Miért utazott Woodrow Wilson elektromos autóval?

Az 1910-es évek Washingtonban, a Fehér Ház kertkapujából csendesen egy jármű siklott ki: nem volt benzin szaga, sem kipufogóhang, sem a kézzel hajtott indítómotor zaja. Benn ült az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Woodrow Wilson, és a jármű egy General Electric motorral, ólom-savas akkumulátorral szerelt Milburn Light Electric volt. Ma egy olvasó számára, aki az elektromos autót Tesla találmányának hiszi, ez a jelenet meglepő; mégis már az elnöki védelem is az elektromos autót választotta egyszer a csendessége miatt. Wilson választása mögött nemcsak a kényelem, hanem a kor mérnöki realitásai is megálltak.
Csendes kíséret a lófogat nyomában
Wilson soha nem tanult meg autót vezetni; hivatalos sofőr vagy fogat vitte őt. Ugyanakkor az, hogy egy 1918-as évjáratú Milburn Light Electricet személyesen használt a Fehér Ház kertjeiben, a kor egyik legmodernebb elnökévé tette. A járművet a washingtoni forgalmazón keresztül bocsátották Wilson rendelkezésére.
A legérdekesebb részlet azonban a Secret Service-nél rejlik. A védelmi csapat korábbi kísérőjárművében, amelyet az elnök lóvonta fogatának követésére használt, hangos benzinmotor volt, és Wilsonnak egyáltalán nem tetszett ez a zaj. Ezért az ügynökök elektromos Milburnekre váltottak: a csendes működés lehetővé tette, hogy a kísérőjármű észrevétlenül az elnök mellé pozicionálja magát. Ünnepélyes felvonulásokon és családi kirándulásokon a Milburn a védelmi flotta szabványjárművévé vált. Egy forrás szerint Wilson lehetett az első amerikai elnök, aki elektromos autót használt hivatalos járműként; bár ezt az állítást nem lehet biztosan megerősíteni, a kép egyértelmű: a főváros egy ideig elektromos védelmi flottával működött.
A legfontosabbak
- A Milburn Light Electric gyártása 1914-1923 között folyt, összesen körülbelül 4000 darab készült.
- Wilson és a Secret Service a 1918-as évjáratú Milburneket használta Washingtonban.
- Motor: General Electric DC, 2 LE (1915), 3,36 LE (1917-től).
- 1915-ös árak: coupe 1485 $, roadster 1285 $, szállítóváz 985 $.
- 2024-ig mindössze 56 példány ismert fennmaradt.
Milburn Wagon Company: kocsigyártóból elektromos autóig

A Milburn név az autó előtt a lófogattal vált ismertté. George Milburn a 19. század közepén kezdett kocsival foglalkozni Mishawakában, Indianában; a cég 1873-ben Toledóba, Ohióba költözött, és a Monroe Streeten nagy gyárat épített, amelyet 250 lóerős gőzgép hajtott. Ez az üzem az első teljesen gépesített kocsigyárak egyike volt.
Amikor eljött az autó kora, a Milburn vállalati karosszériagyártásra orientálódott a Ford, a Pope-Toledo, a Willys-Overland és az Oldsmobile számára. Az elektromos autó mindig az üzlet kisebb része volt; az elektromos részlegben körülbelül 200-250 ember dolgozott. Az első Milburn elektromos autót 1914 szeptemberében jelentették be, és az 1915-ös modellévként került gyártásba. A tervezésnél a platform és a mechanikai rész tekintetében Karl K. Probst, a karosszéria tekintetében George H. Woodfield volt felelős; A Dura mechanikus ablakemelő rendszert Woodfieldnek tulajdonítják. A vállalat az elektromos oldalon nagyrészt összeszerelő és karosszériaüzem volt: a motor és a vezérlő a General Electric-től, az ólom-savas akkumulátorok Philadelphiából származtak. Ez racionális mérnöki döntés volt a korszakhoz képest; a rendszer szívét képező alkatrészek bevált beszállítóktól való beszerzése csökkentette a kockázatot egy fiatal terméknél.
Milburn Light Electric műszaki jellemzői
A Milburn Light Electric szokatlanul könnyű és alacsony konstrukció volt a korszak elektromos autói között. Az 1915-ös coupe akkumulátorok nélkül 1400 font (kb. 640 kg) súlyú volt; akkumulátorokkal együtt összesen kb. 2000 font körül volt. A korai modelleknél minden 50 mérföldenként (80 km) teljes töltésre volt szükség, míg a hatótáv 1917-re 60-70 mérföldre, az 1921-es modellévre 90 mérföldre nőtt. A legnagyobb sebesség is fejlődött a modellévekkel: az 1915-ös coupe 15 mph (24 km/h), a roadster 19 mph (31 km/h) szinten volt, míg 1921-re a 25-30 mph sávot érték el.
| Jellemző | Érték |
|---|---|
| Motor | General Electric DC, 2 hp (1915) / 3,36 hp (1917-től) |
| Váltó | 4 előre, 2 hátra |
| Akkumulátor | Ólom-savas; az 1917-es modellekben 13 darab 6 voltos |
| Hatótáv | 50 mérföld (1915) - 90 mérföld (1921) |
| Legnagyobb sebesség | 24 km/h (1915-ös coupe) - kb. 48 km/h (1921) |
| Súly | 1400 font (akkumulátorok nélkül, 1915-ös coupe) |
| Tengelytáv | 100 hüvelyk |
A nyomaték (Nm), a 0-100 km/h gyorsulás, a fogyasztás és a csomagtartó térfogat értékei egyetlen megbízható forrásban sem jelentek meg; a gyártó nem hozta nyilvánosságra. A korszak elektromos autóinak logikájában ezek a számok amúgy is másodlagosak voltak; a vásárlási döntést a hatótáv, a csendesség és a könnyű használat határozta meg.
Kormánykerék helyett tiller
A jármű legkülönlegesebb részlete a vezérlők voltak. A coupe és brougham karosszériáknak nem volt kormánykereke; a vezető két vízszintes kartból álló tillert használt. A roadsterben és a sedanban viszont klasszikus kormánykerék volt; a town carban a sofőrülés kormánnyal, az zárt utastér tillerrel volt felszerelve. A fékezésnél is érdekes megoldás volt: a tárolt energia egyfajta primitív dinamikus fékezést biztosított, amely a két mechanikus kerékféket támogatta.
Akkumulátorcsere-rendszer
A hatótáv kérdésére adott legkreatívabb válasz az a megoldás volt, amelyet ma akkumulátorcsereként tárgyalunk. Az elektromos taxis flották már az 1890-es évek végétől használhatták a cserélhető akkumulátordobozokat. A Milburn 1918-tól hirdette saját gyorscserélő rendszerét: a cellákat görgőkön kivehető dobozokban szállították, a felszerelt garázsokban a dobozokat elölről és hátulról ki lehetett húzni, és töltött szettekre cserélni. 1920-ban a vállalat piacra dobta a görgős akkumulátorkészleteket; 1917-ben Chicagóban már akkumulátorcsere-szolgáltatást is nyújtottak a tulajdonosoknak. Egy 1921-es újsághír hét egymást követő kisütésnél 70 mérföldet meghaladó átlagos hatótávrol és egy 100 mérföldet megközelítő bemutatóbemutatóról tesz említést; de ezek a vállalat promóciós teljesítményei voltak, nem a mindennapi használat garanciája.
Miért volt az elektromos autó presztíszszimbólum?
A Milburn volt a kora legolcsóbb elektromos autója; mégis drágának számított, és a professzionális osztály státuszszimbólumaként tekintettek rá. E látszólagos ellentmondás magyarázata a kor piaci szegmentálásában rejlik. Az elektromos autót; csendje, a kipufogószag hiánya és a kézi karindítás szükségessége miatt elsősorban a városi elit és a női sofőrök körében választották. A benzinautó technikai fölénye még nem dőlt el véglegesen, és 1914 az elektromos autók értékesítésének csúcséve volt.
A Milburn első évében körülbelül 1000, második évében 1500 darabot adott el; a legnépszerűbb karosszériatípus a brougham lett. Híres tulajdonosok is megerősítették az autó státuszát: A svéd feltaláló Waldemar Jungner, a sportoló Amos Alonzo Stagg és a dohány mágnás Richard H. Wright egy-egy Milburn tulajdonosa volt. Wilson és a biztonsági csapata ennek a preferenciatérképnek a legfelső pontján állt.
Hogyan fordult meg az elektromos-benzines verseny?
Az átalakulás több fejlemény együttes hatásával következett be. 1912-ben az elektromos indítómotor megjelenése megszabadította a benzinautót a kézi karindítás gondjától, és elvette az elektromos autó legnagyobb gyakorlati előnyét. Eközben a benzines járművek olcsóbbá és gyorsabbá váltak; az utak javultak, és a városon kívüli utazás iránti kereslet nőtt. A ólom-savas akkumulátorok viszont nehéz, drága és karbantartást igénylő felépítésükkel nem tudtak lépést tartani ezzel a versennyel. Az értékesítés az 1914-es csúcs után hanyatlani kezdett, és az elektromos autók 1935-re szinte teljesen eltűntek a piacról.
A Milburn ezzel az áramlattal szemben is harcolt. 1919-ben a gyárban kitört tűz 900000 dolláros kárt okozott; 30 elkészült jármű és számos karosszéria leégett. A gyártás ideiglenesen a Toledo University területére költözött, és 1920 januárjában újraindult. Az utolsó csapás 1923 februárjában érkezett: A General Motors megvásárolta a Milburn karosszériagyárat. A cég megtartotta az elektromos gyártás jogát, de csak rövid ideig termelt, hogy kiürítse a készleteit; az utolsó autó a GM-vásárlás után két hónappal hagyta el a gyártósort. A teljes gyártást körülbelül 4000 darabra becsülik.
Miért utazott Wilson elektromos autóval? Egyértelmű válasz
A kérdésre adott válasz egy mondatban összefoglalható: Woodrow Wilson és a Secret Service azért választotta a Milburn Light Electricet, mert a jármű csendes volt, könnyen kezelhető, és városi hatótávolságával kényelmesen kielégítette az elnökön belüli washingtoni közlekedési igényét. A benzines kísérőjármű zajBossantotta az elnököt, a csendes elektromos autó pedig kényelmi és láthatatlan védelmi eszközként egyaránt tökéletesen betöltötte ezt a szerepet.
Mérnöki szempontból ez a technológia helyes feladatmeghatározáshoz igazításának példaértékű esete. Egy 2 és 3,36 LE közötti General Geographic DC-motor és az ólom-savas akkumulátorok mindent biztosítottak, amire az 1910-es évek fővárosában szükség volt: rövid távolságok, alacsony sebesség, csend. Az elektromobil győzelmét utólag 90 évvel elhalasztották, de Wilson Milburnje bizonyítékul áll ott, hogy milyen sokáig tud okosan működni egy technológia, amely megtalálta a helyes felhasználási forgatókönyvet.
Hány Milburn él ma?
A Milburn Light Electric fennmaradt példányainak száma 2024-ig ismert módon 56; a túlnyomó többségük múzeumokban van kiállítva. A Tampa Bay Automobile Museum-ban kiállított felújított 1922-es modell 14 darab modern deep-cycle akkumulátort (900 fontnál többet) hordoz, és körülbelül 60 mérföldes hatótávval eléri a 30 mph körüli sebességet; vagyis azt mutatja, hogy az eredeti specifikáció szinte pontosan megismételhető kortárs akkumulátorokkal. Mintegy emlékeztetőül, hogy a 1910-es évek ólom-sav kémiájával már meglévő teljesítmény mellett az igazi szűk keresztmetszet az akkumulátor volt.
Ez a történet, amely az elnöki védelem csendes járműválasztásától 56 múzeumi járműig ível, konkrét ablakot nyit az elektromobil elfeledett, tekintélyes korszakára. Wilson nem propaganda célt pursued; csak a rendelkezésére álló legracionálisabb járművet használta. A történelem egy évszázaddal később kezdte újraolvasni ezt.