Hogyan indította el Huygens puskaporos motorja a belső égést?

1679 Párizsában egy ágyúcsőből álló szerkezetben kis mennyiségű lőport gyújtottak fel, és egy dugattyú egy bizonyos magasságig repült fel. Hét vagy nyolc gyerek függ le a lelógó kötélen; a 1100 font, azaz nagyjából 500 kilogrammos teher egyetlen robbanás erejével emelkedik a levegőbe. A jelenet rendezője nem a belső égésű motor szellemi atyjának tartott Karl Benz vagy Nikolaus Otto volt, hanem pontosan két évszázaddal korábban élt holland tudós, Christiaan Huygens. A belső égés ötletének kiindulópontja nem a benzinkutak, hanem a puskaporos hordók voltak.
A történet sokkal régebbi és sokkal problémásabb, mint azt a legtöbben gondolnák. A modern benzinmotor ősének számító négyütemű ciklust 1876-ban szabadalmaztatták; amikor Benz autója elindult az utakon, az eltelt idő már meghaladta a kétszáz évet. De miért van akkora időbeli különbség? A válasz abban rejlik, hogyan működött Huygens gépe, miért nem működhetett, és milyen utakon jutott el ez az ötlet Lenoirhoz és Ottóhoz.
Huygens előtt: A puskaporos emelés ötletének rövid története
Huygens motorja nem a semmiből született. A puskapor táguló gázainak mechanikai munka előállítására való felhasználásának gondolata a 17. század természettudósai között forgott ötlet volt.
A legkorábbi ábrázolás 1508 -ig nyúlik vissza: Leonardo da Vinci leírt egy szerkezetet, amely ágyúcső és lőpor segítségével a tűz erejével tudott nehéz terheket emelni. Galileo Galilei szisztematikus kísérleteket végzett a vákuum súlyemelő képességével kapcsolatban; Otto von Guericke pedig szivattyúkkal állított elő vákuumot, ezzel gyakorlati alapra helyezve a kérdést.
A puskaporos motort közvetlenül érintő legrégebbi dokumentum 1661 -ből származik: II. Károly angol király 1661. december 11-én Whitehall-ban kibocsátott szabadalmi oklevele Samuel Morlandnak adományozott egy szerkezetet, amely lőpor és vákuum segítségével vizemelést irányoz elő. Nem ismert, milyen konkrét fejlesztés maradt Morland terve mögött. 1676-ban Robert Hooke ugyanezt az alapelvet - hogy a tűz által hátrahagyott ürű egy súlyt meg tud emelni - egy kiadott könyvébe zárt anagrammába csomagolta. 1678-ban Jean de Hautefeuille azt javasolta, hogy a Szajnából Versailles-be történő vízszállításhoz puskaporrobbanásokkal állítsanak elő vákuumot; javaslatának egyik változata Morland vákuumalapú tervére hasonlított, a másik pedig egy U alakú csövekben nyomással vizet toló szerkezetet írt le.
Vagyis Huygens nem az egyetlen volt, aki az ötletet megtalálta. Mindazonáltal ő volt az első, aki dugattyús mechanikai szerkezetté alakította, és fizikailag meg is építette. Éppen ez a különbség az, amely az belső égés ötletének valódi alapító atyjává tette.
Együttműködés Denis Papinnel és az 1678-as terv

Huygensnek ebbe az irányba történő elmozdulásában egy asszisztensnek nagy szerepe volt: Denis Papin. 1647-ben Blois közelében született Papin 1671-ben kezdett dolgozni a párizsi Királyi Könyvtár Akadémiáján, Huygens felügyelete alatt, aki a Kísérletek felügyelője volt. Huygens fiatal asszisztensét a levegő- és vákuumkutatások felé irányította; Papin e kísérletek részeként megmérte a kis vas- és rézedényekben felgyújtott kis mennyiségű lőpor által kifejtett erőt. Papin, aki 1674-ben publikálta eredményeit, röviddel ezután Londonba költözött, és pályafutását a gőznek szentelte; a ma a nyomástartó edény elődjének tekintett steam digester az ő által kifejlesztett készülék. A lőporral erő előállításának gondolata azonban már el volt vetve.
Huygens 1678-ben megrajzolta saját tervét: egy függőleges cső, amelyben egy dugattyú kapott helyet. A lőport a cső alján lévő kis lyukon keresztül gyújtották el, akárcsak egy ágyúnál. A táguló gázok felfelé nyomták a dugattyút a csőben; miközben a dugattyú emelkedett, megnyitotta a cső felső részén lévő nyílásokat, és a forró gázok kiszabadulhattak. A dugattyú saját súlya és a hengerben lehűlő gázok által létrehozott részleges vákuum visszahúzta a dugattyút, és felemelte a hozzá kapcsolt tesztsúlyt. 1680-ban Huygens benyújtotta a gépet ismertető közleményét.
Kiemelt tények
- Christiaan Huygens lőporos motorterve 1678 -ben készült; a működő példányt 1678-ban vagy 1679-ben egy ágyúcsőből készítették.
- Mivel a gép lőport használt üzemanyagként, a szakirodalom az első belső égésű motornak tekinti.
- Az 1682-es bemutatón egy dram (1/16 uncia) lőpor megközelítőleg 1.100 font azaz körülbelül 500 kg súlyt emelt fel.
- A munka nem a robbanás lökéséből, hanem abból származott, hogy a gázok lehűlésekor keletkező nyomásesés visszahúzta a dugattyút.
- Két évszázaddal később, 1876-ban Otto sűrített négyütemű ciklusa ugyanezen gondolat kiforrt változata lett.
Hogyan működött a motor? Az ágyúcsőtől a hengerig
A források szerint egyetlen példány készült, és ehhez egy ágyúcsőt használtak hengerként; a lőportöltetet a cső hátsó részén helyezték be, bizonyos értelemben nagyon hasonlított egy ágyú működéséhez. A henger méretei a bemutatók feljegyzéseiből ismertek: megközelítőleg hét-nyolc láb magas és tizenöt-tizennyolc hüvelyk átmérőjű henger.
A gázok elvezetési mechanizmusa érdekes megoldás volt: A henger tetejére két bőrcsövet szereltek. Miközben a robbanásgázok felfelé nyomták a dugattyút, a dugattyú elérte ezeket a csöveket, és megnyitotta őket; a nyomás csökkenésekor viszont a gravitáció lehúzta a bőrt, és magától bezárta az elvezető nyílásokat. Egyirányú, önállóan működő primitív szelepelv.
Itt van egy kritikus mérnöki részlet, amely elengedhetetlen Huygens motorának helyes megértéséhez: A gép nem a robbanás dugattyút lökő erejéből, hanem a robbanás után lehűlő gázok által létrehozott nyomásesésből, azaz a vákuumból termelt munkát. Modern értelemben vett oda-vissza mozgás sem volt; a motor egyetlen lefelé lökésre korlátozódott. Ez a működési elv fogalmi alapot teremtett a 1712-ben bemutatott Newcomen-féle atmoszférikus motorhoz, és közvetve a későbbi Otto-ciklusú motorokhoz.
A gondolatnak a kor szellemi köreiben való komoly fogadtatását jelzi Leibniz egy megjegyzése is: Leibniz Papinnel folytatott levelezésében felvetette azt az ötletet, hogy ezt a pneumatikus gépet lőporral táplálva a tűz erejét járművekre alkalmazzák. Vagyis a belső égésű hajtás ötlete már akkor közlekedési összefüggésben merült fel, amikor a motor még nem is működött.
Miért nem vált gyakorlati motortá?
Az 1682-es bemutató lenyűgöző számai ellenére Huygens motorja nem hagyta el a laboratóriumot. Ennek három fő mérnöki oka van.
Az első a tömítés. A dugattyú gázszivárgás nélküli mozgása a hengerben még a mai rekonstrukciós kísérletekben is komoly problémának bizonyul; sőt a szakértők között ma is folyik a vita arról, hogy a gép valóban működött-e úgy, ahogy leírták. A második az volt, hogy minden robbanás után a hengerben kondenzálódás nélkül maradt gázok felhalmozódtak; ez a felhalmozódás megakadályozta a vákuum kialakulását és a ciklus megismétlését. A harmadik pedig a versenytárs volt: 1712-ben, a Newcomen-féle atmoszférikus motor bemutatása után a fejlesztési erőfeszítések nagyrészt a gőzmotorok felé fordultak, mert a gőz, a lőporral ellentétben biztonságos és ellenőrizhető energiaforrást kínált.
A lőpor ötlete egészen nem halt ki. 1807-ben George Cayley, panaszkodva a gőzmotorok alacsony teljesítmény-tömeg arányára, lőporos motorokat fejlesztett; olyan tervezést épített, amely az energiát egy rugóban tárolja, de ő maga is azt írta, hogy nem működik rendesen. Thomas Paine pedig egészen más tervezést dolgozott ki, amely egy vízkerékhez hasonlított, és a kerék köré helyezett, csésze alakú égésterekkel rendelkezett. Az irodalomban számos más lőporos motorról van feljegyzés; de nincs bizonyíték arra, hogy ezek közül bármelyik valóban működőképes állapotba került volna. A modern populáris kultúra utolsó nagy tesztjében egy híres televíziós műsorban vizsgálták azt az állítást, hogy egy benzinmotor lőporral is működtethető, és az eredmény negatív volt. A lőpor mint gyakorlati üzemanyag a dugattyús motor számára a múltté lett.
A Huygenstől Lenoirig és Ottoig húzódó vonal
Huygens gépe kudarcot vallott, de az a kérdés, amelyet megfogalmazott, sikeres volt: Hogyan alakítható az égési gázok energiája kontrollált mechanikai munkává a hengeren belül? Erre a kérdésre a válasz egy kétszáz éves érési folyamaton ment keresztül.
- 1807: Francois Isaac de Rivaz hidrogén-oxigén keverékkel és elektromos szikrával működő egyhengeres motort fejlesztett.
- 1859: Étienne Lenoir gyártotta a sűrítési fázis nélküli, szikrával begyújtott, széngáz és hidrogén üzemű motort; ez lett az első kereskedelmileg sikeres belső égésű motor.
- 1861: Alphonse Beau de Rochas megtervezte a négyütemű ciklust; ugyanabban az évben Otto és fivére folyékony üzemanyagú motorra nyújtott be porosz szabadalmi kérelmet.
- 1867: Otto és Eugen Langen bemutatta a hatékony atmoszférikus motort; összesen 2649 darab készült belőle.
- 1876: Otto szabadalmaztatta a sűrítést is magában foglaló négyütemű ciklust (Besívás, Sűrítés, Munka, Kifúvás); a modern benzinmotor alapja ez a szabadalom.
- 1886: Karl Benz megkapta a DRP 37.435-ös német szabadalmat 1886. január 29-i dátummal, a négyütemű, egyhengeres benzines, háromkerekű járműre.
Ennek a láncnak az érdekessége, hogy az 1867-es Otto-Langen atmoszférikus motor működési elve formailag hasonlít Huygens motorára: ott is a munkát az égés utáni gázok lehűtéséből eredő nyomásesésből nyerték. Huygens vákuummal történő munkavégzésről szóló ötlete még kétszáz évvel később is működőképes megoldás volt.
Huygens motorja valóban az első belső égésű motor?
Rövid válasz a következő: Huygens 1678-1679-es puskaporos motorja az első belső égésű gép, amely dugattyús mechanikus szerkezetként épült meg, és ezért a belső égés ötletének legkorábbi ősének tekintik. Ötletszinten léteznek előzmények; Leonardo 1508-es vázlata, Morland 1661-es szabadalmi levele, Hooke 1676-os anagrammája és Hautefeuille 1678-as javaslata. De egyiket sem valósították meg fizikailag dugattyús mechanizmussal, ahogyan azt Huygens tette.
A dátumozás körüli zavar rendezése is szükséges. A tervezetet 1678-ban rajzolták meg, a működő példányt 1678-ban vagy 1679-ben építették meg egy ágyúcsőből, Huygens témát tárgyaló értekezését 1680-ban nyújtották be, az élő bemutató pedig 1682-ben zajlott. Ezért különböző forrásokban a 1678-as, 1679-es és 1680-as dátumok egymás helyett való használata abból ered, hogy a különböző szakaszokat különbözőképpen nevezték meg; nem ellentmondás.
Egy utolsó keret: Huygens 1629 és 1695 között élt, és igazi hírnevét a hullámelméletből nyerő tudós volt. A puskaporos motor a fő tudományos öröksége mellett mellékmunkaként maradt. De ez a munkája a robbanóanyagok és a hő hatására táguló és hűlő gázok természetéről az első lépés volt az úton, amely az 1700-as évek gőzgépeihez, valamint az 1800-as évek vége és az 1900-as évek eleje modern belső égésű motorjaihoz vezetett, amelyek megmozgatják az autókat. Nem Benz és Otto, hanem Huygens és Papin nyitotta meg azt az utat.