Pyréolophore: A Niepce fiverek elfelejtett első motorja

1807-ben Franciaország Saône folyóján egy kb. 900 kg súlyú csónak haladt előre az áramlattal szemben, se vitorlával, se gőzgép nélkül. A hajtóerőt egy porszemcse-felhő adta, amely a csónakban percenként 12-13 alkalommal robbant fel. Karl Benz Patent-Motorwagenétől 70 évvel, Nikolaus Otto négyütemű motorjától évtizedekkel korábban a Niépce fivérek már működésbe hozták a belső égésű motort. Sőt, ez a gép ma is azt az igényt hordozza, hogy a világ első belső égésű motorja legyen. De miért van akkor ma a motorok történetének középpontjában Benz és Otto neve, és nem a Niépce fivéré?
Mi a Pyréolophore, és hogyan működött?
A Chalon-sur-Saône-ban élő Nicéphore és Claude Niépce fivérek által kifejlesztett Pyréolophore egy olyan gép volt, amely hajtóerejét tűzzel kitáguló levegőből nyerte. A nevét három görög eredetű szóból kapta: pyr, azaz tűz, eolo, azaz szél és phore, azaz hordozni. Hivatalos teljes neve egy hosszú meghatározás volt, amely azt jelentette: új gép, amelynek hajtóelve a tűzzel kitáguló levegő, és egyetlen mondatban foglalta össze a találmány logikáját.
A rendszer magja két egymással összekapcsolt tartály volt: egy gyújtótartály és egy fő égéstér. A kiegészítő berendezések is a mai mérnöki szemmel nézve meglepően teljesek voltak: levegőt fújtató mechanikus fújtató, mért üzemanyagadagolást végző elosztó, időzítő mechanizmus és a víz alá vezetett kipufogócső.
Egy lökés anatómiája
A működési ciklus lépésről lépésre így zajlott: Miközben a fújtató levegőt fújt az első tartályba, az időzítő mechanizmus mért porüzemanyagot bocsátott a légáramlatba. Egy izzó kanóc a pontos megfelelő pillanatban hozzáért ehhez az üzemanyag-levegő sugárhoz, majd egy fémlap mögé húzódott vissza. A begyulladt por-levegő keverék egy széles sípon átjutva elérte a fő égésteret, ahol gyors, szinte robbanásszerű égéssel tágult. A nyomás a kipufogócsőben lévő vízoszlopra hatott, és kiszorította a vizet a rendszerből.
A lökés elve a közvetlen reakcióerőre épült: minden robbanás a csónak fara irányuló farokcsövön keresztül hajotta ki a víztömeget, és a kibocsátott víz reakciója tolta előre a csónakot. Minden lökés energiája súlyokkal terhelt egyensúlyozó kerékben tárolódott, és a kerék forgása kezelte a következő ciklus időzítését. Vagyis mind az energiafelhalmozás, mind az önszinkronizáció gondolata nagyon korai időszakban öltött testet.
Lycopodium porból szénbe: Az üzemanyag keresése

Az első üzemanyagok a mai mércével nézve szokatlanok voltak: színházakban lángleffektushoz használt lycopodium (békalen) spórák, finoman őrölt szénpor és gyantakeverékek. 1807 végén a fivérek komolyan vették a dolgot: kilenc rész szénporhoz egy rész gyantát keverve új, erősen éghető port fejlesztettek ki, amit 1807 decemberében jelentettek Lazare Carnot-nak.
Az igazi előrelépő lépés 1816-1817 között jött el. Nicéphore kísérletezett fehér petróleumolajjal, és 1817-ben egy primitív üzemanyag-befecskendezési mechanizmust épített a rendszerbe. Ma Nap egyszerűek, a tüzelőanyag-befecskendezés elvének feltalálóiként tartják számon; a por helyett folyékony tüzelőanyag mértékbeni áramba juttatása volt az első konkrét megvalósítása annak az ötletnek, amely később egy évszázadon át a motorfejlesztés egyik fő vonulata lett.
Kiemeltek
- A Pyréolophore az első belső égésű motor, amely 1807-ben egy hajót hajtott a Saône folyón.
- A tüzelőanyag-fogyasztás percenként körülbelül 8 gramm por volt, a robbanás gyakorisága percenként 12-13 ütem.
- Napóleon Bonaparte által aláírt 10 éves szabadalom 1807. július 20-án került odaítélésre.
- A fivéreket 1817-ben az elsődleges tüzelőanyag-befecskendezést kifejlesztő első névként tartják számon.
- Nicéphore Niépce később 1826-ban előállította az első fényképet.
A Saône folyón végzett kísérlet és az Akadémia elismerése
A fivérek először a Saint-Loup-de-Varennes közelében fekvő erdős területen, a Batterey-tavon végeztek teszteket; a nagy kísérlet színtere a Saône folyó volt. A körülbelül 2.000 livre, azaz 9 kantál súlyú hajóra motort szereltek, és a hajó kizárólag a motor erejével, a folyó áramlásánál gyorsabban haladva ment fel az áramlással szemben. Számszerűen a kép így nézett ki: percenként körülbelül 8 gramm tüzelőanyag-fogyasztás és percenként 12-13 robbanás.
A Francia Tudományos Akadémia 1806. december 15-ei bizottsági jelentése, amelyet Lazare Carnot és C.L. Berthollet írt alá. A bizottság megállapította, hogy a gép intelligens találmány, fizikai és gazdasági következményeit tekintve rendkívül érdekes lehet, ezért elismerést érdemel. Carnot saját megfigyelése is figyelemre méltó volt: azt írta, hogy a zárt réztartályokban égő lykopdium spórák ragyogó lánggal gyulladtak meg, és hogy a Niépce fivéreinek víz használata nélkül sikerült zárt térben a gőzgépével összemérhető tágulást elérniük. A hajókísérletet követően 1807. július 20-án a császár Napóleon Bonaparte aláírásával 10 éves szabadalmat adományozott.
Mellékes megjegyzés: ugyanabban az évben a svájci Francois Isaac de Rivaz hidrogénnel működő belső égésű motort készített, és 1808-ban ezt a motort egy járműre szerelve megvalósította a világ első belső égésű autójának kísérletét. Tehát a belső égés első hajós alkalmazása a Pyréolophorehoz, az első szárazföldi jármű alkalmazása de Rivazhoz fűződik. A két találmány egymástól függetlenül fejlődött.
Miért felejtették el: Hatékonyság, tüzelőanyag-költség és a kompresszió hiánya
Röviden a válasz az: A Pyréolophore mérnöki szempontból ötletes, gazdaságilag azonban fennmaradásra képtelen tervezés volt. Termodinamikai szempontból kritikus eleme hiányzott, és az üzemeltetési költség az ötletet eleve kárhoztatva volt.
A tüzelőanyag-költség problémája
Sadi Carnot 1824-es híres könyvében azt írta, hogy a gépet ötletesnek és érdekesnek találta, de rámutatott egy nagy hibájára: a lykopdium por olyan drága volt, hogy a gép nyújtotta előnyt a költség felemésztette. Olcsóbb porra váltani sem volt egyszerű, mert a rendszer gyorsan égő, a levegőben könnyen szétterülő és szinte semmilyen hamut nem hagyó, nagyon finom szemcseméretet igényelt. Carnot kritikája csak az első időszak por tüzelőanyagára vonatkozott; testvérek 1816 utáni folyékony tüzelőanyaggal kapcsolatos munkáit nem foglalta magában, de a közvélemény emlékezetében a drága porral működő motorra ragasztott cimkeként maradt fenn.
Nincs hatékonyság tömörítés nélkül
Az alapvetőbb probléma a hőtan volt. Az égés előtti tömörítés nélkül a hőenergia munkává alakulásának aránya alacsony plafonhoz ütközik; a Pyréolophore tervezésében nem volt olyan tömörítési mechanizmus, amely ezt biztosította volna. 1824-ben Sadi Carnot idealizált hőgépekkel foglalkozó elmélete rendszertelenül mutatta ki ezt a hiányosságot. A modern motortörténet egyik fő tanulsága pontosan ez, és az alábbi összehasonlításban világosan látható.
A szabadalom lejárt, a befektetés nem érkezett meg
A kereskedelmi oldal még rosszabb volt. Az 1816-os haladás nem volt elegendő támogatás megszerzéséhez a találmányhoz; 1817-ben nem sikerült elegendő fejlődést elérni a befektetők vonzásához, és a 10 éves szabadalmi idő lejárt. Claude attól tartva, hogy elveszíti az irányítást a motor felett, előbb Párizsba, majd Angliába utazott; London közelében tíz éven át alkalmatlan üzleti lehetőségek után a családi vagyon nagy részét elköltötte, végül pedig elvesztette az egészségét. Nicéphore ezekben az években figyelmét teljesen egy másik találmányra, a fényképezésre fordította.
Mi tette Lenoirt és Ottót mássá?
A belső égés valódi áttörése az 1860-as években érkezett, és a különbség egyetlen fogalomban csomósodik össze: a tömörítés. Az alábbi összehasonlítás a három architektúra közötti különbséget foglalja össze.
| Motor | Év | Tüzelőanyag | Kulcsfontosságú jellemző |
|---|---|---|---|
| Pyréolophore | 1807 | Lycopodium por, szénpor, majd petróleumolaj | Nincs tömörítés, robbanászerű égés, reakcióval hajtás |
| Lenoir-motor | 1860 | Kőszéngáz | Kettős hatású, gyújtógyertyás; nincs tömörítési ütem |
| Otto-motor | 1876 | Levegő-tüzelőanyag keverék | Gyújtás előtti tömörítés, négyütemű ciklus |
Étienne Lenoir kőszéngázzal működő, kettős hatású, gyújtógyertyás motorjával megalkotta az első valóban hatékony belső égésű motort. A motor 18 literes űrtartalmú volt, 130 fordulat/percnél 2 LE teljesítményt termelt, a termikus hatásfoka pedig mindössze 4,5-5 százalék körüli volt. Miért volt ilyen alacsony? Mert a Lenoir-ciklus kihagyta a tömörítést: a tüzelőanyag a szívóütemben került a hengerbe, és szikrával gyújtották meg. Ugyanaz az alapvető hátrány, mint a Pyréolophore-nál.
Nikolaus Otto 1862-ben a Lenoir-motor alacsony hatásfokának és megbízhatóságának javítását tűzte ki célul. A megoldása a levegő-tüzelőanyag keverék tömörítése volt a gyújtás előtt. Az első lánggyújtású Otto-motor termikus hatásfoka 16 százalék volt; több mint háromszorosa Lenoir értékének. Ez az egyetlen architektúrai döntés a belső égésű motort egy kuriozitásból az ipar mozdonyává alakította. A Niépce testvérek szabadalmai már régen elavultak voltak; sőt Lenoir előtt más úttörő kísérletek is közbejöttek, mint a Barsanti-Matteucci (1857), Wright (1833) és Barnett (1838). Ahogy a tömeg nőtt, az első nevek a levéltár poros polcaira kerültek.
Nicéphore Niépce második címe: A fényképezés úttörője
Amikor a motor története elakadt, Nicéphore Niépce (1765-1833) egy másik területen írta be a nevét a történelembe. 1824-ben litográfiai köveket helyezett bitumennal bevonta a camera obscura hátuljába, hogy képet kapjon; 1826-ban camera obscura és bitumennal bevont sárgaréz lemez segítségével előállította a heliográfiát, amelyet az első fotónak tartanak. Ez egy képesség-történet, amelyben a mérnöki részletek változatlanok maradnak: fényérzékeny anyag, hosszú expozíció és türelem. Niépce nyilvántartásában más tervek is szerepeltek, mint a velocipéd és a marlynek nevezett hidraulikus gép. Az a tény, hogy ugyanaz az elme fejlesztette ki mind a belső égésű motort, mind a fotográfiát, jól mutatja, milyen széles spektrumú volt a feltaláló profilja a 19. század elején.
A Pyréolophore ma: Örökség és újjáépítés
A gép 200. évében, 2007-2008-ban, Nicéphore Niépce közvetlen leszármazottja, Manuel Bonnet vezetésével és szakmai tanácsadással az eredetinek megfelelő újjáépítés valósult meg; a 2008-as kulturális örökség napjain azon a helyen ünnepelték, ahol a találmány született. 2010-ben egy párizsi fotográfiai intézet és a Niépce-ház múzeumának együttműködésével 3D animáció készült, amely a motor belső működését mutatja be. A téma a mérnöki szakirodalomban is helyet kapott: 1993-ban megjelent, SAE által kiadott akadémiai tanulmány a Niépce testvérek hajómotorjait vizsgálta.
A Pyréolophore története a technológiatörténetben ismétlődő mintázat egyik legtisztább példája: Amikor a helyes ötlet hiányos fizikával és rossz gazdaságossággal találkozik, az eredmény úttörő, de nem győztes. Karl Benz és Nikolaus Otto csak 70 évvel később tudott választ adni a Niépce testvérek által felvetett kérdésre a tömörítés, a hatásfok és a megfelelő üzemanyag hármasával. Ki kérdésére adott válasz az első belső égésű motor - erre az archívumokban egyértelmű a válasz: 1807-ben, a Saône folyón, két francia testvér, aki pór robbanásokkal hajtott egy csónakot.