Otomobilgi.comOtomobilgi.com
  • Türkçe
  • English
  • Deutsch
  • Français
  • Italiano
  • Español
  • Português
  • Polski
  • Magyar
  • Azərbaycanca
  • Bahasa Indonesia
  • Русский
  • 中文
  • 日本語
  • 한국어
  • हिन्दी
  • Tiếng Việt
  • ไทย
  • বাংলা
  • العربية
  • فارسی
  • Türkçe
  • English
  • Deutsch
  • Français
  • Italiano
  • Español
  • Português
  • Polski
  • Magyar
  • Azərbaycanca
  • Bahasa Indonesia
  • Русский
  • 中文
  • 日本語
  • 한국어
  • हिन्दी
  • Tiếng Việt
  • ไทย
  • বাংলা
  • العربية
  • فارسی
  • FŐOLDAL
  • HÍREK
    Törökországi Autóipari Hírek
    Globális automobilipari hírek
    Törökországi motorsport hírek
    Globális Motorsport Hírek
  • AUTÓK
    BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOR
    • Belső égésű modellek
    • Belső égésű motor technológiák
    • Üzemanyag és fogyasztás
    • Kibocsátás és Környezet
    • Belső égésű motor tulajdonjoga
    • Belső égésű autómobilok története
    ELEKTROMOS
    • Elektromos modellek
    • Villanyautó-technológiák
    • Töltés és infrastruktúra
    • Akkumulátortechnológia
    • Hatótávolság és fogyasztás
    • Elektromos tulajdonlás
    • Elektromos autók története
    HIBRID
    • Hibrid modellek
    • Hibrid rendszerek
    • Akkumulátor és töltés
    • Fogyasztás és Hatékonyság
    • Hibrid tulajdonlás
    • Hibrid autó története
    SUPERCAR
    HYPERCAR
  • TECHNOLÓGIA
    Vezetőtámogató rendszerek
    Biztonsági technológiák
    Világítási és Látási Technológiák
    Infotainment és kapcsolat
    Önvezető üzemmód és a mesterséges intelligencia
    A Jövő Technológiái
  • ÚTMUTATÓK
    Vásárlási útmutatók
    Értékesítési útmutatók
    Karbantartás és használat
    Tulajdonjog és költségek
    Gumi és Felni
    Biztosítás és műszaki vizsga
  • TÖRTÉNELEM & KULTÚRA
    Autótörténelem
    Ikonikus Modellek
    Klasszikusok és Gyűjtemények
    Törökország autóipari története
    Autótervezés
    Az autó és a populáris kultúra
  • MOTORSPORT
    Formula 1
    Rali (WRC)
    Rallykrossz
    MotoGP
    Formula 2 & Formula 3
    Kartozás
    Le Mans-i 24 Órás
    WEC
    NASCAR
    IndyCar
    DTM
    GT Versenyek
    Drift
    Drag Versenyek
  • ISMERJEN MEG MINKET
    RÓLUNK
    KAPCSOLAT
  • Türkçe
  • English
  • Deutsch
  • Français
  • Italiano
  • Español
  • Português
  • Polski
  • Magyar
  • Azərbaycanca
  • Bahasa Indonesia
  • Русский
  • 中文
  • 日本語
  • 한국어
  • हिन्दी
  • Tiếng Việt
  • ไทย
  • বাংলা
  • العربية
  • فارسی
  • Türkçe
  • English
  • Deutsch
  • Français
  • Italiano
  • Español
  • Português
  • Polski
  • Magyar
  • Azərbaycanca
  • Bahasa Indonesia
  • Русский
  • 中文
  • 日本語
  • 한국어
  • हिन्दी
  • Tiếng Việt
  • ไทย
  • বাংলা
  • العربية
  • فارسی
  1. FŐOLDAL
  2. AUTÓK
  3. BELSŐ ÉGÉSŰ MOTOR
  4. Belső égésű autómobilok története
  5. Miért nem vált be az első elektronikus befecskendezés, az Electrojector?

Miért nem vált be az első elektronikus befecskendezés, az Electrojector?

  • Belső égésű autó története
  • Szerző: Deniz Erkan
  • Létrehozás: 5 november 2026
Az Electrojector 1957-ben azt ígérte, hogy minden henger kap egy saját befecskendezőt, de 395 dolláros árcsikja ellenére egyetlen vevő kezébe sem jutott el.
Az Electrojector 1957-ben azt ígérte, hogy minden henger kap egy saját befecskendezőt, de 395 dolláros árcsikja ellenére egyetlen vevő kezébe sem jutott el.

1957 nyarán Detroitben bejelentettek egy opciót, amely az American Motors Rambler Rebel típusára 395 dollárért rendelhető volt: A Bendix Electrojector. Ez a rendszer minden hengernek saját injektort adott, az üzemanyagot pedig egy elektronikus vezérlőegység irányította; elvileg mindent tudott, amit a karburátor nem. A vevő kezébe azonban egyetlen darab Rebel sem jutott el. Az autózás történetének egyik legérdekesebb mérnöki kudarca nem az első lépésnél történt, hanem abban, hogy az ötlet teljesen helyes volt, csak az időzítés rossz.

Ez az oldal az Electrojector bukásának okát boncolgatja. Rövid válasz az utolsó fejezetekben lesz részletesen kifejtve; de hogy a válasz teljesen érthető legyen, először meg kell nézni, milyen fejlett architektúrával tervezték a rendszert. Mert a kudarc valódi okának megértése azon múlik, hogy az 1957-es elektronikai ipar készen állt-e erre az architektúra hordozására.

Hogyan működött az Electrojector: Egy architektúra, amely harminc évvel megelőzte korát

A rendszer mögött álló név Robert W. volt, aki a Bendix Eclipse részlegénél az üzemanyagrendszerek helyettesítő főmérnökeként dolgozott. Sutton. A repülőgépi karburátorokkal foglalkozó csapatból született projekthez a tervezési munkák az 1950-es évek elején, a feljegyzések szerint 1951 és 1953 között kezdődtek, és 1955-re már úton voltak a prototípusjárművek. Ebben az időszakban egy 1953-as Buickre szerelt, működő prototípust is teszteltek. 1957 júliusában Sutton és főnöke, Albert H. Winkler a detroiti SAE éves találkozóján mutatták be a rendszert ismertető műszaki tanulmányt.

Az architektúra meglepően közel állt a mai sorozatgyártású EFI rendszerekhez. A tartályba merített elektromos szivattyú az üzemanyagot állandó 20 psi, azaz kb. 1,4 kp/cm² nyomáson a közös üzemanyagnyelőre nyomta; minden hengerhez külön szolenoid injektor tartozott, amely az üzemanyagot közvetlenül a szívószelep mögé fújta. Az összehasonlítás kedvéért: a Mercedes 300SL Bosch mechanikus befecskendező szivattyúja 1700 psi-ig terjedő nyomáson működött. Az Electrojector nem igényelt ilyen magas nyomást és precíz megmunkálást; kevesebb mozgó alkatrésze volt, nem volt teljesítményt fogyasztó szivattyúhajtás, és Winkler és Sutton SAE tanulmányának fő értékesítési érve az volt, hogy olcsóbb lesz, mint a mechanikus befecskendezés.

A vezérlés oldalon a rendszer analóg volt. Sem mikroprocesszor, sem integrált áramkör még nem létezett. A motor terhelésének mérésére olyan érzékelőt használtak, amely a szívócső nyomását rugózó membránon keresztül egy potenciométerhez továbbította, a fojtószelep pozícióját pedig egy második potenciométerrel olvasták. A befecskendezés időzítését nem modern reluktancia- vagy Hall-effektus-érzékelők határozták meg, hanem a gyújtáselosztóba épített második platina-pár: ez az indító jelezte az injektoroknak az egyes hengerek szívószelep-nyitásával szinkronban lévő, megszakított befecskendezési parancsot. A számítási módszer a speed-density logikán alapult; a motor fordulatszám határozza meg a befecskendezés frekvenciáját, a szívócső nyomása pedig az impulzusszélességet, ráadásul a vezérlőegységben barometrikus magasságkorrekció is helyet kapott.

Kiemeltek

  • Az Electrojector volt az első, 1957-ben személyautókban kínált elektronikusan vezérelt üzemanyag-befecskendező rendszer.
  • Az AMC felár 395 dollár, a Chrysler felára 400 dollár volt; a Rochester Ramjet pedig 538 dollárért kapható volt.
  • A Rambler Rebel EFI változatát 288 lóerővel jelentették be, ami 33 lóerővel több volt a karburátorosnál, de egyetlen vevő sem kapta meg az autót.
  • A Chrysler oldalán nagyjából 35 jármű készült, és szinte mindet visszaalakították karburátorosra.
  • A szabadalmak a Boschhoz kerültek; a sorozatgyártású elektronikus befecskendezés 1967-ben indult el a D-Jetronic-kel.

AMC és Chrysler: Az út a gyártósorig

Soğuk bir sabah Electrojector'ı reddedince hiçbir Rebel EFI müşteriye ulaşmadı; otomobiller sessizce karbüratörle satışa çıktı.

A rendszer első sorozatgyártási alkalmazása az AMC-től érkezett. 1957. június 15-én bejelentették az Electrojector opciót a Rambler Rebel 327 köbhüvelyk hengerűrtartalmú V8-asához; a 288 lóerős teljesítmény 33 lóerővel haladta meg a karburátoros változatét. Az ára 395 dollár volt, ami 89 dollárral volt olcsóbb az 1957-es Chevrolet Rochester mechanikus befecskendezésénél. A rendszer azonban mérsékelt időjárásban jól működött ugyan, hűvösebb időben viszont megtagadta a szolgálatot, ezért egyetlen Rebel EFI sem került így vevőhöz. Az autók négy torkú Carter WCFB karburátorral kerültek piacra.

A Chrysler útja kicsit eltérően alakult. 1957 februárjában egy Chrysler 300C hardtopot szereltek fel a rendszerrel teszt céljából; 1957 szeptemberének végén az Electrojector Jetpower néven opcióként jelent meg a márka sportos modelljeihez, a 300-hoz, az Adventurerhez, a D500-höz és a Furyhoz, az alkalmazásra az 1958-as modellévben került sor. A 400 dolláros csomagban egy 40 amperes generátor is helyet kapott. A gyártás úgy történt, hogy a DeSoto gyárban karburátorosként legyártott autókból kiszerelték a karburátort, és EFI-t építettek be; 1958 januárja és júliusa között 35 Chrysler 300D, egy tucatnyi Dodge, néhány DeSoto és két Plymouth lett átalakítva. Bár a nyilvántartások egyes másolatai a Chrysler számát 16 körülire teszik, ez az eltérés annak bizonytalanságából adódik, mely járműveket jegyezték be; ez nem változtat a rendszer sorsán.

A kudarc okai: Jó ötlet, rossz évtized

Az Electrojector összeomlása nem egyetlen hiba következménye volt, hanem több egymásra rakódó, egymástól független probléma összetevője. Négy a mérnöki munkához, egy a gazdasághoz kötődött.

Vákuumcsövek és a hidegindítási problémák

A tranzisztorok az 1950-es évek közepén már elérhetők voltak, de a teljesítménytranzisztorok olyan drágák voltak, hogy az első vezérlőegységeket vákuumcsövekkel építették meg. Ez volt az egyik döntés, amely meghatározta a rendszer sorsát: a csöveknek 30 másodpercbe vagy tovább tartott, hogy elérjék a üzemi hőmérsékletüket, és hideg időben a rendszer félig üzemképes állapotban volt, még mielőtt elkezdhette feldolgozni azokat a gazdag keverék jeleket, amelyekre a motor hidegindításhoz szüksége volt. A Rambler hűvösebb időjárásban tapasztalható indítási problémáinak jelentős része innen eredt. Amint a tranzisztorok gyakorlatiasan használhatóvá váltak, a Bendix áttért rájuk, de ez az átállás nem tudta pótolni a vákuumcsöves korszakban elszenvedett megbízhatósági csorbát.

Papírtekercsű kondenzátorok és a motortér valósága

A vezérlődobozban lévő papírtekercsű kondenzátorok folyamatos hő-, hideg- és páratartalom-ciklusok alatt hibásodtak meg. Tágabb keretben nézve a kor elektronikai alkatrészei nem voltak elég érettek ahhoz, hogy ellenálljanak a motortér hő- és vibrációs körülményeinek; a kábelek és a vezérlőegység idővel romlott, a rendszert pedig nem lehetett könnyen módosítani, amikor a motorvezérlési igények változtak. A fennmaradt Chrysler mérnöki dokumentumok azt is rögzítik, hogy a legégetőbb probléma a szolenoid befecskendezők súlyos megbízhatatlansága volt.

AM rádió interference

A rendszer talán legfurcsább gyengesége a kommunikációs protokollban rejlett: a befecskendezési parancsokat amplitúdómodulációval, azaz egy AM rádiójelek logikája alapján továbbították. Egy erős AM rádióadó közelében elhaladó Electrojectorral szerelt autó annak a kockázatával nézett szembe, hogy a saját befecskendezési utasításait felülírják; a rendőri rádióhullám-sáv is hasonló fenyegetést jelentett. Ez a digitális korból nézve szinte viccesnek tűnő tervezés 1957-ben komoly és megoldhatatlan megbízhatósági probléma volt.

Húszszoros ár, tízdolláros megítélés

A mérnöki problémákra pénzügyi valóság is rárakódott. A Bendix vezetésének számításai szerint a rendszer a fogyasztók szemében nem adott hozzá többet egy körülbelül tízdolláros karburátor érzékelt értékéhez, de körülbelül hússzorosába került. Az indítási problémák hozzáadódásával a projekt 1960-ban poltra került. A Chrysler nem hajtott végre hivatalos visszahívást; a panaszos ügyfeleket a márkakereskedéseknél dupla négytorkú karburátoros egységekkel szerelték újra fel, és a gyártott Chryslerek szinte mindegyike így tért vissza a karburátorhoz.

Az Electrojector számokban: Ár- és teljesítmény-összehasonlítás

RendszerTípusÁr
Bendix Electrojector (AMC)Elektronikus, multipont395 dollár
Bendix Electrojector (Chrysler)Elektronikus, multipont400 dollár
Rochester Ramjet (GM)Mechanikus, folyamatos áramlású538 dollár

A táblázat legfigyelemre méltóbb pontja az Electrojector ár-előnye. Az árazáspolitikájában a mechanikus befecskendezéssel szemben pozicionált rendszer olcsóbb volt a listán, és felépítéséből adódóan kevesebb precíz munkát igényelt. A GM Rochester Ramjet-je viszont egy mechanikus, folyamatos áramlású rendszer volt, amely nem rendelkezett hőmérsékleti és tengerszint feletti magassági szenzor-kompenzációval. Vagyis az Electrojector nem használta fel a versenyben a kártyáit, inkább azt lehet mondani, hogy sosem tudott igazán színre lépni.

Miért kellett harminc évet várni: A Bosch és a D-Jetronic hídja

A történet utolsó felvonása bizonyítja, hogy nem az ötlet, hanem az infrastruktúra kudarca volt a kudarc. A Bendix eladta és licencelte az Electrojector szabadalmait a német beszállítónak, a Bosch-nak. A Bosch, ahogy a tranzisztor-technológia érett, további mintegy hét éven át fejlesztette a rendszert; a cégben az elektronikus befecskendezés kezdőpontját Heinrich Knapp 1959-es első vázlatos rajza jelképezi. Az eredmény a D-Jetronic nevű rendszer volt - a név azt jelentette, hogy a szívócsonk-nyomás érzékelőjével vezérelt -, és 1967-ben, a VW 1600TL/E-vel együtt mutatták be, mint az első sorozatgyártású elektronikus befecskendezési rendszert.

A D-Jetronic lényegében egy kifinomult Electrojector volt: ugyanaz a multipontos szívócsonk-befecskendezés, ugyanaz a speed-density logika, de már kiforrott félvezetőkkel. A VW után a Mercedes-Benz, a Porsche, a Citroën, a Saab és a Volvo adoptálta a rendszert; a Lucas licencelte a Jaguar számára. A Bendix a saját EFI-gyártásával folytatta, leginkább a Cadillac számára, de nem tudott nagy beszállítóvá válni; állítólag a licencbevételek magasabbak voltak, mint a saját gyártásából származók.

Amit a D-Jetronic megnyitott, az nem csupán a teljesítmény volt. A szigorodó károsanyagkibocsátási normák sokkal pontosabb üzemanyag-levegő szabályozást követeltek meg, mint amennyit a karburátor biztosítani tudott, és az elektronikus befecskendezés volt erre az igényre az egyetlen ésszerű válasz. A Bendix 1957-ben igaz tétele az 1970-es években a jogszabályok által is kikényszerített valósággá vált.

Rövid válasz: Miért nem honosodott meg az Electrojector?

Az Electrojector azért volt sikertelen, mert az architektúráját meghaladó elektronikai infrastruktúrával született. A vákuumcsövek 30 másodperces bemelegedési ideje tönkretette a hidegindítást, a papírtekercsű kondenzátorok a hő és páratartalom ciklusaiban hibásodtak meg, az AM-en továbbított befecskendező jeljeleit az erős rádióadók felülírták, és a szolenoid befecskendezők nem működtek megbízhatóan. Ehhez hozzájárult, hogy a karburátor hússzorosának megfelelő költség a fogyasztók körében nem talált visszhangra; a projekt 1960-ban leállt, és az ötlet, amíg a technológia be nem érte, közel harminc éves várakozásra került a Bosch kezében.

Mérnöki történelmi szempontból az Electrojector tanulsága egyértelmű: a rendszetervezésben a helyes architektúra megelőzheti a meglévő alkatrészek technológiáját. Az a csapat, amely ma minden modern benzinmotor szívócsonkában működő elveket 1957-ben egybegyűjtötte, mindössze egy évtizeddel korábban ragadta meg a tranzisztorok korát.

Források

  • The First Electronic Fuel Injection: 1957 Bendix Electrojector
  • 1957-1959 Bendix Electrojector Fuel Injection
  • Bendix Electrojector
  • Electrojector and D-Jetronic: Early Electronic Fuel Injection
  • The Car(s) That Invented Electronic Fuel Injection

Az oldal megosztása

Kategóriaszerkesztő

Deniz Erkan

Deniz Erkan

Makine mühendisként az egyik legfontosabb szokás, amelyet a szakmám adott nekem, az volt, hogy egy rendszerre ne csak az eredményét, hanem azt is megvizsgáljam, hogyan és miért működik. Az autók iránti érdeklődésem is ebből a szemléletből táplálkozik. Számomra egy autó nem csupán dizájn, teljesítmény vagy kényelem, hanem egy holisztikus rendszer, amelyben a mechanika, az elektronika, a szoftver és a mérnöki tudás találkozik.

Mérnöki hátteremet az idő során a szoftverfejlesztéssel ötvöztem. Ennek a két területnek a metszéspontja lehetővé tette, hogy holisztikusabb perspektívából tekintsek a modern autókra. Az autók világát a motortól és a felfüggesztéstől egészen a vezetőtámogató rendszerekig és a szoftvertechnológiákig mérnöki szemmel és autórajongóként egyaránt követem nyomon.

Az Otomobilgi.com-on a célom az, hogy a technikai témákat felesleges bonyolultságba taszítás nélkül, a mérnöki pontosságot megőrző és az autó iránti kíváncsiságot elevenen tartó nyelven mutassam be. Mert számomra egy jó autó nem csupán szép vagy gyors, hanem egy különleges alkotás, amely a dizájnt, a technológiát és a vezetési karaktert egységként közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

Elektronikus üzemanyag-befecskendezés mindenki ellen hadat nem üzenve, számokkal nyert csendes forradalommal vetett véget a karburátor évszázados uralmának.
Belső égésű autó történeteA karburátor utolsó lélegzete: A befecskendezés születése
Egy szerény kinézetű Goliath GP700 évekkel azelőtt valósította meg azt, amit a Mercedes-Benz elsőként követelt magának, amikor 1952-ben sorozatgyártásba vitte a Bosch mechanikus befecskendezését.
Belső égésű autó történeteGoliath GP700: A sorozatgyártásban úttörő befecskendezéses autó
Rudolf Diesel már az első szabadalma bejelentésekor a Hornsby-Akroyd olajmotorok már órákig megszakítás nélkül működtek nehéz olajjal.
Belső égésű autó történeteFéldízel: Hornsby-Akroyd Olajmotor
A karburátor aranykorában Jonas Hesselman 1925-ben a benzin közvetlen befecskendezését sorozatgyártásba vitte teherautókon és buszokon.
Belső égésű autó történeteHesselman-motor: Az első motor, amely öt üzemanyaggal működött
Benz előtt 70 évvel a Niépce fivérek már képesek voltak egy csónakot a Saône folyón felfelé hajtani, percenként 12-13 alkalommal robbanó porszerű töltetek segítségével.
Belső égésű autó történetePyréolophore: A Niepce fiverek elfelejtett első motorja
1975-ben egy kis kerámiahenger megmentette a belső égésű motort a Clean Air Act tilalmaitól, és megváltoztatta az autótörténelmet.
Belső égésű autó történeteHogyan mentette meg a katalizátor a belső égésű motort?
1936-ban a Mercedes-Benz összetörte az autózás történetének egy tabuját: a dízelmotort teherautókból és traktorokból átültette, és először helyezte el egy személyautó motorháztetője alá.
Belső égésű autó történeteMercedes-Benz OM 138: Az első sorozatgyártású autódízel
Minden szikragyújtású motorban még mindig ott él az a szikra, amelyet Volta az 1770-es években gyújtott el egy pisztolyt csőben lévő gázzal.
Belső égésű autó történeteAlessandro Volta Nem Tervezett Fegyvert, Ő Fedezte Fel a Gyújtás Elvét
77 évvel Karl Benz szabadalma előtt Francois Isaac de Rivaz valóban mozgásra bírta a sűrített hidrogénnel működő járművét Vevey-ben.
Belső égésű autó történeteMiért feledték el François Isaac de Rivaz hidrogénjárművét?
Az autó születési bizonyítványát 1886-ban kapta a Benz, de a belső égésű motor első szabadalmait már negyven évvel korábban bejegyezték.
Belső égésű autó történeteBenz előtt? Marcus és az elfelejtett elsőPlacek

Címkék

  • autótörténet
  • üzemanyag-befecskendezés
  • belső égésű motor
  • bendix electrojector
  • elektronikus üzemanyag-befecskendezés
  • karburátor
  • bosch d-jetronic
  • chrysler 300d
  • rambler rebel
  • gyújtórendszer
  • emissziós normák
  • sebesség-sűrűség

Kövessen minket a közösségi médiában

  • Rólunk
  • KVKK Tájékoztató Szöveg
  • Adatvédelmi Szabályzat
  • Kapcsolat
Otomobilgi.com
FUGGETLEN AUTÓS KULTÚRA PLATFORM
Virgo CMS által működtetve