Mercedes-Benz OM 138: Az első sorozatgyártású autódízel

Az 1930-as évek közepén dízelmotort hordozni egy személyautó motorháztetője alatt sokkal radikálisabb mérnöki lépés volt, mint amit ma gondolnánk. A dízelmotor addig a teherautók, traktorok és álló létesítmények munkagépe volt: nehéz, hangos, alacsony fordulatszámú erőforrás, amelynek rezgése a kabina minden sarkába eljutott. A Mercedes-Benz e tabu ledöntésére hozott döntésének gyümölcse, az OM 138 motor a dízelleltechnológia kereskedelmi járműtől az egyéni felhasználóig tartó hosszú útjának kiindulópontja, és ez a történet - a széles körben elterjedt hiedelemmel ellentétben - nem 1,7 literes, hanem 2,5 literes egységgel kezdődik.
Miért volt ilyen nehéz a dízelt személyautóba szerelni
A dízelmotor alapvető előnye az Otto-ciklushoz képest figyelemreméltóan alacsony üzemeltetési költség volt. A magasabb kompresszióaránynak köszönhetően az üzemanyagból kinyert munka hatásfoka jobb volt, a fogyasztás pedig kifejezetten alacsonyabb. Ugyanez a magas kompresszióarány azonban azt jelentette, hogy az égési nyomás, és ezáltal a mechanikus igénybevétel is magas volt; ez pedig nehéz blokkot, vastag csapágyat és durva rezgést jelentett. Ezek a teherautó-vázon elfogadható jellemzők egy személyautóban a vezetési komfortot és az alkatrészek élettartamát veszélyeztették.
Egy személyautóhoz alkalmas dízelhez három problémát kellett megoldani: a rezgések elnyomását, a motor térfogatban és súlyban való kicsinyítését, valamint a maximális fordulatszám egy személyautó váltójával kompatibilis szintre emelését. Az 1920-as évek kereskedelmi járműveinek technikai fejlesztései ezt a három küszöböt fokozatosan lejjebb vitték; az 1930-as évekre a kérdés már nem lehetetlenség, hanem helyes mérnöki döntés volt. A Daimler-Benz felkészülten vághatta bele ebbe a döntésbe: a vállalat 1928-ban megkezdte az OM 5 nevű hathengeres teherautó-dízel sorozatgyártását, és egészen 1924-ig visszamenőleg olyan felhalmozott tudást hordozott, amely az első sorozatgyártású dízelteherautót jelentette előégetési kamrás dízzel.
Kiemeltek
- Az OM 138 az első sorozatgyártású dízel, amelyet személyautóhoz fejlesztettek ki (1935-1940, 5.719 darab).
- Az első hordozója, a Mercedes-Benz 260 D (W 138) volt 1936-ban a világ első sorozatgyártású dízel személyautója.
- A 2.545 köbcentis négyhengeres motor 45 LE teljesítményt és a személyautós verzióban 105 Nm nyomatékot termelt.
- A 260 D körülbelül 10 litert fogyasztott 100 kilométeren, míg benzines testvére, a W 13 litert fogyasztott.
- Az 1,7 literes dízel 1949-ben érkezett az 170 D-vel és az OM 636 motorral; ez volt a modell, amely a dízel a főáramú felhasználóhoz vitte.
Hogyan fejlesztették ki az OM 138-at: út a három prototípus felé

A személyautós dízel fejlesztési programja 1933 őszén indult, és a csapat élén Albert Heeß állt, a Silver Arrow versenyautók tervezője. Az első megközelítés logikusnak tűnt: egy meglévő teherautó-dízel adaptálása személyautó vázra. A kipróbált 3,8 literes, 80 PS teljesítményű soros hathengeres teherautó-motor elfogadhatatlan szintű rezgést produkált a prototípus vázakon, ezért ezt az utat gyorsan elhagyták.
Erre two prototípust fejlesztettek ki a nulláról: a három hengeres, 30 lóerős OM 134 és a négy hengeres, 35 lóerős OM 141. Egyik sem tudta teljesíteni a követelményeket. A megoldás 1934-ben érkezett, ismét teherautó-motorhoz nyúltak, de ezúttal a hengerek számát négyre csökkentették, megtartva a méreteket. A nehéz kipufogás és a durva járáskarakter intenzív fejlesztéssel elfogadható hangerszintre lett hozva a díszelmű személyautóban, a sorozatgyártás 1935-ben indult el. A jármű nyilvános bemutatója 1936 februárjában zajlott; a történelem első sorozatgyártású dízel személyautójaként ez a bemutató év alapján tartja számon.
Az OM 138 műszaki karaktere: tartósságra tervezett 2,5 literes
Az OM 138 szürkeöntvény hengerblokkos, vízhűtéses, soros négyhengeres, szívó dízel. Hengerenként egy szívó- és egy kipufogószeleppel rendelkező OHV szeleprendszer, nedves kartanos kenés és előkamrás befecskendezés - ezek a korszak érett dízel architektúráját tükrözik. Az üzemanyag-rendszert a Bosch A-méretű befecskendező szivattyúja táplálta; a főtengely két fogaskerékkel hajtott vezérműtengelye öt fő csapágyon nyugszik. A He-Shaw típusú tengelykapcsoló és a pneumatikus szabályzó pedig a motor fordulatszág-karakterét szabályozó korszak standard berendezése volt.
| Tulajdonság | OM 138 (személyautó változat) | OM 636 (1949 170 D) |
|---|---|---|
| Gyártási időszak | 1935-1940 | 1949-től |
| Hengerűrtartalom | 2.545 cm3 | 1.697 cm3 |
| Motor architektúra | Soros 4 hengeres, előkamrás | Soros 4 hengeres, közvetett befecskendezésű |
| Teljesítmény | 45 LE (33 kW) | 38 LE (28 kW) / 3.200 1/perc |
| Nyomaték | 105 Nm (személyautó változat) | 96-98 Nm / 2.000 1/perc |
| Kompresszióarány | 20,5:1 | - |
| Száraz tömeg | 300 kg | - |
A számok a mai mércével szerények, de a korszak kontextusában kell értelmezni őket. A 90 x 100 mm-es átmérő és löketértékek hosszú löketű, fordulatszág-karakterű motort ígérnek; a személyautó változatban a teljesítmény 3.000-3.200 1/perc körül érhető el, a teherautó-alkalmazásoknál ez az érték 2.800 1/percre csökkent. A literenkénti 13 kW-os specifikus teljesítmény egyértelműen mutatja, hogy a motort nem a hatékonyság, hanem a tartósság érdekében méretezték. A teherautó változatban a nyomaték 113 Nm-ig emelkedett; a személyautó változat 105 Nm-es értéke ugyanennek a blokknak a magasabb fordulatszágú hangolásával összeegyeztethető. Az űrtartalom tekintetében a korabeli szövegekben szereplő 2,6 literes kifejezés sajtósimogatás; a 90 x 100 mm-es méretekből számolt pontos érték 2.545 cm3.
A kompromisszumok nélküli tartóssági cél a gyártási számokon is megmutatkozott: az 1935 és 1940 között összesen 5.719 darabban gyártott motorból 3.752 darabot az L 1100 és L 1500 könnyű teherautókban, valamint az O 1500 autóbuszban használtak. Vagyis az OM 138 lényegében nagyrészt kereskedelmi célra készült; a személyautóvá válása a mennyiségének felét sem érte el, de a történelembe íródott.
260 D és a vásárlási ellenállás: az első vásárló taxisofőr volt
Az OM 138 első személyautó-hordozója, a Mercedes-Benz 260 D (W 138) 1936-ban a világ első sorozatgyártású dízel személyautójaként került az utakra. A műszaki sikere ellenére az átlagos vásárlók számára a vásárlási küszöb magas volt: a dízel motor vásárlási ára, rezgő és zajos működési karaktere, alacsony maximális sebessége és korlátozott fordulatszám-tartománya távol tartotta az átlagos autóvásárlót. Nem véletlen, hogy a személyautó dízel első befogadó közössége a taxisofőrök voltak. E csoport számára a jármű befektetési eszköz volt, és a kilométerenkénti költség a komfort előtt járt.
A számadás egyértelmű: A 260 D körülbelül 10 literet fogyasztott 100 kilométeren, míg ugyanazon család benzinestagja, a W 21 13 literért fogyasztott; ráadásul a dízel üzemanyag adóztatás miatt a benzin alatt volt árazva. Egy magas napi futásteljesítményű kereskedelmi felhasználó számára ez a különbség a motor összes hátrányát ellensúlyozó gazdaságosságot jelentett. A dízel belépése a személyautóba nem a komfort, hanem az üzemi költség története. Ez a minta évtizedeken át formálni fogja a dízel személyautó identitását.
170 D és OM 636: második lépés, amely a dízel eljuttatta a valódi felhasználóhoz
Itt tisztázni kell egy gyakori történelmi összetévesztést. Időnként előfordul, hogy az OM 138-at 1,7 literes motorként említik a 170 D-vel kapcsoltatban; ez két különböző generáció feltétele egy dobozba. Az OM 138 egy 2,5 literes motor, és a 260 D hordozója. Az 1,7 literes dízel az OM 636 nevet viseli, és az 1949-ben bemutatott Mercedes-Benz 170 D (W 136 I D) karosszériájában található. Az OM 636-t az OM 138 utódjaként fejlesztették ki, és a történet második szakaszát képviseli.
A háború utáni Németországban a 170 D szerepe különbözött elődjétől. Az 1.697 cc-s hengerűrtartalmú, négyhengeres, közvetett befecskendezésű motor 38 LE teljesítményt 3.200/perc fordulatszámon és körülbelül 96-98 Nm nyomatékot 2.000/perc fordulatszámon termelt, és a járművet 100 km/h maximális sebességre gyorsította. A 0-100 km/h gyorsulási értéket a gyártó nem hozta nyilvánosságra; a kor másodlagos forrásaiban szereplő körülbelül 35 másodperces 0-60 mph értékek becslésnek minősülnek. A teljesítmény szerény volt, de a flottaüzemeltetők és a magas futásteljesítményű egyéni felhasználók számára a DIN 70030 alapján mért körülbelül 8 literes fogyasztás állt az ajánlat középpontjában. A 170 D nem volt olyan látványos, mint a 300 SL, de a vállalat háború utáni helyreállításában legalább annyira fontos volt, és a dízel személyautót mainstream választássá tette. Az OM 636 később az 1953-as ponton szedánba is átkerült, és 1955-ben a teljesítményét növelték.
A dízelrobbanás az 1970-es években és a későbbi hanyatlás
Az OM 138-gyal megnyíló ajtó a kinyílásának pillanatában nem tágult. Németországban a dízel személyautó-motor az 1970-es évekig ritka választás maradt, mígnem a Volkswagen bemutatta az EA 827 motort a Golf I-ben; az 1930-as években kezdődő személyautó-dízel nem szerzett széles körű népszerűséget a személygépkocsikban. A fordulópontot a gazdasági sokk jelentette: Az 1973-as és 1979-es olajválságok 13 százalékkal csökkentették az olajfogyasztást az USA-ban, Európában és Japánban 1979-1981 között, és véglegesen megváltoztatták a fogyasztók üzemanyag-gazdaságossághoz való hozzáállását.
A számok gyorsuló lendületet mutatnak: a dízel 1973-ban az európai piac mindössze 2,5 százalékát tette ki; 1975-ben ez az arány 4,1 százalékra emelkedett, és rövid idő alatt elérte az Európában eladott összes új jármű 11 százalékát. Európában az átvételt valójában nem az üzemanyag ára vagy kínálata, hanem az adózási szerkezet és a fogyasztók hajlandósága határozta meg, hogy fizessenek-e az üzemanyag-megtakarításért; amíg az adókedvezmény a dízelt a benzinhez képest gazdaságossá tette, addig nőtt az aránya. Ugyanez a gazdasági logika volt a tajga, amely szerint a taxi sofőrje 1936-ban a 260 D-t választotta: negyven év múlva csak a lépték változott meg.
Hogy ez a felemelkedés később megfordult, a történetnek az OM 138-tól legtávolabbi része; a dízel hanyatlása a itt tárgyalt kialakulási időszaktól független, az alapozó korszak későbbi kibocsátási szabályozásainak és botrányainak a témája. A kialakulási időszak tanulsága pedig egyszerű.
Miért fontos ez a kiindulási pont
A rövid és idézhető válasz ez: A világ első sorozatgyártású dízel személyautója az 1936-os Mercedes-Benz 260 D, amely az OM 138-as motort hordozta; az 1,7 literes dízel pedig az 1949-es 170 D-vel érkezett meg, és a dizelt széles felhasználói körhöz juttatta el. Az OM 138 maga egy 2.545 cm3 lökettérfogatú, 45 LE teljesítményű és 105 Nm nyomatékot termelő motor.
Ez a megkülönböztetés a dízel személyautós kalandjának két szakaszos szerkezetét mutatja. Az első szakaszban az OM 138 és a 260 D a technikai lehetőség határát feszegetve bizonyította, hogy a dízel belefér a személyautó vázlatába; a piacot pedig a magas futásteljesítményű kereskedelmi felhasználók alkották. A második szakaszban a 170 D és az OM 636 ugyanezt a gazdasági ígéretet kisebb, elérhetőbb csomagban vitte el a mainstream felhasználóhoz. Az 1970-es évek olajválságai ezen az alapon építettek tömegpiacot. A mai perspektívából nézve az OM 138 5.719 darabos gyártása szerény; de ez a motor a dízel teherautóról és traktorról a személyautóra leszálló hosszú útjának első és meghatározó lépése.
Források
- Mercedes-Benz OM 138 - Wikipédia
- Mercedes-Benz, 1926-tól 1939-ig - Mercedes-Benz
- Mercedes-Benz 260 D - Wikipédia
- Mercedes-Benz története: Dízel személyautó premierje 75 éve - eMercedesBenz
- Gyűjtemény cselekvésben: Mercedes-Benz 170D - Franschhoek Motor Museum
- A dízel autó története - Wikipédia
- A dízel felemelkedésének és fokozatos hanyatlásának felderítése - CarBuzz