Az IndyCar-t kettéhasító vita: a CART, az IRL és az egyesülés évei

IndyCar
Létrehozás: 19 október 2026

Egy sportot kettéosztó 12 éves viszály ára még a motorsport-történelem legnagyobb versenyének koronáit is elhalványította.

Az oldal megosztása

Az amerikai nyitott kerékágas versenyzés 1996 és 2008 között kettészakadt: az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa, Tony George által alapított IRL és a pályaversenyekre fókuszáló CART 12 éven át próbált két különböző ernyő alatt uralkodni ugyanazon a sportágon. A szakadás mind az Indianapolis 500-at, mind az egész sorozatot meggyengítette; a 2008. február 22-én aláírt egyesülési megállapodással a két fél végül egy ernyő alatt egyesült újra. Ez az IndyCar történetének legfájdalmasabb időszakának története.

Kiemeltek

A szakadás 1996-tól 2008-ig tartott; a CART 1992 és 1996 között hivatalosan az IndyCar nevet használta.
Az IRL 25/8-es szabálya az Indy 500 33 rajthelyéből 25-et az IRL csapatainak juttatott, és a CART-ot ugyanazon a napon megrendezett U.S. 500-ba kényszerítette.
Az 1996-os Indy 500-t Buddy Lazier nyerte; a Penske és a Ganassi beleértve szinte az összes nagy CART csapat bojkottálta a versenyt.
Az egyesülési megállapodást 2008. február 22-én írták alá Chicagóban; az utolsó Champ Car versenyt 2008. április 20-án rendezték Long Beachen.
Az IRL 2011-ben az IndyCar márkává alakult, és a sorozat ma egyetlen ernyő alatt versenyez.

Miért tört ki a szakadás? Az ovál vagy az útpálya vitája

Tony George 1994'te CART'tan koparak kendi ligini kurdu çünkü American open-wheel yarışının kalbinin ovallerde, önce Indy'de atması gerektiğine inanıyordu.

A kérdés egyszerű volt, de a válasz éveken át tartó vitává alakult: hol kell dobbantania az amerikai nyitott kerékágas versenyzés szívének? A CART oldal az útpályákat és utcai pályákat helyezte előtérbe; az Indianapolis Motor Speedway élén álló Tony George viszont az oválokat, mindenekelőtt pedig saját pályája 500 mérföldes klasszikusát akarta a sport középpontjába helyezni. A nézeteltérés teljesen ideológiai volt, és a két fél víziója sehogy sem találta meg a közös nevezőt.

George 1990 januárjában vette át a Speedway irányítását. 1994 januárjában a CART döntési mechanizmusa miatti elégedetlenségére hivatkozva lemondott az IndyCar igazgatótanácsából, majd 1994. július 8-án hivatalosan is bejelentették az Indy Racing League-et. Az IRL 1996-ban kezdte meg a versenyzést, és az Indianapolis 500-at saját sorozata sarokkövének pozicionálta. George egyik motivációja a költségek csökkentése volt; a másik pedig az, hogy az útpályára fókuszáló rendszer miatt a sprint és midget háttérrel rendelkező amerikai versenyzők nem találhattak esélyt az Indy 500-on.

Valójában ez nem volt az első vita. 1979-ben a USAC és a CART között is szakadás történt: Tony Hulman 1977-ben bekövetkezett halála és 1978 áprilisában nyolc USAC tisztviselő halála válságba sodorta a vezetést, és amikor Dan Gurney javaslatát, amelyben szólampust kért a csaptulajdonosoknak a vezetésben, elutasították, Gurney és társai megalapították a CART-ot. Vagyis a nyitott kerékágas versenyzés George előtt jóval korábban megtanulta, hogy a vezetőség és a csapatok valójában nem bíznak egymásban.

A szakadás előtti csúcs: mennyire volt erős a CART?

A felosztás előtt közvetlenül a CART valóban a csúcson volt. Az 1980-as években az Indianapolis 500 jegyei hónapokkal előre kifogytak, és 1989-ra az Indy Car World Series átlagos nézőszáma már meghaladta a Formula 1-ét. 1993-ban Nigel Mansell F1-bajnok sorozathoz csatlakozása tovább emelte a népszerűséget. Röviden: George úgy döntött, hogy rivális sorozatot alapít, éppen a sport legfényesebb időszakában - és ezért volt akkora a kockázat.

A 25/8-es szabály: Az Indy 500 bezárása

1995. július 3-án Jack Long, az IRL igazgatója bejelentette a felosztás legrobbanékonyabb lépését: a jövőbeli összes 500 mérföldes IRL-versenyen a 33 rajthelyből 25 az IRL csapatbajnokság első 25 autójának járt. A fennmaradó 8 hely a kívülről jövőkre - vagyis a CART csapatokra - hárult. George minden versenyen legalább 1.000.000 dollár nyereményalapot és az IRL csapatoknak autónként legalább 22.000 dollárt garantált, de a kártyák nyilvánvalóan az IRL javára voltak elosztva.

A lényeg itt a következő: az Indy 500 hagyománya azon alapul, hogy a leggyorsabb 32 autó versenyezhet. A 25/8-es szabály megtörte ezt a hagyományt, és a CART tulajdonosai az 1996-os verseny tényleges bezárásaként értékelték. Erre a CART 1995. december 18-án bejelentette az U.S. 500-at, egy 500 mérföldes alternatív versenyt, amelyet ugyanazon a napon és időpontban - 1996. május 26-án - rendeztek meg a Michigan International Speedwayen. A párbaj kiteljesedett, de az eredmény nem volt édes: az U.S. 500-öt a rajt előtt bekövetkezett nagy balesetsorozat árnyékolta be.

Az 1996-os Indy 500-nán szinte minden nagy CART csapat - a Penske, a Ganassi, a Newman/Haas, a Rahal és mások - az érzékelt bezárásra hivatkozva bojkottálta a versenyt. A versenyt Buddy Lazier nyerte, és ugyanazon a hétvégén tragédia is történt: Scott Brayton az edzésen vesztette életét. Eközben a Penske reakciója a szabályokra már korábban megkezdődött; az 1994-et Al Unser Jr.-ral Mercedes-Benz pushrod motorral nyerő csapat az ezt követő töltésnyomás-korlátozásokat politikailag motiváltnak tartotta, és 1995-ben Al Unser Jr. és Emerson Fittipaldi nem jutott túl a selejtezőn. Szerintem ennek a történetnek az áttekintése elegendő ahhoz, hogy megértsük, mennyire értékes volt egy egységes mezőny.

Az üres évek: Két sebzett sorozat és a hanyatló Indy 500

Itt fizették meg a felosztás igazi árát. Az U.S. 500 botránya ellenére a CART kezdetben megőrizte presztízsét és sikerét, de a következő években a pénzügyi hibák, a naptári döntések, a felső vezetés távozásai és a belső konfliktusok már felmarták a sorozatot. Az IRL oldalon viszont nem volt sztárerő; a legrangosabb verseny, az Indy 500, nem láthatta a legendás neveket. Egyik fél sem tudta egyedül visszahozni a régi fényt, és széles körben elterjedt az a megítélés, hogy a felosztás hozzájárult a NASCAR 1990-2000 közötti népszerűségi robbanásához - az amerikai autóversenyzés reflektorfénye máshová tolódott.

Hogyan omlott össze a CART?

Az Indy 500 presztízse túl nagy volt ahhoz, hogy a csapatok figyelmen kívül hagyják, és a 25/8-es szabály eltörlése után 2000-ben a Chip Ganassi Racing lett az első nagy CART-csapat, amely a szakadás kezdete után nevezett a versenyre. A 2001-es szezon pedig katasztrófa volt a CART számára: a Texas Motor Speedway-en tartott első versenyt a veszélyesen magas sebességek miatt törölték, a turbocharger pop-off szelepről szóló vitatott szabály pedig két motorgyártó sorozatból való kilépéséhez vezetett. 2003-ra a legjelentősebb csapatok és versenyzők többsége átigazolt az IRL IndyCar Series-be; 2003 decemberében a CART csődbe ment, eszközeit három csapattulajdonos megvásárolta, és a sorozatot 2004 előtt Champ Car World Series néven szervezték újjá.

A motorok frontján is mozdultak a táblák: a Honda 1994 és 2002 között versenyzett a CART-ban, négy bajnokságot nyert, majd átigazolt az IRL-be. Egy gyártónak a két sorozat egyikének a megválasztása dominóhatást váltott ki, amely a másikat gyengítette; véleményem szerint ez a legbiztosabb bizonyíték arra, hogyan semmisítette meg a szakadás mindannyiunkat.

Az űr csillaga: hogyan született meg Danica Patrick?

A szakadás éveinek egyik legérdekesebb mellékhatása az volt, hogy az űr lehetőséget adott az új csillagoknak. Danica Patrick 2005 és 2007 között a Rahal Letterman Racing és az Andretti Green Racing színeiben versenyzett az IndyCar Series-ben. A 2005-ös Indianapolisi 500-on ő lett az első nő, aki körvezetést ért el: újonc szezonjában, első Indy 500-án pontosan 19 körön át vezetett, és negyedikként ért célba. Ugyanebben az évben 23 évesen körvezetési és top 5-ös befutási rekordokat állított fel a női versenyzők között.

Az pole pozíció is megérkezett: Patrick első IndyCar pole-ját 2005. július 2-án szerezte a Kansas Speedway-en, és ez a dátum közvetlenül Sarah Fisher első pole-ja után következett a női versenyzők között. Sőt, a szakadás lezárására is rányomta bélyegét - Patrick 2008 áprilisában a japán Twin Ring Motegi-ben megnyerte az IRL utolsó különvált versenyét, és az egyesült mezőnyben többé nem tudott versenyt nyerni. Vagyis a karrierje a szakadás korszakának egyszerre termékeként és záró mozzanataként is olvasható.

A 2008-as egyesülés: hogyan történt, ki ment át?

2008. február 22-én - sokak szerint a sport 1945 utáni legfontosabb napján - a Champ Car tulajdonosi csoportja - elsősorban Kevin Kalkhoven és Gerald Forsythe - lényegi megállapodást kötött Tony George-dzsal arról, hogy a Champ Car World Series alapvető elemei beolvadnak az IndyCar Series-be. A megállapodást Chicagóban írták alá, és a 2008-as Champ Car szezonját törölték. A sorozat utolsó futama a 2008. április 20-i Toyota Grand Prix of Long Beach volt; az eredményeket az IndyCar bajnokságba számolták be.

Amit az átállást megkönnyítette, az az ösztönző csomag volt: George ingyenes autókat, motorbérlést és autónként 1,2 millió dolláros támogatást ígért minden Champ Car csapatnak, amely átköltözött. A csomag két Dallara kasztnit - egy újat és egy használtat - valamint szabványos Honda motorbérlést tartalmazott. Öt csapat - Newman/Haas/Lanigan, Dale Coyne, HVM, Conquest és KV Racing - váltott. Az IRL átvette a Champ Car úttörő Mobil Medical Centerjét, szellemi tulajdonát és 1909-ig visszanyúló történelmi nyilvántartásait is. Vagyis az egyesülés nem annyira kézfogás volt, mint inkább az, hogy az egyik fél felszívta a másik minden megmaradt javát.

Ki volt a háború nyertese?

Papíron George nyert: a rivális sorozat megszűnt, az Indy 500 ismét az lett, ahol mindenki versenyez. De érdemes megvitatni az árát. A sport a 15 éves polgárháború hatása miatt nem érte el a potenciálját, és ezalatt a NASCAR az amerikai versenyzés szinonimájává vált. George-ot a rajongók és az újságírók a sport sztárerőjének megtépázásáért kritizálták; a CART csapattulajdonosokat pedig azzal vádolták, hogy szükségtelenül elnyújtották a szakadást. Az egyesülés utáni időszakban sem történt meg a szükséges befektetés, mivel a család nem volt erős pénzügyi helyzetben. Röviden: nyertes volt, de boldog nyertes aligha.

Hogyan viszi a mai IndyCar ezt az örökséget?

Az IRL 2011-ben IndyCar márkává alakult, és a sorozatot ma az IndyCar, LLC szervezi maga. A legszebb irónia az, hogy a mai naptár oválokat, versenypályákat és utcai pályákat egyaránt tartalmaz - vagyis az eredeti vita mindkét vége mostanra ugyanazon tető alatt áll. De az érme másik oldala valós: a sorozat még mindig nem olyan népszerű, mint a CART csúcsideje volt, és a sport a népszerűség és az ismertség tekintetében nincs sokkal másabb helyzetben, mint az egyesülés napján volt. A TV-nézettség csökken, miközben az egyetlen fényes fejlődés az Indy 500 közönségének erős helyreállása volt az elmúlt évtizedben.

Az örökség mégsem teljesen sötét. A mai mezőnyben jellemzően 22-24 autó versenyez, és a sorozatot a szakadás utáni generáció egyik óriása still irányítja: Scott Dixon 58 győzelmével a sorozat történetében a második helyen áll A.J. Foyt (67) után, 6 bajnokságával pedig közvetlenül Foyt (7) mögött; 142 dobogójával pedig minden idők rekordját tartja. Dario Franchitti 31 győzelmével, 4 bajnokságával és 3 Indy 500-as győzelmével az egyesülés utáni időszak egyik arcává vált. Szerinted magasabbak lettek volna ezek a statisztikák egy 12 éves, veszekedésmentes világban? Úgy gondolom, hogy igen - és éppen ezért a szakadás története minden új IndyCar szezon háttérében még mindig hallható.