Miért nevezték az Owen Magneticet "ezer sebességű autónak"?

Ha a mai hibrid autók ősére gondol, a nevek valószínűleg 1997-ig, a Toyota Priusig nyúlnak vissza. Pedig pontosan egy évszázaddal korábban, az 1915-ös tél folyamán, amikor megrendezték a New York-i Autószalont, bemutattak egy olyan luxusautót, amelynek a motor és a kerekek között semmilyen mechanikus kapcsolat nem volt. A hirdetések Ezer Sebességű Autó néven emlegették; az autó az Enrico Caruso tenorista garázsában állt. A neve Owen Magnetic volt, és pontosan erre a kérdésre keressük a választ ezen az oldalon: miért tűnik ez az Ezer Sebességű Autóként emlegetett gépjármű ma a hibridtörténelem leginkább figyelmen kívül hagyott kereskedelmi sikerének?
Mi az Owen Magnetic: Az Ezer Sebességű Autó születése

Az Owen Magnetic egy 1915 és 1922 között az Amerikai Egyesült Államokban gyártott luxusautómárka volt, amely elektromágneses erőátvitelt használt. A háttérben Raymond M. és Ralph R. Owen fivérei álltak; a kettesfoglalat 1912 óta dolgozik azon, hogy az Entz-váltóként ismert koncepciót közútra alkalmas autóvá alakítsa. Az alapító csapat tagjai a következők voltak: Raymond Owen, Ralph Owen, Walter Baker és J. L. Crown. A gyártás szponzorálását a new yorki székhelyű R.M. Owen & Company vállalta.
Az első modellt az 1915-ös New York-i Autószalonon állították ki, és közvetlenül utána született meg a márka örök szlogenje: The Car of a Thousand Speeds, vagyis az Ezer Sebességű Autó. Nem volt váltó, nem volt tengelykapcsoló; az erőátvitel megszakítás nélküli volt. A kor mérceivel ez volt az, amiről az autószalonban igazából beszéltek - és ami mindenben különbözött attól, amit a versenytársak fel tudtak kínálni.
A legfontosabb adatok
- Gyártási évek: 1915-1922, összesen 974 jármű
- Motor: 374 köbhüvelyk (6,1 liter) hat hengeres benzinmotor
- Ártartomány: 3.000-6.500 dollár; a Ford Model T akkoriban 400 dollár alatt volt kapható
- Soroshibrid architektúra: a motor generátort hajt, a kerekek villanymotortól forognak
- Híres tulajdonosok: Enrico Caruso és John McCormack
Hogyan működött az elektromágneses váltó?
A rendszer szíve az a keringő Elektromágneses váltó volt, amelyet Justus B. Entz tervezett, és az 1.207.732-es számú amerikai szabadalom oltalmazott. Entz tapasztalt villamosmérnök volt, 75 szabadalommal az autóipari mérnöki területen; 1887 és 1890 között fővillamosmérnökként dolgozott az Edison Machine Worksnél. A szabadalmi jogok a clevelandi székhelyű elektromos járműgyártó Walter C. Baker tulajdonát képezték - és ez a név a történet későbbi szakaszában újra felbukkan.
A működési elv napjaink soroshibridjeivel szinte tökéletesen egyezik. A motor és a váltótengely között nem volt fizikai kapcsolat. A motor főtengelye mögött, a lendkerék helyén egy generátor és patkó alakú mágnes forgott. A váltótengely elülső végén pedig egy olyan elektromos motor állt forgórészve, amely a forgó mágnes légrésébe ékelődött. Az áram ezen a nyitott légrésen keresztül, mágneses erővonalak útján haladt el. Röviden szólva a 6,1 literes hatthengeres benzinmotor generátort hajtott, az elektromotor pedig a kerekeket mozgatta - ugyanez az architektúra a mai szériahibridekben is pontosan így működik.
A vezető oldaláról nézve az élmény teljesen más volt. A sebességet a kormány közepén lévő kis karral lehetett szabályozni; az elektromos rész ötsebességes automata váltóként működött. A rendszer töltötte az akkumulátort, automatikus elektromos indítást biztosított, és a fékenergia-visszanyelés korai formáját kínálta: lassuláskor az elektromotor generátori szerepre váltott. A korabeli írók úszó, levegőben sikló élményként írták le a vezetést; a hirdetések pedig nem tehettek mást, mint hogy zenekari műhöz hasonlították az autót.
Ki vásárolta: Az autók arisztokratája
Az árlista azonnal elárulta, hogy ki a célközönség. Az 1916-as modellévben az alapár 3 000 dollártól indult, a Holbrook karosszériás sport tourer 6 000 dollárt ért el; egyedi karosszériákkal a felső határ 6 500 dollárra kúszott. Ugyanezekben az években egy átlagos autó körülbelül 1 000 dollárba, a Ford Model T pedig 400 dollár alá került. Az Owen Magnetic a tömegautóval pontosan ellentétes pozícióban elhelyezkedő termék volt, és magát az autók arisztokratájaként hirdette.
Az ügyféllista megerősítette ezt a pozicionálást. A híres operaénekesek, Enrico Caruso és John McCormack a márka tulajdonosai voltak; Caruso egy egyedi készítésű touring modellt vásárolt. Az autó hírneve nemcsak a műszaki jellemzőiből, hanem az ügyfélköréből is fakadt. Egy másik tipikus profil a sűrű városi forgalomban menet közben diktálni tudó üzletemberek voltak - egy kuplung- és váltókezelést nem igénylő autó tökéletes környezetet kínált a hátsó ülésen egy titkárnővel való munkához.
Összehasonlítás a Woods Dual Powerrel: Miért maradt fenn az egyik, és miért nem a másik?
Az Owen Magnetic nem volt az egyetlen korai hibrid. 1916-ban a chicagói Woods Motor Vehicle Company bemutatta a Dual Power modellt: 14 lóerős benzinmotor, 6 lóerős elektromotor és hátul egy 48 voltos ólom-sav akkumulátor. A széles körben elterjedt, de téves forrásállítással szemben a Woods nem az Entz-váltót használta; Roland Fend 1.303.870-es számú amerikai szabadalmán alapuló, a benzinmotor és az elektromotor közötti tengelykapcsolós hajtásláncot választotta.
Miért vált szét a kettő útja, ezt a gyártási időszakok megnézésével lehet tisztázni. A Woods Dual Power rövid életű kísérlet maradt; az Owen Magnetic viszont nyolc éven át, három külön üzemben, összesen 974 legyártott járművel készült. A különbségnek három összetevője volt:
- az Owen Magnetic alacsony volumenű, de magas árú luxusszegmensben pozicionálta magát; volt lehetősége a komplex rendszer költségét az árba beleszámítani.
- Míg az Entz-váltó folyamatosan fejlesztett, szabadalmi jogait intézményesen birtokolt terv volt, a Woods megoldása szűkebb mérnöki alapokra épült.
- Bár a gyártási lépték kicsi volt, a márka olyan hírnevet épített, hogy a háború utáni évek gazdasági zavarai ellenére is 1920-ig új befektetőket tudott találni.
| Jellemző | Owen Magnetic | Woods Dual Power |
|---|---|---|
| Bemutatás éve | 1915 | 1916 |
| Architektúra | Soros hibrid, mágneses átvitel | Tengelykapcsolós hibrid hajtáslánc |
| Benzinmotor | 374 köbhüvelyk (6,1 liter) hathengeres | 14 lóerő |
| Elektromotor | A kardántengelyben, armatúrával | 6 lóerő |
| Gyártott mennyiség | 974 darab | Nagyon korlátozott, rövid életű |
Gyökerek: Entz égő prototípusától az USS New Mexico-ig
A technológia sokkal idősebb volt a márkánál. Entz az első prototípusát 1897-ben készítette; a tesztvezetés során a szigeteletlen sebességváltóból kilépő elektromos szikra begyújtotta a benzinpárát, és a prototípus leégett. Entz nem adta fel, továbbfejlesztette a rendszert, és megszerezte a szabadalmát. Évtizedekkel később ugyanez az elektromágneses elv, teljesen felnagyított méretben, egy hadihajót hajtott: az amerikai haditengerészet Entz koncepcióját nagyította át az USS New Mexico számára, amely 1918-ban állt szolgálatba. Egy autómárka által alkalmazott elv a kor egyik legmodernebb csatahajóján is működött.
Ezek a gyökerek azt mutatják, hogy az Owen Magnetic valóban nem volt cselescope. A világ első benzin-elektromos hibridje már 1901-ben megjelent, Ferdinand Porsche Lohner-Porsche Mixte járművével; az is soros hibrid architektúrát használt, azaz a benzinmotor csak a generátort hajtotta - pontosanúgy, mint az Owen Magnetic. Az Owen Magnetic különbsége az volt, hogy ezt az architektúrát először tette következetes luxustermékké, és éveken át eladta.
Gyártási évek és a hanyatlás kronológiája
A márka vállalati élete éppúgy hullámos volt, mint egy hibrid hajtáslánc. A gyártás 1915-ben indult New Yorkban 250 járművel. 1915 decemberében a vállalat Clevelandbe költözött, és az R.M. Owen Company összeolvadt Walter Baker Baker Motor Vehicle vállalatával és a Rauch and Langgal: a Baker Electric a járműveket gyártotta, a Rauch and Lang a karosszériát készítette. A Cleveland-korszak 1919-ig tartott, amikor is a Baker a hadianyaggyártásra összpontosított.
1919 és 1920 között J. L. Crown átvette az Entz jogokat, és Raymond Owennel együtt Owen Magnetic Motor Car Corporation néven szervezte újra a vállalatot; a gyártás a wilkes-barre-i régi Matheson gyárban indult újra, évi 750 járműves célt tűztek ki. Majd 1920 lett a márka legérdekesebb és legvégzetesebb éve: Crown 500 járműves megrendelést kapott a londoni Le Grice Elers Ltd számára, és a járműveket Nagy-Britanniában Crown Magnetic néven adták volna el. A változatot az 1920-as londoni autókiállításon állították ki; azonban a szükséges alacsony sebességfokozat eltávolítása a rendszerből súlyos mérnöki hiba volt - hosszú és meredek emelkedőkön a hajtáslánc kigyulladhatott. Ugyanazon év augusztusában az Owen Magnetic csődvédelemet kért; a gyártás Britanniába helyezéséig mindössze körülbelül 20 jármű készült el. A gyár utoljára 1922 márciusában zárta be a kapuit. (A vállalati nyilvántartásokban a márka utolsó éve néha 1921-ként szerepel; a gyártási tevékenység azonban 1922 elejéig folytatódott.)
Miért tűnt el: A technológia vagy az időzítés hibája?
A hanyatlás oka nem a rendszer rossz működése volt. Az ok a sorozat gazdasági egyenlete volt. Az ipar az 1910-es évek végén a sorozatgyártás, a szabványosítás és a mechanikai egyszerűség felé fordult; az Entz sebességváltó viszont szervizéhez szakértő villamos szak tudást igényelt, és gyártási költsége magas volt. A benzinmeghajtású hajtásláncokhoz képest az autó nehezebb és drágább volt; a kor szemében a mágneses sebességváltó egyszerre tűnt túl drágának és szokatlannak. Ráadásul az ultra-prémium hibrid piac szerkezetileg kicsi volt: 974 jármű egy nyolcéves luxusmárka természetes plafonja volt. A kudarc nem a hibás technológia, hanem az időzítés és a gazdaság eredménye volt.
Amit a mára megőriztek: Még mindig működő 1916-os hibridek
Bár a 974 jármű ma már nem soknak számít, azért mégis lenyűgöző. Jay Leno 1916-os Owen Magneticjét az 1960-as években vásárolta Norvégiában; amikor az akkumulátort behelyezték, a jármű semmilyen beavatkozás nélkül elindult - egy fél évszázadot várakozó hibrid első kontaktus pillanatában történő beindulása a rendszer mérnöki robusztusságának legszembetűnőbb bizonyítéka. A Tampa Bay Automobile Museum-ban három példány található, és ez a világ legfontosabb Owen Magnetic gyűjteménye. Példányok láthatók a Louwman Museum-ban és a The Henry Ford-ban is.
Következtetés: Miért fontos az Ezer Sebességes Autó?
Az Owen Magnetic Ezer Sebességes Autó elnevezésének oka nem a fokozatok száma, hanem az erőátvitel folytonossága volt: kuplung nélkül, fokozatok nélkül, mágneses mezővel szállított erő. A márka 974 járművel kereskedelmi szempontból szerény történet; de mérnöki szempontból az a lényeg, hogy a soros hibrid architektúra - amely akkumulátortöltést, automata elektromos indítást és rekuperatív fékezést kínált, a motort mágneses úton választotta el a kerekektől - 1915-ben már működött az utakon, és ugyanez az elv minden ma eladott hibridben tovább él. Az Owen Magnetic nem egy sikertelen autó volt, hanem egy jó ötlet rossz évtizedben.