Henney Kilowatt: A Renault Dauphine-ből született elektromos autó

1959 őszén még senki sem beszélt róla, de egy autó csendesen elindult útjára: nincs motorhang, nincs kipufogó, nincs benzinpumpa sem. A karosszéria egy Renault Dauphine sajátjaiból került ki, a szíve pedig tizennyolc ólom-savas akkumulátor és egy 7 lóerős egyenáramú motor volt. A neve Henney Kilowatt volt, és a lítium-ion forradalomtól fél évszázaddal korábban az egyik legkomolyabb kísérlet volt a sorozatgyártású elektromos autó ötletére. De hogyan találkozott ebben a projektben egy karosszériagyártó cég egy francia kisautóval, és miért tartott a történet mindössze három modélt?
Egy karosszériamester elektromos autóprojektje: Ki készítette a Henneyt?

A Henney Kilowatt története az autóipar egyik legváratlanabb szereplőjével kezdődik. A Henney Motor Company 1868 óta foglalkozott egyedi karosszériák gyártásával; ez a cég Packarddal és Forddal fennálló kapcsolatairól volt ismert, és az évek során több ezer limuzint, mentőautót és halottaskocsit gyártott. Vagyis egy elektromos népautó kifejlesztése meglehetősen távol állt ettől a műhelytől a klasszikus üzleti tevékenységétől.
A projekt valódi hajtóereje azonban a Henney feletti anyacég volt: a National Union Electric Company. Ez a csoport magában foglalta az Emerson Radiot, a Henney Motor Companyt és az Eureka Williamst, és kulcsfontosságú részletként az Exide akkumulátorok gyártója is volt. A projekt építésze a National Union Electric és az Eureka Williams elnöke, C. Russell Feldmann volt; célja az volt, hogy az amerikai autóipari fókuszt a fosszilis üzemanyagokról a ólom-sav akkumulátorokra terelje át. Az Exide oldaláról Morrison McMullan Jr. vett részt a projektben.
A technikai csapat sem a véletlen műve volt. A hajtásrendszert Victor Wouk caltech-i villamosmérnök tanácsadói közreműködésével fejlesztették ki. Wouk olyan név volt, akit a későbbi években a hibrid járművek egyik úttörőjeként emlegetnek majd; Lee DuBridge caltech-i elnököt is bevonta a projektbe. A sebességvezérlőt Wouk tervezte, gyártását pedig a Curtis Instruments vállalta. Az elektromos rendszer tervezése és gyártása az illinoisi Bloomington központú porszívógyártó, az Eureka Williams feladata volt.
Miért éppen a Renault Dauphine? A Alváz útja
A projekt legpraktikusabb döntése az volt, hogy a karosszéria és az alváz újbóli kifejlesztése helyett egy kész megoldást választottak. A választás a Renault Dauphine-re esett, egy kis, könnyű és gazdaságos francia autóra. A Henney a Dauphine-eket motor, üzemanyagtartály és radiátor nélkül vásárolta meg; az alvázat a Renault-tól megvásárolt szerszámokból és alkatrészekből a Henney Coachworks műhelyeiben építették újjá.
Az eredmény egy olyan autó volt, amely kívülről egy hétköznapi Dauphine-nek tűnt, de a motorháztető alatt egészen más világot hordozott. Az akkumulátorokat az elülső és a hátsó rekesz között osztották el, és körülbelül 363 kg többletsúlyt jelentettek a jármű számára. A töltéshez elegendő volt egy garázsban tárolt 7,6 méteres hosszabbítókábel és egy szabványos 120 V-os aljzat; a teljes feltöltés 8 órát vett igénybe, a műszerfalon pedig feszültségmérőt és ampermérőt kaptak a vezetők.
Műszaki adatok: Különbség 36 volt és 72 volt között
A Kilowattot két verzióban gyártották, és a kettő közötti különbség élesen megmutatja a kor elektromos járműmérnökségének összes határát:
| Jellemző | 1959 (36 V) | 1960 (72 V) |
|---|---|---|
| Akkumulátor-elrendezés | 18 darab 2 voltos akkumulátor | 12 darab 6 voltos akkumulátor |
| Maximális sebesség | 64 km/h | ~96 km/h |
| Hatótávolság | ~64 km | 97 km felett |
| Súly | 907 kg | 968 kg |
Mindkét verzióban ugyanaz a motor dolgozott: Egy 5,2 kW (7 LE) teljesítményű General Electric egyenáramú motor. A hajtásláncban háromfokozatú manuális váltókapcsoló teljesített szolgálatot. A közös méretek is a következők voltak: tengelytáv 2.261 mm, teljes hossz 3.937 mm.
A vezérlő esetében kissé módosítani kell a népszerű elbeszélést. A Kilowattot gyakran emlegetik a világ első tranzisztoros elektromos autójaként; a valóságban a vezérlő relék és diódák kombinációját használta. A kor nyelvén ez megközelítette a "solid-state" megoldást, és egy lépéssel megelőzte a mechanikus sebességellenállású klasszikus megoldásokat, de nem volt teljes értékű tranzisztoros vezérlés.
Kiemelt tények
- 1959-ben mutatták be; a váz a Renault Dauphine alapjaira épült a Henney Coachworksnél
- a 36 V-os verzió 64 km/h, a 72 V-os verzió ~96 km/h maximális sebességet ért el
- a 72 V-os rendszer egy töltéssel 97 km feletti hatótávolságot kínált
- A listaár 3.600 $ volt: majdnem kétszerese a benzinest Dauphine árának
- Körülbelül 100 darab készült, amelyekből mindössze 47 talált gazdára
Milyen teljesítményt nyújtott a Kilowatt? Összehasonlítás a benzinest Dauphine-nel
A számok egymás mellé állítása egyszerre mutatja meg, mennyire ambiciózus és egyben mennyire korlátolt volt a Kilowatt. A benzinest Dauphine 27 LE teljesítményű volt, maximális sebessége 70 mph (kb. 113 km/h) körül alakult. A 72 V-os Kilowatt megközelítette ezt a sebességet; a 36 V-os verzió viszont a városi használat szintje felett maradt egy kicsit. A valódi szűk keresztmetszet a hatótávolság volt: az óránál nem tovább tartó folyamatos használat egyetlen töltéssel az autót a valódi mindennapi járműből kizárta.
Ez a kép nem a véletlen műve. Az ólom-savas akkumulátorotechnológia fél évszázaddal elmaradt az energiatárolás terén; az akkumulátorok áttörésére várt fordulat még nem érkezett meg. A Kilowatt mérnökei a rendelkezésre álló kémiával igyekeztek túllépni a lehetőségeken, és minden voltnál, minden kilogrammnál nekiütköztek a rendszer fizikai határának.
Gyártás, értékesítés és a vég 1961-ben
A gyártás az 1959–1960-as modellévekben történt, az értékesítés 1961-ig folytatódott. A teljes gyártott darabszám tekintetében a számok egy kis intervallumban ingadoznak: a céges nyilvántartások szerint körülbelül 100 darab készült, amelyekből 47 talált vevőre; egy múzeumi gyűjtemény a gyártást 120 darabra becsüli. Az eladott autók túlnyomó többsége nem a nagyközönséghez, hanem az villamos társaságokhoz került: 1967-ben dokumentálták, hogy 35 darabot promoçiós és mérőolvasó járműként értékesítettek a villamos hivataloknak; ezek közül 24 az 1959-as modell 36 V-os, 8 pedig az 1960-as modell 72 V-os változata volt. A nagyközönségnek eladott autók száma viszont 15 alatt maradt.
Miért ért véget? A válasz inkább kereskedelmi, mint technikai. Bár a 72 voltos rendszer jelentősen felülmúlta az előzőt, a Eureka Williams nem tudta elég olcsón és gyorsan legyártani, hogy elérje a tervezett 3 600 dolláros eladási árat. 1961-ben a cég megpróbált előfizetéseket gyűjteni azzal a reménnyel, hogy befejezheti a már elkészült vázkomponenseket; alig volt eladás, és a projekt csendben polcra került.
Az ár valósága: Miért nem akarta senki megvenni?
A Kilowatt kereskedelmi kudarcának megértéséhez elég az 1959-es amerikai áakra emlékezni. A Kilowatt listaára körülbelül 3 600 dollár volt; ez majdnem kétszerese volt egy standard benzinüzemű Dauphine 1 645 dolláros árához, és közel állt egy új Oldsmobile árához. Még az olyan ellenállásos alkatrész is, mint az utastér-fűtő, külön 400 dollár volt. A kor sajtója arról írt, hogy egy új benzinüzemű autó körülbelül 1 600 dollár körül kelt el; vagyis a Kilowatt úgy kétszeres árat fizető vevőjének lassabb és rövidebb hatótávú járművet adott el.
Ez az árkülönbség nem magából az akkumulátorból, hanem a kézi munkából származott. A sorozatgyártás gazdaságosságát soha nem érték el; mindegyik jármű műhelytermékként, darabonkénti magas költséggel készült. A modern elektromos autónk elé tárt dilemmát, nevezetesen hogy a technológia valóban hozzáférhetővé tételéhez szükséges a méretgazdaságosság, a Kilowatt már 1959-ben megmutatta.
A fennmaradt példányok és a mai gyűjtői érték
A Kilowattnak rendkívül kevés példánya maradt fenn napjainkig. A dokumentált gyártásból úgy becsülik, hogy 4 és 8 közötti jármű még mindig létezik. A legértékesebb darabok az első jármű, az 0001-es vázszámmal, és az "EXPERIMENTAL" feliratú prototípus: a vezetők évekig őrizték őket, a 2000-es évek elején egy magán amerikai gyűjtőnek adták el őket, és mindkettő futásteljesítménye 500 mérföld alatt van. Legalább két dokumentált példány ma is időszakosan használatban van; a Lane Motor Museum gyűjteményében egy Kilowatt látható.
A gyűjtői értékre nehéz pontos piaci számot adni; a ritkaság biztos, de likvid tranzakciós gyakoriság nincs. Egyetlen összehasonlítási referenciapont a benzinüzemű 1959-es Dauphine klasszikus jármű-értékelési adatai. Amit a Kilowatt értékét elválasztja a Dauphinétől, az a történelmi jelentősége: hogy a az elektromos autó évtizedekig tartó csend időszakában gyártott, dokumentált és fennmaradt kevés példány egyike.
Az elektromos-benzin verseny hosszú árnyéka
A Kilowatt megértéséhez sokkal régebbre kell visszatekinteni, mint 1959. Az elektromos jármű ötlete 1827-ig, Ányos Jedlik első villanymotorjáig nyúlik vissza; az első elektromos autót az USA-ban William Morrison fejlesztette ki. 1897-ben a Pope Manufacturing Columbia Motor Carriage-ja volt Amerika legjobban fogyó járműve, és az is elektromos volt. 1900-ban az amerikai utakon közlekedő járművek mintegy egyharmada elektromos volt, és néhány éven át túlszárnyalta a benzinesek eladását; a század végére az amerikai járművek körülbelül 40 százaléka elektromos volt.
Az elektromobil előnyei akkor is meggyőzőek voltak: nincs rezgés, nincs szag, nincs zaj, nincs a hajtókarral küzdős fáradságos indítás. A benzin korábban került előnybe, mert az egyenlet háromtagú volt: 1912 körül az elektromos önindító megkönnyítette a benzines használatát, a kőolaj olcsóbb lett, és a benzinkút-infrastruktúra gyorsan elterjedt. Az árkülönbség is jelentős volt; abban az évben egy benzines autó 650 dollár, egy elektromos roadster 1 750 dollár volt. Ezt követően a Detroit Electric és a Milburn nevű cégek a 20. század elején évente több ezer járművet gyártottak, de a koncepció a 1920-as évek felé vesztette el divatját, és a középidőnek nevezhető 1930-1990 közötti időszakban az elektromos járművek iránti érdeklődés nagyon alacsony maradt.
A kilowatttól az EV1-ig és a Tesla Roadsterig ívelő lánc
A Kilowatt nem a maga korának különössége volt, hanem egy hosszú köztes kísérletek láncának láncszeme. A folyamat, amelyet 1990-ben Kalifornia légszennyezési szabályozása adott lendületnek, 1996 és 1999 között öltött testet, amikor a General Motors legyártotta a kétszemélyes EV1 kupét: a GM 1 117 darabot gyártott, és bérleti útján tette elérhetővé a felhasználók számára. A Smithsonian megfogalmazásában ez volt az első, tömegpiacra tervezett modern elektromos autó; ennek ellenére a GM a lejárt bérleti idejű járművekből mindössze körülbelül 40 darabot hagyott múzeumoknak és intézményeknek, a többit megsemmisítette.
Az igazi átalakulás az akkukémia megváltozásával érkezett. A Nissan Altra EV volt az első elektromos jármű lítium-ion akkumulátorral, amelyet legálisan lehetett használni az autópályán; a 2006-ban bemutatott és 2008-ban gyártott Tesla Roadster pedig az első, lítium-ion cellákkal gyártott, országúton legálisan használható sorozatgyártású teljesen elektromos autóként került piacra. A fél évszázaddal korábban a Kilowatt ólom-savas celláiba zárt álom e technológiával végre méretezhető termékké alakult; a Kilowattot ma jogosan említik a modern elektromos autók távoli ősaként.
Konklúzió: Egy lépéssel a korával járt, fél évszázaddal korábban
A Henney Kilowatt története nem egy autó, hanem egy egyenlet története: kész alváz, komoly mérnöki csapat és a kor legerősebb akkugyártójának törekvései együtt álltak, de az akkukémia és a gyártási lépték hiányzott. Még a 96 km/h-t meghaladó végsebességével is a Kilowatt annyira költséges volt, hogy kétszeres áron nem lehetett eladni, és egy óránál nem hosszabb üzemidejével annyira korlátozott, hogy nem lehetett valódi mindennapi jármű.
Mindenhorttt ez a rövid kísérlet nem volt hiábavaló. A Kilowatt az elektromos autó 20. századi köztes kísérleteinek láncában a GM EV1 és a Tesla Roadster által hozzáadott láncszemek közvetlenül megelőző, mérhető lépése. Ha pontosan szeretnénk megválaszolni a kérdést: A Henney Kilowatt egy Renault Dauphine alvázra 1959 és 1961 között gyártott, 36 és 72 voltos ólom-savas rendszerekkel 64-97 km hatótávot kínáló, a lítium-ion forradalom előtt fél évszázaddal készített első komoly sorozatgyártású elektromos autós kísérlet; kudarca nem a technológiából, hanem abból fakadt, hogy az akku energiasűrűsége és a gyártás gazdaságossága még nem érett be.
Források
- Henney Kilowatt
- Egy másik túl korai elektromos autó: az 1959-as Henney Kilowatt
- Renault Dauphine Henney - 1959
- Mi volt a Henney Kilowatt?
- A Henney Kilowatt: a Tesla Model 3 réges-rég elveszett őse
- Az elektromos autó története
- Az elektromos jármű története
- EV1 elektromos autó - National Museum of American History
- Tesla Roadster (első generáció)