Imza 700-es per: 601 személy és 2504 év börtönbüntetés

1999 közepén a televíziós csatornák mind ugyanazt a képet közvetítették: egy ünnepség Siirtben, egy fényűző autó, amelyet konvojban vezettek körbe, és egy férfi, aki a mikrofonokhoz szólt. Az ígéret nagy volt; Törökország saját autóját, ráadásul az Oszmán Birodalom alapításának 700. évfordulójára és a Köztársaság ünnepére időzítve mutatták be. A jármű neve Imza 700 volt. Három évvel később sem gyártósor, sem értékesítési hálózat nem létezett; csak néhány betonoszlop, két makett és több ezer ember félbeszakított álma maradt. De miért maradt ennyi a projektből, csak egy makett? Készülj fel, mert a válasz műszaki és emberi szempontból egyaránt tele van tanulságokkal.
A történet megértéséhez először helyesen kell felállítani a sorrendet: "learatták, bemutatták, pénzt gyűjtöttek, aztán minden szétesett". És persze olvasd el a végéig, mert az Imza 700 története valójában annak a hosszú láncnak az egyik legfájdalmasabb láncszeme, amely a Devrimg a Togig vezet.
JetPA és Jet Fadil: a Siirtből indult ambiciózus vállalkozás
A JetPA, azaz a Jet Otomobil Pazarlamató Fadil Akgunduz alapította 1996. november 23-án Siirtben. Akgunduzt a köznyelvben Jet Fadil becenéven ismerték; mérnöki múlttal rendelkező, az üzleti életben és a politikában ismert személyiség volt. A cég 1997 és 2000 között a malajziai székhelyű Proton különféle modelljeit, köztük a Personát importálta és értékesítette. Tehát a JetPA nem gyártóként, hanem importőrként lépett be az autóiparba; jegyezd meg ezt a részletet, mert később fontos lesz.
1998-ban a cég radikális döntést hozott (a szójáték teljesen véletlen, ígérem): saját autót fognak gyártani. A projekt neve Imza 700 lett volna. A 700-as számot az Oszmán Birodalom alapításának 700. évfordulójához igazították; a bemutatót is az 1999-es Köztársaság ünnepére időzítették. Az ünnepséget az akkori számos csatorna közvetítette, mint az ATV, a Kanal 7, a Kanal 6, a Show TV, a Flash TV és a TGRT. A reklámokban érzelmes ígéret nyelvezetét használták, utcai szóhasználattal, mint például a "Koclar sana kurban olsun". Tehát a projektet már az első naptól kezdve inkább médiahírésként, mintsem mérnöki projektként fortuneálták fel.
A legfontosabbak
- A JetPA-t Fadil Akgunduz alapította 1996. november 23-án Siirtben; az Imza 700 bemutatója 1999-ben zajlott.
- A jármű bemutatóját élőben közvetítette az akkori számos televíziós csatorna, mint az ATV, a Show TV, a Kanal 7 és a TGRT.
- Azt közölték, hogy a projektet Németországban támogatóktól körülbelül 300 millió dollár gyűlt össze.
- A legyártott jármű a szakértői vizsgálat szerint inkább hasonlított egy 1:1 méretarányú makettre, mint egy autóra; a gyárban nem volt sajtóműhely és fényező.
- Akgunduz ellen 601 személy megtévesztése miatt összesen 2504 év börtönbüntetést és 12 millió líra pénzbüntetést szabtak ki.
Az ígéret nagy volt: Pénz, gyűlések és nagy álmok

De pontosan mi is volt az Imza 700? A rövid válasz: hatalmas projekt a papíron. Azt mondták, hogy körülbelül 2 milliárd dolláros költségvetéssel gyárat építenek Siirtben, ott gyártják majd a járművet, és Európába exportálják. A prototípusokat Siirt utcáin járatották, gyülekezőhelyeken állították ki; sőt azt is állították, hogy a BMW és a Mercedes alternatívájaként pozicionálták. Egyes beszámolók szerint a jármű 2000-ben a Genfi Autószalonon mutatkozott be, azonban ez az információ nem szerepel erős archív forrásokban, ezért óvatosan kell kezelnünk.
A pénz oldalának története még szembetűnőbb. Németországban élő vállalkozóktól és kisbefektetőktől körülbelül 300 millió dollárt gyűjtöttek össze a projekthez; a kor hírei szerint ez a pénz egy idő után úgy szárnyalt el, mint a Sugár. A kor pénzértéke szerint több ezer ember adott pénzt annak a reményére, hogy saját szülővárosában gyár épül. Ez képezte később annak a jogi folyamatnak is az alapját, amelyről még mesélni fogunk.
A prototípus valósága: Autó volt, vagy 1:1 méretarányó makett?
Most a dolog legmeglepőbb részéhez érkezünk. Évekkel később egy autóipari újságíró lehetőséget kapott arra, hogy közelről megvizsgálja az Imza 700 prototípust a kiállításon, és a következtetése kegyetlen volt: a jármű inkább hasonlított egy 1:1 méretarányban kiállított makettre, mint egy elősorozati autóra. Nem volt motor, nem volt hajtáslánc, az utastér részletei és a legtöbb trim elem hiányzott. Vagyis ha felnyitotta a motorháztetőt, amit látott, az nem más volt, mint egy sötét üresség. Olyan volt, mint a sütemény a kirakatban: kívülről elegáns, belülről hab.
A technikai sajtóanyag is önellentmondó volt. Az Imza 700-at olyan kétütemű motorral tervezték legyártani, amelyet egyetlen autógyártó sem használt, csak kézi fűrész vagy modellrepülő motorok területén látható. Gondoljon erre így: mintha egy Formula 1-es autóra biciklira csengőt szerelnének; technikailag lehetségesnek tűnhet, de a valóságban semmi értelme.
A gyár terve ugyanazt a sorsot osztotta. A gyár makettjén az épületek rendezett sorrendben helyezkedtek el, de nem volt tesztpálya, nem volt járműraktár, minden épület magassága megegyezett, és ami a legfontosabb: sajtoló üzem és fényező üzem nem található. A sajtoló üzem alakot ad a lemeznek, a fényező üzem pedig színt ad a járműnek; a kettő nélkül nincs autógyár. Az építészeti elrendezés valójában inkább hasonlított egy textilüzemre, mint egy autógyárra. A pénzügyi számok sem egyeztek egymással: ha az értékesítési darabszámokat, a befektetési összeget és a bevételi feltételezéseket külön-külön olvassuk, a számítás semmiképpen sem zárult le; ráadásul mivel Siirtben nem volt autóipari beszállítói ipar, a keletkező további logisztikai költségeket nem vették figyelembe. Az is felmerült, hogy a járműveket külföldön gyártották és bemutatás céljából hozták be az országba; ebben az esetben a "hazai autó" megnevezés elejétől a végéig marketingnyelv maradt.
Autóipari beszállítói ipar nélkül nincs autó: Egyszerű, de kegyetlen igazság
Álljunk meg itt egy pillanatra, és beszéljünk egy kicsit az autóipari logikáról, mert az Imza 700 bukásának legmélyebb oka éppen itt rejlik. Egy autó legyártása nem azt jelenti, hogy egyetlen hatalmas épületet építenek fel, és abban szerelik össze a járműveket. Képzelje el: Egy autóban több ezer alkatrész van, és minden alkatrésznek kell legyen beszállítója, sajtológépe, szerszáma, szállítási hálózata. Ezért mindenhol a világon az autóipar először szereléssel kezd, aztán meggyökeresedik a beszállítóipar, végül eljut a saját gyártási és mérnöki hátteréhez. Ezt a három lépcsőfokot átugorva közvetlenül a csúcsra játszani olyan, mint lift nélkül a 20. emeletre ugrani.
Tekintsük Törökország saját autóipari történelmét: 1929-ben Isztambulban egy szabadkereskedelmi zónában létrehozott szerelősort az 1930-as évek gazdasági válsága miatt bezárták. Az 1960-as években kereskedelmi járműgyártással kezdődő út az 1970-es években autógyártásra bővült. Tehát az ágazat évtizedek alatt, darabonként, türelmesen, valódi mérnöki munkával és valódi beruházásokkal nőtt. Az Imza 700 ebből a felhalmozott tudásból semmiből nem merített; nem volt tapasztalt mérnökcsapat, nem volt kész ellátási lánc, és nem volt reális gyártási terv sem. Ezért a projektnek el kellett hullania az ígéretek és a valóság közti szakadékba.
Devrim és Anadol: Ugyanazon út valódi utasai
Amikor az Imza 700-et értékeljük, két valóság áll előttünk referenciaként: Devrim és Anadol. A Devrim 1961-ben mérnökök kezében, valódi K+F erőfeszítéssel jutott el a prototípus fázisáig, de sorozatgyártásba nem tudott átmenni; Törökországban abban az időben korlátozott volt az autókereslet, és nem létezett sem sorozatgyártás, sem forgalmazási és márkakereskedelmi infrastruktúra. Tehát még a Devrim kudarca sem műszaki, hanem többnyire piaci és tervezési eredetű volt; legalábbis az autó valódi volt, működött, és komoly mérnöki munka állt mögötte.
Az Anadol viszont éppen az ellenkező leckét adja: bár a tervezés a brit Reliantéhoz tartozott, az első jármű 1966. december 19-én gördült le a futószalagról az Otosan isztambuli gyárában, 1967. február 28-án került piacra, és 1984-ig gyártották. Az Anadol azért tudott fennmaradni, mert a meglévő ipari infrastruktúra felépülve, valódi termelési modellel működött. Éppen ez a különbség az Imza 700 és e kettő között: a Devrim valódi mérnöki munka volt, de nem volt piaca; az Anadol valódi termelés volt, és megtalálta a piacát; az Imza 700 pedig olyan ígéret volt, amelynek sem a mérnöki része, sem a piaca nem volt valódi. Ez a hármas összehasonlítás valójában egyetlen mondatban foglalja össze a történet lényegét.
Utolsó felvonás: Perek, csőd és az elhagyatott terület
De hogyan ért véget ez a történet? A ceremónia és a fényes bemutató után a Siirtben gyártott két maketten és néhány befejezett épületen kívül semmilyen konkrét gyártási lépést nem tettek. A gyár területén csak néhány betonoszlop maradt hátra; a Siirt JetPaspor néven szponzorált Siirtspor transferasztalánál tapasztalt furcsaságok (mint például Sergen Yalcin leigazolása és kieregetése nagy csapatokhoz anélkül, hogy egy meccset játszott volna) szintén utalásokat adtak a projekt pénzügyi fegyelmére vonatkozóan.
A jogi folyamat hosszan tartott. Akgunduz ellen Törökországban csalás vádjával indult eljárás; egy perben a bíróság összesen 2504 év börtönbüntetést és 12 millió líra pénzbüntetést szabott ki azzal az indokkal, hogy 601 személyt csalt meg; ez a döntés fellebbezési és későbbi státusza tiszta levéltári feljegyzésekkel nem igazolható, ezért végleges eredményként nem, hanem egy hozott bírósági döntésként kell közölni. Egy Németországban indított perben pedig kimondták, hogy 35 ezer eurót kamatokkal együtt kell megfizetni, és ezt a döntést a Bakirkoy elsődleges bírósága is elismerte. A JetPA Holding ellen csődelvényt hoztak, a felszámolási folyamatot hírek közölték; a holding egyik alapítója, Sacit Duran azzal vádolta Akgunduzt, hogy csalással szerezte meg a részvényeit. A későbbi években arról számoltak be, hogy a Caprice nevű turisztikai projektekbe 190 millió dollárt gyűjtöttek, ezzel összefüggésben Akgunduzt 2015-ben letartóztatták, 2017-ben pedig szabadon engedték. Röviden: az Imza 700 nem egyetlen félbemaradt projekt volt, hanem egy hosszú jogi romlási lánc első láncszeme.
De miért maradt makett az Imza 700? Világos válasz
A rövid és világos válasz a következő: Az Imza 700 azért maradt makett, mert igazi mérnöki háttér, ellátási lánc és gyártási terv nélkül, egy média-showként és az összegyűjtött pénzből talpon maradni próbáló ígéret volt. A prototípus nem működő autó volt, hanem hiányos makett; a gyár tervében még sajtó- és festőüzem sem szerepelt; Siirtben nem létezett autóipari beszállítói ipar, és a pénzügyi számok önmagukban sem voltak konzisztensek. Egy olyan környezetben, ahol a Devrim komoly mérnöki munkája sem tudott sorozatgyártást elérni, és az Anadol valódi gyártása is 1984-ben megállt, ennek a semmilyen technikai alap nélküli vállalkozásnak a folytatása nem volt lehetséges.
Jegyezzük meg a fordított perspektívát is: Akgunduz és támogatói azt állították, hogy a beruházásokat külső erők vagy a kormány akadályozták, Akgunduz pedig egy meggátolt vállalkozó volt; 1999-ben Siirt független parlamenti képviselő-jeljelentjeként is napirenden tartotta ezt az állítást. A technikai megfigyelések, a hiányos gyári terv és a pénzügyi ellentmondások azonban nem támasztják alá ezt az magyarázatot. Az idő egy érdekes egyenletet is felállított: 2011-ben egy autós szakíró azt írta, hogy belső égésű motorral egy új belföldi autó gazdaságilag értelmetlen, a belföldi autó csak akkor lehet értelmes, ha elektromos. Évekkel később a Togg pontosan ezen az úton indult el, vagyis elektromos autóval és az alapoktól felépített modern gyártási létesítménnyel; amikor a gemeki létesítmény a tesztgyártásra készült, arról kommentálták, hogy a félbemaradt Devrim történet beteljesült. Az Imza 700 viszont ebben a láncban éppen ellenkezőleg, tanulságként áll: a belföldi autó álma sem marketinggel, sem pénzzel, sem show-val nem válik valósággá; csak mérnöki munkával, tervezéssel és türelemmel válik valósággá. Ha legközelebb valaki jet-sebességű autót ígér Önnek, először kérdezze meg a sajtóüzemről. Ha nem jön válasz, pontosan itt az ideje felállni és menni.
Források
- JetPA
- Jet Fadıl, 300 millió dollárt párologtatott el
- Jet-sebességgel nem lesz belföldi autó
- Jet Fadıl 1987-től napjainkig: Fadıl Akgündüz
- Csődelvény a Fadıl Akgündüz cégével kapcsolatban
- Per Jet Fadıl ellen Németországban
- Az Imza, amelyet Türkiye első belföldi autójaként mutattak be
- Devrim (autó)
- Anadol