EVT S1: Törökország elfeledett elektromos sportautója

Gondold el egy világot, amelyben a Togg Gemlikről indul útnak, és minden új elektromos modell hírnek számít. Most görgetj vissza az időben: 2015-ben egy ankarai egyetemi technológiai parkban egy teljesen elektromos, szénszálas karosszériájú, 141 lóerős sportautó tesztvezetéseket végzett. Ráadásul neve is volt: EVT S1. De miért áll ez a jármű ma nem a bemutatók színpadán, hanem a elfeledett archívum oldalain? A története érdekesebb, mint gondolnád.
Mi az EVT S1, hol és hogyan született?

Az EVT S1 egy prototípus, amelyet a Hacettepe Technopoliszban fejlesztettek ki, és a maga idejében az első elektromos hajtású török autóként mutattak be. A háttérben egy érdekes csapat állt: a technológiai park mérnökei és a Hacettepe Egyetem Gépjármű-mérnöki Tanszékének oktatói. Egyikük apám középiskolai osztálytársa, Engin Tanik volt. Azaz az elméleti szakemberek és a gyakorlatban dolgozók ugyanannál az asztalnál ültek, és körülbelül három éven át dolgoztak együtt. Egyes beszámolókban ez az idő 3,5 év szerepel; valószínűleg attól függően, hogy a tervezés melyik fázisától számítják.
Amikor 2015-ben bemutatták a járművet a nagyközönségnek, az érdeklődés nagy volt. Gondold el: abban az években még a világon is furcsa szomszéd autójaként" tekintettek az elektromos autókra, a Tesla Model 3-át még be sem jelentették. Egy egyetemi technológiai parkból kiálló, az utcákon tesztvezetésre induló, sportos megjelenésű elektromos autó komoly dolog volt. A projektcsapat nem vitrintermékként, hanem sorozatgyártásba kerülő járműként képzelte el. Éppen ebben a pontban emelkedik a történet, és kezd el törni.
Kiemelt szempontok
- A 2015-ben bemutatott EVT S1-et az első elektromos hajtású török autóként határozták meg
- 35 kWh akkumulátor, 141 lóerő, 0-100 km/h 7,5 másodperc
- Körülbelül 3 évig tartó Hacettepe Technopolisz-egyetemi együttműködés
- A sorozatgyártáshoz az első lépcsőben 1000 darabot terveztek, a projekt nem jutott el a gyártásig
Milyen műszaki paraméterei voltak az EVT S1-nek?
Íme az autó adatlapja. A futóműben tartósság érdekében alumíniumötvözetet használtak, a fő karosszériában szálas polimert, szénszálat és üvegszálat választottak. Az anyagválasztás logikája egyszerű: a könnyű karosszéria ugyanazzal az akkumulátorral hosszabb hatótávolságot jelent. Ugyanaz az érzés, amit kerékpározáskor tapasztalsz: minél könnyebb vagy, annál kevesebb erőfeszítéssel haladsz. A csapat így írta le az EVT S1-et: azonos szegmensben lévő autóknál könnyebb, és kevesebb energiával több utat megtévő modell.
| Paraméter | Érték |
|---|---|
| Akkumulátor kapacitás | 35 kWh |
| Motor teljesítmény | 141 lóerő |
| 0-100 km/h gyorsulás | 7,5 másodperc |
| Maximális sebesség | 180 km/h (az akkumulátor védelmére korlátozva) |
| Energiafogyasztás | 100 km-enként 10 kWh 90 km/h állandó sebességnél |
| Töltési idő | Normál 10 óra, gyorsított 30 perc |
| Tömeg | 1500 kg |
| Csomagtartó térfogat | 2 csomagtartó, összesen 350 liter |
Néhány részlet továbbá figyelemre méltó. A jármű automata váltós volt, és maximális sebességét szándékosan 180 km/h -ra korlátozták; azaz az akkumulátorok védelme miatt. Vagyis a mérnökök nem a teljesítményt nyomták a határig, hanem az akkumulátor élettartamára gondoltak. Akkori árakon számolt üzemeltetési költség is biztató volt: 90 km/h-s állandó sebességnél kilométerenként körülbelül 4 kuruş. Másik számítás szerint az Isztambul-Ankara távolság energia költsége 18 TL volt. Mindezek 2015-es árszinten érvényesek; a mai árakon összehasonlítani félrevezető lenne, de az akkori körülmények között merész számok voltak.
Úttartás és dizájn: vajon tényleg sportos volt?
Az EVT S1 nem volt csupán egy laboratóriumi kísérlethez hasonlító doboz. A feljegyzések szerint sportautó-dizájnja volt, és a tesztvezetéseken sikeres teljesítményt nyújtott. A 7,5 másodperces 0-100 km/h gyorsulás olyan érték, amellyel az évek középkategóriás benzineseit is kényelmesen le tudta győzni. Vagyis az autó ígérete nem egy "hosszú hatótávolságú, de unalmas városi autó" volt, hanem komolyan vett sportautó.
A két csomagtartó és az összesen 350 literes kapacitás gyakorlati megoldás volt: elektromos járműnél a motorblokk eltűnésével a csomagteret elsőre és hátsóra osztani, ma a modern elektromos autók standard játéka. Az EVT S1 ezt a játékot már 2015-ben játszotta. Vajon néhány év támogatással és befektetéssel ez a prototípus tényleg megfordulhatott volna Törökország útjain? Jegyezd fel a kérdést, hamarosan visszatérünk rá.
Sorozatgyártási terv és csendes lezárás
2015 októberére a helyzet egyértelmű volt: a projekt a sorozatgyártási dokumentum kiadására várt. Ha a dokumentum meglett volna, az első lépésben 1.000 darab előállítását és értékesítését tervezték. Vagyis a csapat nem szándékozott megelégedni a kézben lévő prototípussal; skálázható üzleti terv volt az asztalon.
Aztán mi történt? Nos, itt a történet legidegesítőbb része. A levéltárakban nincs hivatalos közlemény a projekt későbbi éveiről, részletes zárójelentés vagy az támogatási folyamatra vonatkozó első kézből származó információ. A videós ismertetők és a közösségi médiás bejegyzések abban egyetértenek, hogy az autó nem jutott el a sorozatgyártásig; de az okára vonatkozó hivatalos indoklás nem került feljegyzésre. Ezért a "nem jött támogatás, a projekt meghalt" mondatot nem lehet végleges dokumentumra támaszkodni. Az ismert rész a következő: volt prototípus, volt terv, volt érdeklődés; a sorozatgyártás soha nem indult el, és a projekt csendben véget ért. Már maga a nyomtalan eltűnés is önmagában egy lecke.
A Devrím-től az Anadolig: az EVT S1 melyik vonal része?
Az EVT S1 megértéséhez a nagy képre kell nézni. A Devrim, Törökország első, itthon tervezett és gyártott autója, 1961-ben készült az Eskisehir Vasúti Gyárban Cemal Gursel akkori köztársasági elnök utasítására; körülbelül 200 török mérnök nehéz körülmények között és mindössze 4,5 hónap alatt hajtotta végre ezt a feladatot. Az első sorozatgyártásba került hazai márka pedig a Anadol lett: az 1966. december 19-én indult gyártású Anadol tartósságának és egyszerű műszaki felépítésének köszönhetően 1991-ig maradt az utakon.
Ebben a vonalban van egy stratégiai fordulópont is. A török autóipar fejlődésének egyik legkritikusabb döntéseként a "Gyártási Ipari Utasítás" (Montaj Sanayii Talimati) kidolgozását tartják számon; az első összeszerelési kísérletek pedig 1928–29-ig, a Ford isztambuli Tophane/Salipazari-beli tevékenységéig nyúlnak vissza. Vagyis ezeken a vidéken nagyon hosszú az autózás története, de a "tervezünk és gyártunk" láb mindig nehéz vizsgának bizonyult.
A Toggig vezető út korai és elfelejtett láncszeme
Most térjünk vissza a nagy képhez. A Togg a 2017 novemberében alapított vállalkozással valósult meg; a C-SUV modell előzetes bemutatóváltozatát 2019. december 27-én mutatták be, a gyártás pedig 2022-ben indult el a bursai Gemlikben lévő gyárban. A Gemlikben, a Togg és a kínai Farasis partnerségében létrehozott SIRO ma akkumulátorceleket és modulokat gyárt. A török autóipar 2024-ben 1.468.393 darab gépjárműgyártásával Európa negyedik legnagyobb gyártójává vált. Egyes elbeszélések ezt a kalandot a Devrimgel a Toggig húzódó 61 éves álom megvalósulásaként keretezik.
De a dolog érdekes része a következő: a Toggnál évekkel korábban, 2015-ben már létezett egy 100 százalékig török mérnöki munkával készült elektromos jármű. A fő narratíva általában közvetlenül a Devrimről a Toggra ugrik; pedig a köztes vonalon egy olyan kísérleti láncszem áll, mint az EVT S1. Lehet, hogy nem jutott el a sorozatgyártásig, lehet, hogy nem hagyott maga után intézményi örökséget; de a "nálunk ez nem megy" érzékeléssel szemben bizonyítékul szolgáló prototípus volt. Ha a Togg mai akkumulátor-befektetésére és az elektromosra összpontosító víziójára gondolunk, jobban megértjük, mennyire találó volt az EVT S1 2015-ös iránya.
Mi lett az EVT S1-gyel, és miért érdemes emlékezni rá?
Rövid válasz: Az EVT S1 egy hazai elektromos sportautó-prototípus, amelyet a Hacettepe Technopolis mérnökei és a Hacettepe Egyetem oktatói körülbelül hároméves munkájával fejlesztettek ki; 35 kWh-s akkumulátorral, 141 lóerővel rendelkezik, és 2015-ben mutatták be. Míg a sorozatgyártási tanúsítványra vártak, a tervezett 1000 darabos gyártás soha nem valósult meg, és a projekt hivatalos indoklás nélkül csendben véget ért.
Úgy vélem, két ok van arra, hogy emlékezzünk rá. Az első, hogy a történelemírásban mindig is a hősök kerülnek előtérbe; de ami igazán izgalmassá teszi a történetet, az a véget nem érő kísérletek. A Devrim megpróbálta, az Anadol legyártotta, az összeszerelőipar megnőtt, az EVT S1 korán az elektromos felé fordult, a Togg megtalálta a léptéket. A második ok aktuálisabb: ma, amikor elektromos járművekről beszélünk, tudjuk, milyen infrastruktúrára, milyen akkumulátortechnológiára, milyen mérnöki tudásra van szükség. Az EVT S1 mérnökei mindezt évekkel korábban egy kézzel készített prototípussal mutatták meg. Az, hogy elfelejtették, nem jelenti azt, hogy nem történt meg. Szerinted legközelebb jobban bánnak majd egy egyetemi laboratóriumból kikerült prototípussal? Remélem. Mert ennek a történetnek a legszebb része nem ér véget, hogy legyen egy következő.