Hesselman-motor: Az első motor, amely öt üzemanyaggal működött

1925-ben, amikor a karburátor uralma az autóiparban megkérdőjelezhetetlen volt, egy svéd mérnök egy kérdést más irányból közelített meg: mi történne, ha az üzemanyagot nem karburátorral juttatnánk a hengerbe, hanem közvetlenül befecskendezve? Jonas Hesselman válasza a benzines közvetlen befecskendezés első, közútra került járműveit meghajtó példája lett. Ráadásul ez a motor sem sportautóban, sem luxuskupében nem élt; teherautók alvázában és buszok motorháztetője alatt kelt életre. Amikor a befecskendezés mai állapotára tekintünk, sokkal későbbi neveket említünk: a Bosch 1951-es rendszerét, a Mercedes-Benz 300SL-t vagy a Bendix Electrojectort. Pedig a lánc első láncszeme sokkal korábban, az észak nehéz kereskedelmi járművein kovácsolódott.
Hogyan működött a Hesselman-motor?
A Hesselman-motor konstrukciójából fakadóan két világ között álló hibrid volt. Az Otto-ciklusú motorokban az üzemanyag a szívóütemben levegővel keveredve kerül a hengerbe, és gyújtógyertya gyújtja meg. A dízelnél viszont a levegő nagy nyomáson sűrűsödik, az üzemanyag a sűrítés végén fecskendezdik be, és magától meggyullad. Hesselman e két megközelítés elemeit egyesítette: az üzemanyag a sűrítésütem végén, közvetlenül a szikra előtt, dízeltípusú befecskendező szivattyúval közvetlenül az égőtérbe került. A gyújtást gyújtógyertya biztosította.
A ciklus részletei is rendszeres mérnöki munka gyümölcsei voltak. A levegő a szívószelepből érintőlegesen lépett be, így forgó mozgást, azaz turbulenciát nyert a hengeren belül. Az üzemanyag a felső holtpont körülbelül 50 fok előtt az injektorból a gyújtógyertya felé spriccelt, a szikra pedig a felső holtpont körülbelül 15 fok előtt csapott le. A turbulencia a befecskendezett üzemanyagot a gyújtógyertyához szállítva biztosította a keverék kialakulását. A befecskendezés kezdete és a szikraidőzés rögzített volt; a terhelés szabályozása a levegőbeviteli térfogat és a befecskendezési idő összekapcsolt változtatásával, egy fojtószelepen keresztül történt.
A sűrítési arány alacsony volt: A Waukesha-változatban a levegő csak körülbelül 125 psi nyomásig sűrűsödött. A dízelnél kötelező magas sűrítés itt nem volt jelen, és a motor egész karaktere ebből a döntésből született.
A legfontosabb tudnivalók
- Jonas Hesselman 1925 -ben mutatta be a motorját.
- Az üzemanyag a sűrítésütemben, közvetlenül a szikra előtt közvetlenül a hengerbe fecskendezett.
- Gyújtógyertyás gyújtású, a közútra került járműveket meghajtó első közvetlen befecskendezéses motorként tartják számon.
- A Waukesha által gyártott változatok 20-300 lóerő teljesítménytartományt öleltek fel.
- Svédországban a Scania-Vabis, a Tidaholms Bruk és a Volvo; az USA-ban a Waukesha gyártotta ezt a motort.
Miért érdemes a karburátor uralma alatt a befecskendezés felé fordulni?

Az 1920-as években a karburátort a benzinmotor elválaszthatatlan részének tartották. De mi késztette Hesselmannt e minta feltörésére? A válasz a hatékonyság, az indítás és az üzemanyag-gazdaságosság hármasában rejlik.
Dízel-hatékonyság közelében, dízel terhek nélkül
A motor a korabeli karburátoros, gyújtógyertyás motorokénál magasabb, a dízelnél alacsonyabb hatékonyságot kínált. De azonban az egyenlet nemcsak a hatékonyságról szólt. Mivel a dízelnél nem volt szükség magas kompresszióarány fenntartására, a Hesselman-motor kisebbnek, könnyebbnek és olcsóbban gyárthatónak bizonyult a dízelnél. Egy nehéz kereskedelmi jármű üzemeltetője számára ez egy egyszerű számítás volt: a teherautó által szállítható rakomány és a váz által hordozott motor tömege között. A Scania története szerint a motor egy közönséges karburátoros motorhoz hasonlóan működött, de a közvetlen befecskendezésének köszönhetően könnyebb volt a dízelnél, és kevesebb üzemanyagot fogyasztott.
Vége a hidegindítási és fűtési problémának
A kor üzemanyag-takarékossági keresésének másik jelöltje a féldízelként ismert, izzófejes, vagyis előmelegítést igénylő motorok voltak. Ezeket a motorokat az indítás előtt fel kellett melegíteni, hideg időben pedig nehezen indultak. Hesselman ezt a problémát a gyökerénél oldotta meg: a levegőt és az üzemanyagot nem melegítették elő. A kor kiadványainak feljegyzése szerint a motor olyan könnyen indult, mint egy benzinmotor, és ugyanolyan tisztán és egyenletesen járt, mint a benzinmotor. A kor szegmentált marketingjében ez volt a három kiemelt ígéret: könnyű indítás, kevesebb füst és olcsó üzemanyagfelhasználás.
Üzemanyag-rugalmasság: Egy motor, öt üzemanyag
A Hesselman-motor egyik legpraktikusabb előnye az üzemanyag-rugalmasság volt. A motor; fuel oillel, kerozinnal, benzinről, szénből származó kátrányolajokkal és alkohollal is működött. A legtöbb alkalmazás végül a klasszikus dízel-üzemanyagra váltott. Az elterjedt használati mód az volt, hogy a motort egy kis tartalék tartályban lévő benzinnel indították be, majd felmelegedés után áttértek a fő tartályban lévő olcsóbb dízelre vagy kerozinra. A Waukesha által gyártott változatok No. 2-es és No. 3-as kemenceolajjal, No. 1-es és kereskedelmi desztillátummal, valamint kerozinnal működtek, és egy napnál rövidebb, egyszerű szívócső- és külső alkatrészcsere révén butánra vagy földgázra alakíthatók voltak. Ez komoly biztosítás volt az üzemeltető számára az üzemanyagpiacon mutatkozó ár ingadozások ellen.
Sorozatgyártás teherautókban és buszokban: A motor kikerül a terepre
Az elmélet szép volt, de a Hesselman-motort történelmileg jelentőssé az tette, hogy sorozatgyártásba került és elindult az utakra. Svédországban három teherautó-gyártó, a Scania-Vabis, a Tidaholms Bruk és a Volvo az 1920-as évek végétől kezdve használta ezt a motort saját járműveiben. A Volvo II sorozatú teherautói (1929-1933) ezt a benzin-dízel hibrid motort szerelték. Németországban egyes motorokat az AEG gyártott licenc alatt.
Az Egyesült Államokban a Waukesha Motor Company 1932-től 1951-ig gyártott Hesselman-motorokat jármű- és ipari alkalmazásokhoz egyaránt. A teljesítménytartomány 20-300 lóerő között volt, és a motor az azonos méretű benzinmotorhoz képest a befecskendező berendezéssel együtt kb. 30-50 fonttal volt nehezebb. A Waukesha azokban az években hétszer annyi Hesselman-motort gyártott, mint dízelmotort. Kisebb számú motort az Allis-Chalmers lánctalpas járművei számára is gyártottak.
A felhasználási terület nem korlátozódott csak a közútra. A motorokat; teherautókban, buszokban, motorcsónakokban és vasúti járművekben használták. Állandó alkalmazásokban szivattyúk és gázi kompresszorok meghajtására szolgált. Mindennek ellenére a teljes gyártás viszonylag korlátozott maradt: 1934-ig körülbelül 500 motort gyártottak. A motorok többségét az 1930-as és 1940-es években Svédországban és az Egyesült Államokban gyártották nehézjárművek és ipari állóberendezések számára.
Ki volt Jonas Hesselman?
A motor mögötti név épp olyan érdekes mérnöki karriert takart, mint maga a motor. Knut Jonas Elias Hesselman 1877. április 9-én született. 1899-ben végzett a KTH Royal Institute of Technology gépészeti szakán, és még abban az évben az AB Diesel Engines-hez, a későbbi Atlas Diesel-hez, a mai Atlas Copco-hoz csatlakozott. 1901-től konstruktőri főnökként dolgozott. A 1900-as évek elejétől kezdve új szelepek és üzemanyag-szivattyúk feltalálásával jelentősen csökkentette a motorok üzemanyag-fogyasztását és tömegét; az általa fejlesztett motorok megfordíthatósága döntő szerepet játszott abban, hogy Roald Amundsen az 1911-es délsarki expedíciójához az Atlas Diesel motorjait választotta.
Hesselman 1916-ban saját gyárat alapított. A dízeltervezés elismert tekintélye volt, és több száz szabadalommal rendelkezett. Tevékenysége nem korlátozódott csak a belső égésű motorokra: elektromos jármű-alkatrészeket is tervezett, és a Hesselman Elhydraulik, a mai Haldex AB cége 1970-ben fejlesztette ki a hidraulikus erőegységet, amely a modern teherautó-emelők prototípusának számít. Az 1925-ös motorja ennek a hosszú karriernak az egyik legtöbbet emlegetett, ugyanakkor legkevésbé ismert terméke.
Miért nem ugrott át a személyautókhoz?
A Hesselman-motor történetének leginkább figyelemfelkeltő pontja a következő: ha a közvetlen befecskendezés gondolatát 1925-ben bebizonyították, miért tartott közel harminc évig, hogy hasonló rendszerek megjelenjenek a személyautókban? A feljegyzések által mutatott kép egyértelmű. A Hesselman-motor minden komoly alkalmazása teherautó, busz, hajó, vasúti jármű és ipari állóberendezés volt. A személyautók oldalán a közvetlen befecskendezés első valódi lépései jóval később érkeztek meg: A Bosch 1951-ben mutatta be az első benzinbefecskendező rendszert járműmotorokhoz, és első ügyfele a Gutbrod autógyártó volt. 1952-ben a kevéssé ismert Goliath GP700 dízelrendszerének átalakításával jelent meg benzinbefecskendezéssel. Ugyanebben az időszakban a Bosch fejlesztette ki a kéttakti motorokhoz használt első sorozatgyártású benzin közvetlen befecskendezésű rendszerét, és a Mercedes-Benz 300SL-t említik az első autóként, amelyet közvetlen befecskendezésű benzinmotorral kínáltak. Az első sorozatgyártású elektronikus befecskendező rendszer, a Bendix Electrojector-t a Chrysler rövid ideig kínálta az 1958-as modellévre; ezt a rendszert elsőként kipróbáló gyártó az American Motors volt, 1957-ben a Rambler Rebel 327-es motorjával.
E késedelem mérnöki logikája azt is megmagyarázza, hogy a Hesselman-motor miért született meg abban a szegmensben. Egy dízeltípusú befecskendező szivattyú mechanikailag drága, terjedelmes és karbantartást igénylő berendezés. Egy teherautónál vagy busznál ezt a költséget az üzemanyag-takarékosság és az üzemanyag-rugalmasság megtéríti; évente több tízezer kilométernél az olcsó üzemanyag használatának száma könnyen felmegy. Személyautóknál pedig a karburátor az 1920-as és az 1950-es évek között ár, egyszerűség és megfelelőség szempontjából verhetetlen volt. A közvetlen befecskendezés személyautókba való bevezetése akkor vált lehetővé, amikor a befecskendező berendezés költsége lecsökkent, majd később az irányítás a mechanikus időzítésről elektronikus számításra váltott. A Bosch 1965-ben a Bendix Electrojector szabadalmainak licencelésével lerakta ennek az elektronikus jövőnek az alapjait. A karburátort az Egyesült Államokban egyre szigorodó kibocsátási normák miatt fokozatosan kiszorították, és az 1980-as évek végére az elektronikus befecskendezés nagyrészt kiszorította a karburátort a személyautókból; Az 1980 és 1995 között az Egyesült Államokban elterjedt köztes megoldás az egypontos befecskendező rendszerek voltak.
Hogyan értelmezhető ma a Hesselman-motor?
Rövid és egyértelmű válasz a következő: A Hesselman-motor az első olyan alkalmazás, amely gyújtógyertyás motorban közvetlen benzinbefecskendezést vitt sorozatgyártásba, és 1925-ben, mintegy nyolc évvel... pontosabban nyolc évtizeddel azelőtt, hogy a közvetlen benzinbefecskendezés személyautókban szabványosult volna, nehéz kereskedelmi járművekben kereskedelmileg bizonyította.
Ez a motor a karburátortól a modern befecskendezésig ívelő történelmi lánc ma nagyrészt elfeledett első láncszeme. Az alacsony kompresszióarány, a gyújtógyertyás gyújtás és a közvetlen befecskendezés kombinációja; a hatékonyság, a súly és a költség között a korszak körülményeihez képest rendkívül racionális egyensúlyt teremtett. Nem volt olyan hatékony, mint a dízelmotor, de nem is volt olyan nehéz és drága, mint az. Gazdaságosabb volt a karburátoros motornál, de nem volt olyan egyszerű, mint az. Ezért a helye, ahová került, pontosan a nehéz kereskedelmi járművek igényprofiljához illeszkedett.
A Hesselman öröksége ma ugyanazt az alapötletet hordozza, mint amely rendszer minden modern benzines autó hengerébe adagolja az üzemanyagot: add az üzemanyagot közvetlenül az égéstérbe, a megfelelő időben, megfelelő mennyiségben. Hogy ezt az ötletet először megvalósító motor egy teherautó-alvázban született meg, az autóipari történelem egyik legkecsesebb iróniája.
Források
- Hesselman engine - Wikipedia
- Waukesha-Hesselman Oil Engines - Waukesha Engine Historical Society
- Famous People in Fuel History Part 2 - Merlin Diesel Systems
- Fuel injection - Wikipedia
- Hesselman engine - Tractor & Construction Plant Wiki
- History of Volvo II trucks (1929-1933)
- Gasoline Direct Injection - BG Products