Robert Anderson és az első elektromos autó kísérlet

Az 1830-as évek Skóciájában, amikor az belső égésű motor fogalma még nem is létezett, egy férfi megpróbálta leváltani lóvontatású kocsija lovát, és helyette akkumulátorokat és villamos motort beépíteni. Az eredmény a mai mércével mérve a bátorság határán lévő terv volt: lassú, nehéz, és ha egyszer kimerültek az akkumulátorok, segítség nélkül maradt jármű. Mégis, Robert Andersonnak ez a kísérlete a személyes közlekedésben elektromosság alkalmazására tett egyik legkorábbi dokumentált példája, és minden, az elektromos autó feltalálójáról szóló vitában az első helyeken említik.
Ennek az oldalnak nem maga a vita a tárgya; hanem Anderson járművének technikai valósága, az, hogy miért nem válhatott gyakorlativá, és hogy az őt követő elődökkel összehasonlítva milyen helyet foglal el az elektromos járművek történetében.
Ki volt Robert Anderson, és mit csinált?
Robert Anderson a 19. században élt skót feltaláló volt, és az életéről fennmaradt feljegyzések meglepően kevések. Sem a születési, sem a halálozási dátuma nem ismert pontosan; az a találmánya írta be őt a történelembe. 1832 és 1839 között, a pontos év bizonytalan, Skóciában fejlesztett ki egy elektromos járművet - egy elektromos autót. Az ötlet egyszerű, de a korszakához képest radikális volt: a ló nélküli kocsi (horseless carriage) fogalmát alkalmazni, és egy akkumulátort és villamos motort beépíteni a hagyományos kocsi karosszériájába, ezzel kikapcsolva a lovat.
Sikertelen volt? Technikailag igen. Történelmileg viszont nem: Anderson járműve a személyes elektromos közlekedés ötletének legkorábbi bizonyítéka, hogy azt nemcsak papíron, hanem kerekeken is kipróbálták. Ahhoz, hogy megértsük, először a járműben rejlő technológiára kell ránézni.
A legfontosabb tudnivalók
- Robert Anderson 1832 és 1839 között Skóciában egy primitív elektromos járművet fejlesztett ki; a pontos év bizonytalan.
- A jármű újratölthetetlen primer akkumulátorokkal működött; hatótávja és üzemideje súlyosan korlátozott volt.
- Az újratölthető ólom-sav akkumulátorra csak 1865-ben került sor, Gaston Planté jóvoltából.
- Az Egyesült Államokban az első sikeres elektromos járművet 1891-ben William Morrison készítette.
A jármű technikája: az újratölthetetlen primer akkumulátorok csapdája
Anderson járművét a korszak többi áttörésétől elválasztó kritikus pont az energiaforrás volt. A jármű a villamos motor táplálására primer akkumulátorokat használt - vagyis egyszer használatos cellákat, amelyeket kimerülésük után el kellett dobni. Ez önmagában meghatározta a jármű sorsát.
A logikai lánc egyszerű: Ha a primer akkumulátort nem tudja újratölteni, a jármű hatótávja a szállított akkumulátorok összes kapacitásával korlátozott. Amikor az akkumulátorok kimerülnek, az egyetlen teendő a kimerült cellák kicserélése újakra - ami pedig költség- és súly szempontjából egyaránt fenntarthatatlan eljárás. Az eredmény egy jármű, amely a mindennapi használatra alkalmatlanságát tekintve praktikum nélküli, de bemutatókra és rövid utazásokra alkalmas. A jármű lassú volt, nehéz, hatástalan, és valóban nem tudott messzere menni.
A villamos motor oldalán lévő hiányosság
Anderson történetében gyakran esik szó "elektromágneses motor találmányokról"; itt őszintének kell lennünk. Nincs nyilvántartásba vett, hitelesített elektromágneses motor szabadalma vagy kézzelfogható motorfeltalálása nevében. A kor valódi motor előfutárai mások voltak: A magyar Ányos Jedlik 1827-ben megépítette az első villamos motort, és egy évvel később működésbe hozott egy kicsi modellt; Joseph Henry is fejlesztett 1831-ben Albanyben egy villamos motort az elektromágnesesség megértése céljából. Anderson hozzájárulása nem maga a motor volt, hanem az az ötlet tényleges megvalósítása, hogy ezt a motort egy jármű meghajtásában próbálja ki. Ez a megkülönböztetés fontos az öröksége helyes értékeléséhez.
Miért nem lehetett gyakorlativá tenni? Az akkumulátor-űr harminc éve
Anderson járművének sorsát nem a feltaláló tehetsége, hanem a kor energiatárolási technológiája határozta meg. Az első újratölthető ólom-sav akkumulátort 1865-ben a francia Gaston Planté találta fel - legalább negyed évszázaddal Anderson kísérlete után. Vagyis Anderson az elméletileg rendelkezésére álló technológiával semmilyen módon nem tudta megoldani a problémáját; a megoldás darabjai egy még nem létező jövőben voltak.
Planté akkumulátora játékmódosító volt, de eredeti formájában elégtelen. 1881-ben Camille Faure egy könnyebb és tartósabb ólom-sav akkumulátort fejlesztett, közelebb hozva a gyakorlathoz. A villamos autók valós emelkedése is csak ezután, az 1880-as és 1890-es években következett be. Röviden: Anderson egy megfelelő ötletet mintegy ötven évvel korán elkapó feltaláló volt.
Anderson helyének mérése: Egyéb korai előfutárok
Anderson önmagában való szemlélése rosszul skálázza a képet. Ugyanabban az évtizedben más nevek is küzdöttek ugyanazzal a problémával: Az Egyesült Államokban Thomas Davenport, Hollandiában Sibrandus Stratingh és Christopher Becker az 1830-as években Anderson-tól függetlenül hasonló elektromos jármű ötleteken dolgozott. Davenport is, akárcsak Anderson, nem újratölthető akkumulátorokra korlátozódott.
| Előfutár | Időszak | Hozzájárulás | Meghatározó korlát |
|---|---|---|---|
| Robert Anderson | 1832-1839 | Az első durva elektromos jármű Skóciában | Nem újratölthető primer elemek |
| Thomas Davenport | 1830-as évek | Elektromos járműkísérlet az Egyesült Államokban | Nem újratölthető akkumulátorok |
| Stratingh és Becker | 1830-as évek | Elektromos járműmunka Hollandiában | Méret és energia hiánya |
| Robert Davidson | 1840-es évek | Korai elektromos járműkísérletek | A kor akkumulátor-technológiája |
| Gustave Trouvé | 1880-as évek | Elektromos jármű Franciaországban | Korlátozott energiatárolás |
| William Morrison | 1891 | Az első sikeres elektromos jármű az Egyesült Államokban (hat utas) | Korai hatótáv és infrastruktúra |
Az összehasonlítás feltűnő görbét rajzol. Anderson és Davidson kísérletei bizonyították, hogy az elektromos erő járműmeghajtásra használható; azonban az első "sikeres" amerikai példáért 1891-ig, a skóciai születésű Morrison hat utasos des moines-i, iowai járművéig várni kellett. Ez az ötvenéves különbség szinte teljes egészében az akkumulátor-technológia fejlődésének ütemével magyarázható.
"Ki találta fel az elektromos autót?" kérdésében Anderson szerepe
A kérdés egyszerűnek tűnik, de a válasz a definícióktól függ. Ha az elektromos motor elődjéről van szó, Jedlik és Henry emelkedik ki; ha az első durva elektromos járműről, akkor Anderson; ha az első gyakorlati példányokról, Morrison és az 1880-as évek utáni nemzedék következik. Anderson járműve a legszélesebb körben elfogadott hivatkozás - intézményi levéltárak és energiahatóságok őt nevezik az első durva elektromos jármű kifejlesztőjének - azonban ugyanezekben az években Davenport, Stratingh és Becker független munkái azt mutatják, hogy egyetlen feltalálóra épülő egyenes narratíva túlzottan leegyszerűsíti a történelmet.
Ennek dokumentációs oldala is van: Anderson nyomozati nyomaga meglepően vékony. Nincs hitelesített szabadalma, életrajzi részlete vagy elsődleges levéltári dokumentuma; saját szócikke is csak néhány hivatkozásra támaszkodó rövid bejegyzés. Bár egy blogbejegyzésben állítják, hogy Anderson nyersolajat használt az energia előállításához, ez egyetlen forrásra épülő információ, és nem igazolható. Ráadásul a dátumtartomány sem rögzített; a feljegyzések különböző éveket adnak, 1832-től az 1830-as évek közepéig-végéig, sőt 1837-ig és 1838-ig terjedően. A helyes megközelítés az, hogy bizonytalanhagyjuk a pontos évet, és az 1832-1839 közötti tartományt használjuk.
De miért ismert Anderson ma kevésbé? A válasz nagy része ebben a dokumentációs gyengeségben rejlik: nincs szabadalma, vállalata, legyártott flottája vagy figyelemre méltó kereskedelmi sikere. A történelembe egyetlen primitív, de úttörő kísérlet tulajdonosaként került be.
Anderson után: Az elektromos jármű hosszú felemelkedése és hanyatlása
Ahhoz, hogy Anderson kísérlete valósággá váljon, elég volt az akkumulátorok újratölthetővé válása. Faure 1881-es fejlesztése után az elektromos autók gyorsan népszerűvé váltak; 19. század végén az Egyesült Államokban az autók mintegy 40%-a elektromos volt. A korai elektromos járművek hatótávolsága töltésenként jellemzően 30-50 mérföld (kb. 50-80 km) körül volt, és a töltési infrastruktúra szinte nem is létezett. Londonban Walter Bersey elektromos taxi-flottát tervezett és állított szolgálatba.
20. század elején a mérleg elbillent: a magas költség, az alacsony végsebesség és a rövid hatótávolság az akkumulátoros elektromos járművek versenyképtelenné tette a belső égésű motorral szemben. Az elektromosság mintegy fél évszázadra kivonult a személyszállításból, és csak az 1973-as OPEC-embargó után, amikor a hordó ár a négyszeresére emelkedett, került vissza napirendre. Anderson primer elemekkel még negyven kilométert sem bíró járművétől a mai több száz kilométeres hatótávolságú elektromos autókig vezető út pontosan egy akkumulátor-fejlődéstörténet.
Következtetés: Korán felismert helyes ötlet
A rövid, idézhető válasz a következő: Robert Anderson skót feltaláló, aki 1832 és 1839 között - a pontos év bizonytalan - Skóciában fejlesztette ki az első, nem újratölthető primer elemekkel működő durva elektromos járművet; járműve a feltölthető akkumulátor feltalálását évtizedekkel megelőzte, ezért nem vált praktikussá, mégis az elektromos autó legkorábbi előfutáraként került be a történelembe.
Mérnök szemével nézve Anderson öröksége nem egy termék, hanem egy bizonyíték: Az elektromos járműhajtás gondolata még azelőtt megfogalmazható volt, hogy a feltaláláshoz szükséges összes alkotóelem rendelkezésre állt. A hiányzó darab nem az akkumulátor volt - a megfelelő akkumulátorra, vagyis az újratölthető ólom-sav akkumulátorra 1865-ig várni kellett. Anderson ebbe az űrbe íródott be, mint az elsők egyike, aki a rendelkezésére álló eszközökkel a helyes kérdést tette fel.