Fatih Basoglu kézzel készített Samil 1 és Samil 2 autói

Mit szólnál ahhoz, ha egy cipőgyártó műhelyéből egy szupersport autó kerülne ki? Egy kicsit lehetetlen, egy kicsit pedig kalandfilmbe illő, nem igaz? De Fatih Basoglu pontosan ezt tette: Samil 1 és Samil 2 néven bejegyezte kézzel készített autóit 2007-ben, és Törökország egyéni hazai autógyártási kísérleteinek történetében kevéssé ismert láncszem lett. Kész vagy? Mert ebben a történetben nincs állami költségvetés, nincs hatalmas gyár; csak egyetlen ember döntése, ötéven át tartó gyártási maraton és egy 15 fős, kicsi de bátor csapat.
Mi az a Samil, és ki Fatih Basoglu?
Először is ismerjük meg a történet hősét. Fatih Basoglu egy Isztambulban cipőgyártásból élő vállalkozó. Vagyis nem az autóipari szektorból érkezett valaki; valaki, aki nem kormányt, hanem varrógépet forgatva kezdte munkásságát. De amikor az autószenvedélye nem fért már a falak közé, felgyűrte az ingujjait, és 2006-ban bejegyeztette a Samil márkát, majd megkezdte a gyártást. Az autó elkészülése összesen öt évet vett igénybe; vagyis egy középiskolai életnyi hosszú folyamatról beszélünk.
Tisztázzunk egy részletet, mert a dátumok zavarba hozhatnak: 2006-ban a Samil márka és név lett bejegyezve, 2007-ben pedig maguk a Samil 1 és Samil 2 járművek. Vagyis két külön bejegyzés, két külön fázis. A márka megszületett, majd a járművek hivatalossá váltak. Fontos erre a kettősségre figyelni, hogy helyesen értsük a történetet.
A legfontosabb tudnivalók
- A Samil név 2006-ban, a Samil 1 és Samil 2 járművek pedig 2007-ben lettek bejegyezve
- A jármű fejlesztése körülbelül 5 évig tartott
- A gyártásban egy 15 fős csapat vett részt, mérnökökkel a soraiban
- 2012-ben a jármű 280 ezer eurós áron került fel egy hirdetési oldalra eladásra
- A motorteljesítmény és a nyomaték technikai értékeit egyetlen forrás sem hozta nyilvánosságra
Kézi gyártás: Mit jelent egy autó megépítése a nulláról?

Most jöjjön a legérdekesebb rész. A Samil gyártási megközelítése nem választja a legtöbb korlátozott költségvetésű vállalkozó útját. Vagyis nem egy kész autó vázát veszik meg, és arra új karosszériát húznak. A márka 2009-es bemutatóján ismertetett megközelítés ez volt: Semmilyen legyártott vagy gyártásban lévő jármű alváza nélkül, minden részletét egyenként megtervezve, a nulláról egyedileg gyártva. Meséljem el egy hétköznapi példával: Olyan, mintha kész süteménykeverék helyett magad őrölnéd meg a búzát, és a tojást a farmon gyűjtenéd; vagyis teljesen munkaigényes út.
Van egy másik pont is, amelyre a tervező nagy gondot fordított: Hangsúlyozzák, hogy a Samil sem egy más márkától ellopott tervezés, sem replika, sem pedig puszta karosszériamunka, és az ipari dizájnbejegyzés is befejeződött. Sőt a logika nagyon egyszerű: Egy másolt tervezést amúgy sem lehet bejegyeztetni. Így a bejegyzési okirat a tervezés eredetiségének hivatalos bizonyítékaként emelkedik ki.
A motort kivéve szinte minden a vevő ízlésére van bízva: felszerelés, szín, felnik, sőt a kárpit bőre is... Vagyis a Samil őszintén szólva nem igazán sorozatgyártásban készült autóként, hanem inkább egyedi megrendelés alapján formált butikprojektként képzelhető el. 2009-ben a kiállított jármű valódi méretű prototípus volt, és a mozgásra kész, teljesen befejezett gyártási változat még hiányzott. Ez pedig megmutatja nekünk, milyen korai szakaszban került a történet a nyilvánosság elé.
Teljesítményállítás: 4 Másodpercet Célzottak, De...

Most térjünk át arra a lenyűgöző összegre: A tervező szerint a nagy teljesítményre készített motor a járművet álló helyzetből 100 km/h sebességre 4 másodperc alatt gyorsítja fel. Hihetetlenül hangzik, nem igaz? Itt őszinte szerkesztői kalapot kell húznom: Ez a szám független teszttel nem igazolt érték, hanem közvetlenül a tervező saját nyilatkozata. A motorteljesítmény, a nyomaték vagy a fogyasztás gibi műszaki értékeket egyik forrás sem közölte. Vagyis az, hogy ezen az oldalon nem látsz műszaki táblázatot, nem titoktartás miatt van, hanem az adatok hiánya miatt; a gyártó ezeket az értékeket soha nem tette közzé.
Mégis maga az állítás világosan elmeséli a projekt célját: A Samil nem azért indult útnak, hogy városi kedves kupé legyen, hanem kifejezetten a nagy sebesség és a dizájn rajongói számára gyártott szupersport-jármű identitásával. Sőt az egyik hírben Törökország első szupersport-autójaként definiálják. E körül a jelző körül vitának is nincs híján; Az Etox pozicionálása az Anadol STC-16 utáni második török sportautóként, valamint az Onuk Sazanhoz hasonló prototípusok létezése bonyolulttá teszi a kérdést, kihez tartozik az "első" jelző. Mindazonáltal a Samil sajátos helye egészen más: Eltérően a többiektől, bejegyzett védjegyet és bejegyzett ipari formatervezési mintát hordoz.
Az Eladás Története: 280 Ezer Eurótól a Hirdetési Oldalakig

A történet legjobban beszélt fejezete a jármű piacra dobása volt. 2012 novemberében a Samilt egy hirdetési oldalon 280 ezer euró áron kínálták eladásra, és a hír rövid idő alatt széles visszhangot kapott. Csak képzeld el: Egy hétköznapi hirdetési oldalon látni egy hirdetést, amelynek fényképei egy kézzel készített szupersport-autóhoz tartoznak... Mindenki, aki ezt látta, ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg a fejében: Tényleg eladják, lesz-e vevő?
A témának van egy aktualizált folytatása is. A következő években a Samil ismét felbukkant a hirdetési oldalakon; ezúttal az ár 750 ezer TL volt, és az eladásra kínált jármű elkészítési szakaszához tartozó összes fényképet megosztották a hirdetésben. Vagyis a potenciális vevő nemcsak a kész terméket kapta meg, hanem a jármű/nulláról történő megépítésének dokumentumszerű vizuális archívumát is. Hány darabot gyártottak belőle, azt a források nem tartalmazzák konkrét számmal; a rendelkezésre álló felvételek és hirdetések egyetlen példány köré épülnek.
A Helye Törökország Egyéni Hazai Autó Kísérletei Között
A Samilt önmagában értékelni annyit jelent, hogy a történetnek csak a felét látjuk. A saját autó megépítésének álma Törökországban szinte egy évszázados, és ezen az úton van államilag támogatott hatalmas projekt, de van makacs kezdeményezés is, amelyet egyetlen személy vagy kis csapat visz tovább. A Samil éppen ebbe a második csoportba tartozik.
Állami projektektől az asztalosműhelyekig: Rövid történelmi háttér
A sorrendet nagyjából így rajzolhatjuk fel: Az 1929-ben a Forddal kötött megállapodás alapján Isztambulban létrehozott összeszerelő üzem volt az első komoly lépés az autógyártás felé, de az 1930-as évek gazdasági válsága után bezárt. 1961-ben a Devrim legendás kísérlet volt, amelyet a török mérnökök az eszkisehir-i vasúti gyárban meglepően rövid, körülbelül négy hónap alatt terveztek meg és gyártottak le, de sorozatgyártásba nem ment át. 1966-ban az Anadol íródott be a történelembe az első sorozatgyártásba került hazai autóként, üvegszálas karosszériájával és Fordból származó mechanikus alkatrészeivel. A 2000-es évek pedig az egyéni kezdeményezések csillagának éve volt: Az Etox prototípus, a Yonca-Onuk Onuk Sazan és Onuk S-56 kísérletei, az olasz motorral szerelt Diardi, amelynek neve olaszul kis visszás macskát jelent, valamint 2009-ben az első hazai 4x4 terepjáró kísérlet, a Turkar... És ennek a láncnak egy láncszeme a Samil, amely a legtöbb kronológiában mindössze egyetlen soros bejegyzésként szerepel.
Ha megnézzük, a Samil ennek a láncnak az egyik legkevésbé beszélt, de legpersonálisabb láncszeme. A Devrim az államé, az Anadol pedig egy nagy ipari csoport projektje volt; a Diardi magáncég keretében működött. A Samil viszont egyetlen vállalkozó álma volt, amelyet a cipőgyártásból szerzett erejével és egy kis csapattal valósított meg. Az, hogy a szellemi tulajdon oldalán befejezte a bejegyzéseit és jogilag is létezni tudott, megkülönbözteti őt számos névtelen garázsprojekttől.
A Samil öröksége és a valóság, amellyel szembenézünk
De mi a tanulság ebből a történetből? A Samil 1 és a Samil 2 kézzel készített sportautók, amelyeket 2007-ben jegyeztek be, tervezésüket és márkájukat hivatalosan védették, és a nulláról tervezték őket; a tervezési eredetiség állítását ipari dizájnbejegyzéssel támasztották alá, 2012-ben 280 ezer eurós árcímkével kerültek a hirdetési oldalakra, majd elkészülési fotóikkal együtt újra eladásra kínálták őket. Minden eddig le nem fedett technikai értékű, független teszten át nem esett, sorozatgyártásba vissza nem térő projektként maradtak; de mint egyetlen ember kitartása révén hivatalossá vált, nevével és tervezésével bejegyzett autótörténet egészen valósak voltak.
Véleményem szerint az igazi üzenet ez: A török autótörténet elmesélésekor, a Devrim drámájától a Togg sorozatgyártásáig vezető fő úton haladva ez a kis tábla az út szélén mindig valami súg. A gyárak, költségvetések és konzorciumok a történelem látható szereplői; de néha egy cipőgyártó is odatesz öt évet és 15 embert, és bejegyeztetheti a saját szupersport-autóját. A Samil talán nem hódította meg az utakat; de beíratta a nevét a bejegyzési könyvbe, és onnan senki nem törölheti ki. Te szerinted kié lesz a következő garázsból kikerülő történet, amely mindannyiunkat meglep majd?