Hogyan alapozta meg a Volvo ReCharge koncepció a PHEV-jövőképet?

2007 szeptemberében a Frankfurti Autószalon Volkswagen-, hanem a Volvo-standján lebegett az autótörténelem egyik legérdekesebb kérdése: Vajon egy hibrid valóban úgy viselkedhet-e, mint egy igazi elektromos autó? A Volvo ReCharge Concept néven keresztelt fejlesztése egy olyan architektúrával érkezett, amely felfordította a kor hibridfelfogását. A járműben volt egy belső égésű motor, igen; de az a motor sosem lett volna mechanikusan a kerekekhez kötve.
A koncepció egy kifejezetten elkészített Volvo C30 karosszérián állt, és a bemutatása óta eltelt tizenkilévő év során a plug-in hibrid fogalmának prémium szegmensben való felépítését megváltoztató ötletek nagy részét tartalmazta. Mégis, a ReCharge soha nem került sorozatgyártásba. De mi volt az, ami egy ekkora ígéretű mérnöki munkát nem juttatott el a showroomokba? A válasz először a jármű architektúrájának megértését igényli.
Sorozatgyártású hibrid architektúra: Nincs mechanikus kapcsolat a kerekekkel
A ReCharge Concept szívében az a rendszer áll, amelyet ma sorozatgyártású hibridnek nevezünk: A belső égésű motor és a kerekek között egyáltalán nincs mechanikus kapcsolat. A Volvo a járművet lineárisan akkumulátoros elektromos autó plusz hatékony generátorként definiálta; a generátorra a gyártó által használt kifejezés a Segédmeghajtó Egység, vagyis APU volt. A belső égésű motor egyetlen feladata az volt, hogy amikor az akkumulátorok kimerültek, e generátor működtetésével villamos energiát állítson elő.
Ennek a rendszernek a legszembetűnőbb következménye a hajtásláncnál mutatkozott meg. A sebességváltó, a váltókar, a differenciálmű és a kardántengely mind eltűntek; mert a kerekekhez a teljesítményt nem a forgó teljesítményt mechanikusan továbbító tengelyek, hanem az elektromos kábelek juttatták el.
Minden kerékhez külön elektromos motor
Mind a négy kerékbe egy-egy elektromos motort építettek, és minden motor önállóan küldött teljesítményt a saját kerekének. A Volvo szerint ez a topológia három előnyt biztosított: a súlyeloszlás optimalizálását, a mechanikai veszteségek csökkenését, valamint egy valódi értelemben vett összkerékhajtású rendszert, amelyben minden kerékhez jutó teljesítmény egyenként szabályozható. A rendszer elektronikus vezérlőrétegét a hajtás és a fékezés funkcióinak megbízhatósága érdekében négyszintű redundanciával tervezték; ez egy hibrid koncepcióhoz rendkívül komolyan vett mérnöki intézkedés.
A kerékmotorokat és az APU generátort az elektromágneses rendszerekre specializálódott brit PML Flightlink céggel közösen fejlesztették ki. A gumik sem szabványtermékek voltak: A Michelin kifejezetten a motoros kerék felépítésére tervezett gumiabroncsokat készített. Tehát a koncepció nem egyetlen beszállító, hanem egy konzorcium munkája volt.
Miért vált lassan feleslegessé a négy kerék fékje
A fékezési energia visszanyerésre került és az akkumulátorba táplálták, a Volvo pedig hosszú távú terve az volt, hogy a rendszer érésével a klasszikus kerékfékeket teljesen elektromos fékek váltják fel. Ez a cél a jármű előremutató tervezésének egyik legegyezményesebb jele volt. A ReCharge nem csupán egy kiállítási jármű volt, hanem a mérnöki útiterv első megállójaként mutatták be.
Kiemeltek
- 2007 szeptemberében mutatták be a frankfurti autókiállításon, a C30-on alapuló koncepció volt
- Kb. 100 km hatótáv kizárólag akkumulátorral (PHEV-60 osztály)
- Minden négy kerékben külön villanymotor, mechanikus kapcsolat nélkül a kerekekkel
- Az 1.6 literes Flexifuel motor csak a generátort tápláló hatótáv-növelő
- 0-100 km/h 9 másodperc, maximális sebesség 160 km/h
PHEV-60: 60 mérföld elektromos hatótáv célja

A ReCharge a szakirodalomban PHEV-60-ként van besorolva; vagyis kb. 60 mérföldet, metrikus kifejezéssel 100 kilométert tud megtenni kizárólag akkumulátorral egy plug-in hibrid. Ez a szám a 2007-es kontextusban figyelemre méltó volt: A kor sorozatgyártású hibridjei nem csatlakoztathatók hálózatra, és az akkumulátort csak rövid távú támogatásra használták. A ReCharge ezzel szemben éppen ellenkezőleg, akkumulátor-prioritású koncepcióra épült.
Ezt igazolja Ichiro Sugioka projektvezető által összefoglalt megközelítés is: A mindennapi használat nagy részében a jármű elektromosan működik, az égő motor csak másodlagos elektromos forrásként biztonsági funkciót lát el. A koncepciót a Volvo camarillói kaliforniai gondolatmenetközpontjában, a Volvo Monitoring and Concept Centerben (VMCC) fejlesztették ki; a projektet Magnus Jonsson K+F vezetőjeként értékelte, és a vállalat legfelső mérnöki szintjének jóváhagyását viselte.
Akkumulátor és töltőrendszer
Az akkumulátorcsomag lítium-polimer technológiával integrálva volt a csomagtartó részbe, és az volt a cél, hogy élettartama meghaladja a jármű élettartamát. A töltés oldalon is ambiciózus cél volt: Egy közönséges háztartási aljzatról a teljes töltés mindössze 3 órát vett igénybe, és 1 órás töltés kb. 50 kilométeres hatótávot biztosított. Ezek a 2007-re vonatkoztatva rendkívül nagyravágyó értékek bizonyíték arra, hogy a koncepció a mindennapi életre tervezték.
A vezérlési stratégia is logikusan fokozatos volt: Ha az akkumulátor kapacitásának 70 százaléka kimerült, az égő motor automatikusan bekapcsol, és a vezető igény szerint a műszerfal gombjával korábban is elindíthatta a motort.
Hatótáv-növelő: 1.6 Literes Flexifuel Motor és a dízelmérce

Amikor az akkumulátorok kimerültek, egy 1.6 literes négyhengeres Flexifuel motor lépett működésbe; vagyis egy egység, amely E85 bioetanol és benzin keverékével is működhet. A motor a kerekeket tápláló fejlett generátort hajtotta, és a kerekekkel semmilyen mechanikus kapcsolata nem volt. Ez a hatótáv-növelő (range extender) koncepció korszakának egyik legtisztább prémium szegmens példája volt.
Érdekes részlet: A Volvo néhány hónappal a frankfurti bemutató után ugyanezt a koncepciót ezúttal dízel motoros hatótáv-növelővel is bemutatta. A bioetanol vagy dízel dilemma egyértelmű jele volt annak, hogy a gyártók alternatív üzemanyag-stratégiái a 2007-2008 időszakban még nem kristályosodtak ki. Az ugyanazon platform két különböző üzemanyaggal való bemutatása bizonyította azt is, hogy az architektúra az üzemanyag-típustól függetlenül épült fel.
Teljesítmény, fogyasztás és kibocsátási számok

C30-as karosszériájával és négy kerékmotorjával a ReCharge papíron tekintélyes teljesítményértékeket mutatott: 0-ról 100 km/h sebességre 9 másodperc alatt gyorsult, a végsebesség 160 km/h-ban volt korlátozva. Egy plug-in koncepcióhoz teljesen elegendő profil a mindennapi használatra.
A fogyasztási oldal számai még lenyűgőzőbbek voltak. A 100 kilométeres akkumulátoros hatótáv kimerülése után a tüzelőanyag-fogyasztás a megtett távolságtól függően 0 és 5,5 L/100 km között változott. Teljes töltéssel induló 150 kilométeres úton összesen kevesebb mint 2,8 liter tüzelőanyag fogy, ami effektíven 1,9 L/100 km-es szintnek felel meg. A Volvo szerint helyes használat esetén a CO2-kibocsátás körülbelül 66 százalékkal alacsonyabb volt a korabeli legjobb hibridekhez képest; ez gyártói nyilatkozat volt, és az ideális használati feltételeken múlt. Azt várták, hogy az elektromos módban az üzemeltetési költség körülbelül 80 százalékkal alacsonyabb lesz a benzinváltozaténál.
| Tulajdonság | Érték |
|---|---|
| Bemutató | 2007 szeptember, Frankfurti Autószalon |
| Architektúra | Soros hibrid, mechanikus kapcsolat nélkül a kerekekkel |
| Elektromotor | 4 darab, kerékre szerelt |
| Lóerő | A gyártó nem közölte |
| Nyomaték | A gyártó nem közölte |
| Hatótáv-növelő | 1.6 L Flexifuel (későbbi bemutatón dízel) |
| Elektromos hatótáv | Körülbelül 100 km |
| Akkumulátor | Lítium-polimer, a csomagtartóba integrálva |
| Töltési idő | Háztartási aljzattal 3 óra (teljes töltés) |
| 0-100 km/h / max. sebesség | 9 mp / 160 km/h |
Még egy részlet megmutatja, milyen átfogóan gondolták el a ReCharge-ot: Az APU olyan erős volt, hogy egy villát is ellátott volna, és kis módosításokkal áramkimaradás esetén házi generátorként is működhette volna. A járművet energiaegységként is megtervezték.
Miért nem jutott el a ReCharge a sorozatgyártásig?
A dolog nyílt része a következő: A koncepció gyártásból való kikerüléséről soha nem készült hivatalos közlemény. Az ismert tény, hogy a Volvo nem törölte le az asztalról a plug-in hibrid ötletet a koncepció után közvetlenül; éppen ellenkezőleg, 2008 márciusában hivatalosan bejelentett egy svéd székhelyű plug-in hibrid fejlesztési programot, és ebben a bejelentésben a ReCharge-ot példaként említették. Vagyis a koncepció nem termék, hanem útiterv funkcióját töltötte be.
Mérnöki szempontból nézve az okok kerete magától értetődően kirajzolódik. Négy kerékmotor, négyszeres redundanciájú elektronikus vezérlés, egyedi tervezésű Michelin gumiabroncsok és a PML Flightlink partnerség: Mindegyik olyan alkatrész volt, amelyet a 2007-es költségvalóságban túl drága lett volna egy sorozatgyártású C30-ba átvezetni. A lítium-polimer akkumulátor-technológia még nem érett meg autóipari léptékben; az akkumulátorok költsége és a gyártási infrastruktúra lehetetlenné tette, hogy a 100 kilométeres elektromos hatótávot prémium hatchback áron kínálják. Ráadásul a soros hibrid architektúra, mivel kerelenként motort igényelt, nem illeszthető be egy szabványos gyártósorba; a jármű a fejétől a talpig egyedi architektúra volt.
A ReCharge öröksége: A Volvo plug-in hibrid stratégiája
A rövid válasz ez: A Volvo ReCharge bár sosem került sorozatgyártásba, a vállalat plug-in hibrid vízióját megalapozó sablon lett; az akkumulátor-előbbségű használat, a hálózatra csatlakoztatható akkumulátor és a hatótáv-növelő ötlete képezte a Volvo következő évtizedi termékstratégiájának alapját.
Ez az örökség kézzelfogható eredményekkel mérhető. A Volvo piacra dobta az XC60 és az XC90 első nagy hatótávolságú plug-in hibrid változatait az európai és az amerikai piacok számára, és 2026 szeptemberéig az egymilliomodik plug-in hibridjét is leszállította. A ReCharge név sem tűnt el: Ma is tovább él a Volvo plug-in hibrid és elektromos modelljeinek elnevezéseiben. A 2021-ben bemutatott Concept Recharge, amely a vállalat 2030-ig tartó teljesen elektromos márkává válás célját tükrözi, a 2007-es koncepció közvetlen folytatásaként értékelhető. Az ötlet nem egy termékbe, hanem a márka víziójába épült bele.
Az eredmény: Sorozatgyártásba Nem Kerülő, De Irányt Mutató Koncepció
A Volvo ReCharge Concept története az autótörténelem egyik jól ismert mintájának tanulságos példája: Mi történik, ha a helyes ötletet rossz technológiai érettség mellett, de jó időpontban mutatják be? A négy kerékagymotor és a 100 kilométeres elektromos hatótáv 2007-ben költség szempontjából gyárthatatlan volt; de az akkumulátor-előbbségű hibrid filozófia pontosan helyes volt. A Volvo tudta, hogyan alakítsa át ezt a filozófiát tíz éven belül olyan eladható termékekké, mint az XC60 és az XC90.
A ReCharge lényege nem a feltűnő vásári fellépés volt, hanem az, hogy helyesen tette fel a kérdést: A hibrid inkább akkumulátorral támogatott benzines autó legyen, vagy égő motorral támogatott elektromos autó? A Volvo 2007-ben a második válasz oldalán állt, és az autóipar többi része, ahogy a plug-in hibrid korszaka éretté vált, nagyrészt ugyanoda került.
Források
- GROUNDBREAKING PLUG-IN HYBRID - THE VOLVO RECHARGE CONCEPT - UNVEILED AT FRANKFURT MOTORSHOW
- Volvo ReCharge Concept: Plug-in hibrid kizárólag akkumulátorral 100 km hatótávval - és Flexifuel motor tartalék energiához
- Volvo ReCharge Concept: Plug-in hibrid kizárólag akkumulátorral 60 mérföld hatótávval - és égő dízelmotor tartalék energiához
- Volvo ReCharge Concept: egy plug-in hibrid
- Volvo ReCharge Concept (2007) - Áttekintés
- A plug-in hibridek története
- A Volvo hivatalosan bejelenti a svéd plug-in hibrid fejlesztési programot
- Egymilliomodik Volvo plug-in hibrid a közutakon
- A Volvo Cars nagy hatótávolságú plug-in hibrid változatokat dob piacra legjobban fogyó XC60 és XC90 SUV-jaiból
- A Volvo Concept Recharge a jövő elektromos kombija