett ki, a jármű teljes tömege pedig 4 tonna fölött volt. A teljesítmény elérte az 56 LE-t, az ára pedig 15 000 osztrák korona volt. 1900 decemberében Párizsban állították ki; a Great Britain-i Automobile Club 1900. november 6-9-a közötti megbízhatósági versenyén azonban 34 mérföld megtétele után, Porsche vezetésével, gumiabroncs-meghibásodások miatt véget ért a verseny. Már ez a részlet is összefoglalja a kor mérnöki egyensúlyát: az elektromos hajtás működött, a probléma a gumiknál volt.
Kiemelt pontok
- A rendszert Lohner-Porsche 1900. április 14-én 1900-ben a párizsi világkiállításon mutatta be; alapjában véve körülbelül 300 jármű készült.
- A La Toujours Contente volt a történelem első összkerékhajtású autója, 14 PS -es motorokkal kerekenként.
- A Semper Vivus (1900-1901) a világ első működő hibrid autója és a soros hibrid elv kiindulópontja.
- A Lunar Roving Vehicle 1971. július 31-én 1971-ben először került használatra a Hold felszínén; mindegyik kerékben 190 W -os villamosmotor volt.
Semper Vivus: Az akkumulátorok elégtelensége szülte a hibridet
Ami Porsche elektromos konstrukcióját a hibrid felé vitte, az egy technikai tény volt: a kor ólomakkumulátorai gyakran hibáztak, a töltési infrastruktúra pedig szinte teljesen hiányzott. A megoldás az volt, hogy az áramot magán a járművön állítsák elő. 1900 őszén elkészült a Semper Vivus (mindig élő) prototípus. Két vízhűtéses, 3,5 PS-es DeDion Bouton benzinmotor forgatta a két generátort; mindegyik generátor 20 amper, 90 volt-ot termelt. Az akkumulátort a 74 cellás telepből 44 cellás csomagra csökkentették; a prototípus súlya körülbelül 1 200 kg volt.
Ez a berendezés a soros hibrid elv megszületése: az égstermék-motor soha nem fordítja közvetlenül a kerekeket, csak áramot termel; a hajtást mindig a villamosmotorok biztosítják. Figyelemre méltó elegancia volt, hogy a generátorok polaritásának megfordításával elektromos önindítóként is használhatók voltak. A ma modern hibridekben indítógenerátornak nevezett funkció itt egyesült először egyetlen alkatrészben.
Mixte: A hibrid első sorozatgyártott változata
1901-ben megérkezett a gyártásba kerülő limuzin: a Lohner-Porsche Mixte, amelynek nevét a francia voitures mixtes-ről kapta. A Daimler-motoros változatokban az osztrák Daimler 5,5 literes, 25 LE-s négyhengeres motorja generátorként működött. 1901-ben 5 Mixte -et adtak el; mindegyik körülbelül 14 000 koronába került. Az első sorozatgyártott vevő Emil Jellinek volt, aki később a Mercedes megszületéséhez adta az ihletet. Csak 7 jármű készült Daimler-motorral; 1903-tól Panhard & Levassor motorokra váltottak.
A Mixte kereskedelmi sorsa megmagyarázza, miért került a hibridtechnológia nyolcvan évre a fiókba. Az árak 14 400-34 028 korona között mozogtak - bizonyos esetekben majdnem kétszerese egy hagyományos autó árával. Az eladott darabszám is azt mutatja, hogy szűk maradt a piac: 1900 és 1905 között 11 hibrid eladásáról esik szó, ugyanakkor a primitív Mixte esetében 12 eladási szám is szerepel; a különbség definíciós kérdés, amely azzal függ össze, melyik járműkészletre vonatkozik a szám. Ezzel szemben a Lohner-Porsche rendszerben összesen, az elektromos és hibrid változatokat is beleértve, ~300 jármű készült; ebből 40 a bécsi tűzoltósághoz került, egy részük taxiként közlekedett. Az első öt évben körülbelül 65 tisztán elektromos Lohner-Porsche-t adtak el.
A sporteredmények befedték a kereskedelmi gyengeséget: 1901-ben Exelberg-Rally győzelem, 1902-ben az Exelberg versenyen nagy autó osztálybeli győzelem. 1902-ben Porsche saját autójával szállította Ferenc Ferdinánd főherceget. 1905-ben elnyerte Ausztria legrangosabb autóipari mérnöki elismerését, a Potting-díjat, majd 1906-ban vezető tervező lett az Austro-Daimlernél. A mérnöki teljesítmény bebizonyosodott; a piac azonban még nem volt érett rá.
| Mérvadó szempont | Semper Vivus (1900–1901) | Lunar Roving Vehicle (1971) |
|---|---|---|
| Hajtás | Agyagmotorok + soros hibrid sorozatgyártás | Agyagmotorok, akkumulátorral |
| Motorteljesítmény | 2x 2,5 LE benzinmotor + kerékenként 2,7 LE elektromos (replika) | Kerékenként ~190 W (0,25 LE) |
| Energiaforrás | Benzin + 44 cellás akkumulátor | Ezüst-cink akkumulátorok |
| Maximális sebesség | 35 km/h (replika) | Alacsony sebesség a Hold felszínén |
| Hatótávolság | 200 km (replika) | Küldetéshez korlátozott használat |
| Súly | ~1,7 tonna (replika) | Könnyű szerkezet, a Holdra szállítható |
Miért született újjá az agymotor 70 évvel később a Holdon?
A Lunar Roving Vehicle története 1960-ban kezdődött, amikor a holdjáró kutatásokat az újonnan alapított Marshall Space Flight Centerhez rendelték. A NASA a Manned Lunar Rover Vehicle Programot 1965-ös és 1967-es jóváhagyásokkal, majd 1969 májusában véglegesen jóváhagyta. A szerződést 1969 októberében ítélték oda a Boeingnek, 19,6 millió dollár értékben; a gyártás a Boeing washingtoni, Kentben található üzemeiben folyt, és az első repülési járművet 1971 márciusában szállították le a NASA-nak. A járművet az Apollo 15, 16 és 17 küldetéseken használták; az első használat dátuma 1971. július 31.
A mérnöki logika pontosan párhuzamos az 1900-assal. Az, hogy minden kerék saját 190 W-os (~0,25 LE) elektromotorral rendelkezett, két dolgot biztosított. Az első a hibatűrés: négy független motoros elrendezésben még ha egy vagy két motor meghibásodott is, a maradék kerekek folytatni tudták a hajtást - létfontosságú tulajdonság a Hold felszínén, ahol nem létezett mentőszolgálat. A második a mechanikus erőátvitel teljes megszüntetése: a kardántengely, a differenciálmű és a váltó súlyt és hibapontot egyaránt jelentett. A Rover ezenkívül a négykerék-hajtás mellett négykerék-kormányzást is kínált; az elektromotorok harmonikus hajtóművekkel voltak párosítva, és biztosították, hogy az elektromos rendszer bármely kormányzási vagy hajtási funkcióját át lehessen helyezni a megmaradt akkumulátorokra. A jármű 36 voltos csatlakozója a kommunikációs relét is táplálta.
A NASA szerint az LRV egy könnyű, elektromos jármű volt, amelyet a Hold alacsony gravitációjú vákuumában való működésre terveztek - az 1971. július 31-i első használatkor körülbelül 12,9 láb hosszú és 6 láb széles volt, a kerékátmérő 2,6 láb volt. Nyílt forráskódú elbeszélésekben és levéltári jegyzetekben említik, hogy a Lohner-Porsche tervezését a Boeing és a NASA megvizsgálta az Apollo holdjármű fejlesztése során, és a tervezési elvek nagy részét átvitték a Roverre. Az, hogy a kerékpokoli, többmotoros elektromos hajtás ötletét 71 évvel korábban Bécsben bizonyították, olyan mérnöki referenciát jelentett, amelyre a NASA támaszkodhatott. Ez a párhuzam részben Porsche úttörő munkájának tulajdonítható.
Az űrutazás utáni időszak: A Priusig vezető vonal
A Mixte hibrid ötlete csaknem egy évszázadon át nem élt kereskedelmi életet; a gazdasági logika ugyanaz volt, de az akkumulátorok, a teljesítményelektronika és a vezérlőrendszerek még nem érették meg. Az ébredés 1997-ben jött el: A Toyota az első hibridjét Japánban a 1997-ben piacra dobott Priusszal indította el, megnyitva a sorozatgyártású hibridek korszakát; a jármű három évvel később jutott el az amerikai piacra. A Honda pedig 1999-ben kezdte meg a hibrid-elektromos értékesítést Észak-Amerika első sorozatgyártású hibrid modelljével: a Insight-dal. A háromajtós, kétszemélyes első generációs liftback (1999-2006) párhuzamos hibrid architektúrájával és az üzemanyaghatékonysági célnak szentelt egyszerű felszerelésével az Egyesült Államokban forgalmazott első benzin-elektromos hibrid lett.
Porsche maga is körbezárta a kört: a márka első sorozatgyártású hibridjét 2011-ben mutatta be a Cayenne S Hybrid -dal; ezt követték a Panamera S Hybrid és a 918 Spyder plug-in hibrid fejlesztései. Az akkumulátorok oldalán a fordulópont a lítium-ion kémia magas energiasűrűsége volt; ma is megőrzi a kereskedelmileg leginkább alkalmazható EV-akkumulátor pozícióját. A modern elbeszélések a Prius családfáját egészen az 1900-as Lohner-Porscheig vezetik vissza - mert az alapvető kérdés, hogy az energiát a járműben állítva elő elektromosan juttatják el a kerékhez, azon a naptól napjainkig nem változott.
Miért vált történelemmé a kerékpokoli motor, miközben az ötlet egészen a Holdig élt?
A kerékpokoli motor sorozatgyártású autóipari elterjedésének akadálya a súly, a költség és az alapanyagok egyensúlya volt. A motor kerékbe építése növeli a felfüggesztés által hordozott tömeget, és a sorozatgyártásban a központi hajtású koncepciók voltak megfelelőbbek. Tehát még ha a kerékpokoli motor nem is maradt meg az autóban, az architektúra által hordozott ötlet - a vonóerő függvényének független elektromos motorokra való elosztása - speciális alkalmazásokban tovább élt.
És a holdjármű pontosan egy ilyen speciális alkalmazás volt. Egy olyan járműhöz, amely a felszínen közlekedett, nem javítható volt, és minimális tömeggel jutott el a Holdra, a legmegbízhatóbb hajtás az volt, ahol minden kerékben független motor dolgozott. Az az architektúra, amely 1900-ban Bécsben a költségek miatt nem talált utat magának, 1971-ben egy olyan helyen bizonyult helyes válasznak, ahol a költség jelentéktelen, de a megbízhatóság létfontosságú volt. A Lohner-Porschétől a Lunar Roving Vehicle-ig vezető vonal a legtisztább példája annak, hogy egy jó mérnöki ötlet soha nem hal meg, csak a megfelelő alkalmazásra vár; ma a kerékpokoli motoros elektromos járművekkel foglalkozó kutatások ugyanazt az ötletet játsszák újra.
Az elveszett replika részlet is ezt a folytonosságot mutatja: A Porsche Múzeum 2007 és 2011 között megközelítőleg három év alatt építette fel a Semper Vivus teljesen működőképes replikáját a Karosseriebau Drescher céggel együttműködve, és 2011. április 20-án mutatta be a New York Auto Show-n. A replika megőrizte az eredeti elveket: a két 2,5 lóerős De-Dion-Bouton egzhengeres motort, a kerékenként 2,7 lóerős villanymotort, a 35 km/h-s maximális sebességet és a 200 km-es hatótávot. Az, hogy ugyanezek az elvek 110 év után újra életre keltek, a történet legcsendesebb, mégis legmeggyőzőbb bizonyítéka.
Források
- Ahead of his time: Electric wheel-hub motor from 1900
- Lohner–Porsche
- Prof. Ferdinand Porsche az első működő hibrid autót megalkotta
- 1901 Lohner-Porsche Semper Vivus és Mixte
- How the Prius Traces Its Lineage to a 1900 Car
- Lunar Roving Vehicle
- A Lunar Roving Vehicle első használata – 1971. július 31.
- A Boeing Company nyeri a NASA holdjáró szerződését
- A Lunar Roving Vehicle kerekeinek fejlesztése
- Mi a hibrid autók története?