McLaren F1 GTR: Hogyan lett versenyautóból Le Mans-győztes közúti autó?

A McLaren F1 GTR az 1995-ös Le Mans-i 24 órás versenyt nyerte meg, háttérbe szorítva a gyári prototípusokat, és ezt egy olyan géppel érte el, amelynek motorháztetője alatt továbbra is utcai autó DNS-e lappangott. De hogyan nyerhette meg egy utcai autó a világ legkeményebb állóképességi versenyét? A válasz egy történetben rejlik, amely szerencsés véletlenekből, szilárd mérnöki munkából és egy bátor privát csapatból áll össze.

Egy autó, amelyet eredetileg nem versenyautónak terveztek

Minden Gordon Murray fejében született ötlettel kezdődött. Amikor a McLaren F1-et tervezte, nem egy versenygép járt a fejében; a világ legjobb úti autóját akarta megalkotni. Középen a vezetőülés, két oldalt két utasülés, nerfnyíló ajtók, szívómotoros V12... Mindezt közúti használatra tervezték. Vagyis az 1995-ben Le Mans-t nyert autó őse valójában egy olyan autó volt, amelyet arra terveztek, hogy reggeli kávéja után beindítsd, és elindulj vele a forgalomba. Őrültség? Kicsit, igen.

De az élet néha gyorsabban halad, mint a terveid. A 90-es évek közepén megszületett a BPR Global GT Series, és a gazdag versenyrajongók elkezdtek kopogtatni a McLaren ajtaján. Ray Bellm és Thomas Bscher olyan nevek, akik ennek a fantasztikus autónak a versenyváltozatát akarták. Murray eleinte ellenállt, de a nyomás nőttével rés nyílt az ajtón. Végső soron megszületett az F1 GTR, és a McLaren összesen mindössze 28 darabot gyártott belőle: 9-et 1995-ös, 9-et 1996-os, 10-et pedig 1997-es specifikációval.

Utcai autóból versenyautó: Mi változott?

Az átalakulás sokkal enyhébb maradt, mint gondolnánk, és éppen ezért ennyire impozáns a történet. A központi ülés pozíciója, a nerfnyíló ajtók és a szabványos sebességváltó változatlan maradt. És mi került hozzá? Karbon fékek, egy hátsó szárny és hűtőcsatornák. Az 1995-ös változat 100 mérföld/órás sebességnél olyan lefelé irányuló erőt termelt, amely a plafonig lenyomta az autót az útra. Hadd adjak egy hasonlatot: egy normál autóban gyorsításkor azt érzed, hogy az autó kissé a földre süllyed; a GTR-ben ez az érzés úgy tapasztott az úthoz, mint egy szuperhős köpenye.

És itt a legédesebb irónia: A BMW S70/2, 6064 köbcentis szívó V12-es motorja a versenyen a szívócső-szabályozó miatt kb. 600 PS-re volt korlátozva. Vagyis a versenyautó kevesebb teljesítményt termelt, mint az utcai autó! Ennek ellenére az edzéseken a legnagyobb sebességet érte el abban az évben a Mulsanne-egyenesen: 281 km/h. A teljesítmény nem minden, ugye?

Kokusai Kaihatsu: A privát csapat, amely megnyerte Le Mans-t

Íme a történet legkevésbé ismert hősei. A nyertes autó nem a McLaren hivatalos gyári nevezése volt. A Kokusai Kaihatsu nevű magáncsapat volt, japán szponzorral, az Ueno Clinickkel, a pályaműveleteket pedig Paul Lanzante csapatfőnök irányította, aki először indult Le Mans-on. Ráadásul a használt autó a #01R alváz volt: A #019-es úti autó alvázából átalakítva, a McLaren saját tesztautója volt. Egyszer nevezett Le Mans-ra, megnyerte, és soha többé nem versenyzett. Jelenleg a McLarennél van kiállítva. Szerintem ez a leghűvösebb nyugdíj, amit egy autónak lehet adni.

A volánántál vegyes felállás volt: JJ Lehto, a négyszeres Le Mans-győztes tapasztalattal rendelkező Yannick Dalmas és Masanori Sekiya. Ez a hármas 24 órán keresztül tökéletesen menedzselte a rotációt. Dalmas tapasztalatát különösen kritikusnak tartják; egy ilyen versenyben aranyat ér egy higgadt fejű, akik tudja, hogy mikor ér véget a futam.

Az 1995-ös verseny: Miért tűntek el a favoritok?

A verseny előtt mindenki a külön gyártású WSC osztályú prototípusokra figyelt. Ezek a Le Mans-ra nulláról épített, nyitott kokpitű, gyors, de törékeny gépek voltak. Aztán az időjárás megromlott, és az 1995-ös verseny a történelem egyik legesősebb Le Mans-a lett. A nedves pálya kétféleképpen sújtotta a prototípusokat: motorproblémák és balesetek. Két Porsche is megfizette az árát, köztük az élen haladó Gulf McLaren. A GT1-es autók viszont úgy működtek, mint egy régi Nokia - elesve-keverdve, de befejezve.

Ahogy a verseny a végéhez közeledett, a kép lenyűgöző volt: öt McLaren még mindig pályán volt, míg csak három WSC autó maradt. Az utolsó körökben fejjel-néha csata alakult ki a Kokusai Kaihatsu autó és a Courage prototípus között, és a győzelem az 1950-es évek óta feljegyzett egyik legszorosabb különbséggel érkezett. Az eredmény? Összesített győzelem, nem osztálygyőzelem. Egy teljes győzelem, amely megelőzte a Kremer és a Courage prototípusokat is. A 28 F1 GTR-ből 7 indult ezen a versenyen, és a befejezők 1., 3., 4., 5. és 13. helyen végeztek. Az, hogy egy márka az első próbálkozásán négy helyet kapott az első ötben, korábban soha nem fordult elő.

Miért maradt le a Porsche és a Toyota?

A Porsche oldalán szomorú volt a helyzet: 1995-ben nem voltak olyan autóik, amelyek versenyt indulgehattak volna az F1 GTR-rel. A Toyota és a Honda a Suprával és az NSX-szel a GT osztályokba lépett be, de messze voltak az összesített győzelemtől. A versenység igazi húsa a WSC prototípusok önpusztítása volt. A verseny hősei olyan gyors ellenségek voltak, hogy az ellenségek befejezése előtt magukat fejezték be.

Gondoljunk erre így: A Le Mans egy maratonfutáshoz hasonló verseny. Amíg a sprintet megnyerők egy óra múlva összeomlanak, addig a tempóját nem változtató futó előretolat. A McLaren tervezésének szilárdsága pontosan itt jött képbe; Murray úti autónak tervezett alapja elég jól felépített volt ahhoz, hogy kibírjon 24 órás gyötrelmet.

Mi történt a győzelem után? A GT1-robbanás és a korszak vége

Ez a győzelem szikra volt. Az 1995-ös BPR-szezonban a McLaren őrült sorozatot produkált: megnyerte az első négy versenyt (Jerez, Paul Ricard, Monza, Jarama), és Nürburgringen felsöpörte az első öt helyet. A többi gyártó felébredt, és elkeződött a rövid, de heves GT1-korszak.

• 1996: megérkezett a Porsche 911 GT1, és nehezebbé vált a dolg; hat McLaren fejezte be a versenyt, de a 911 GT1-ek és a győztes Porsche LMP mögött maradt.
• 1997: a Mercedes CLK-GTR átvette az elsőséget; a McLaren autói az összesített bajnokságban a 2. és 3. helyen az 1-2-t érték el a GT-osztályban. A Longtail változat 317 km/h-t ért el Mulsanne-nál - a rivális 911 GT1 Evo 326, a Nissan R390 319 km/h-t ment.
• 1998: a BMW Motorsport átment a McLarennel kötött ideiglenes partnerségből a saját LMP-projektjébe, a V12 LM-be, a McLaren visszavonta a gyári támogatást, és a GT1 osztályt a Mercedes dominanciája miatt az év végén megszüntették.

A McLaren F1 GTR ezért különleges helyet foglal el: az utolsó közúti autó alapú járműként emlegetik, amely megnyerte Le Manst. Utána a győzelmi pódium a teljesen nulláról épített prototípusoké lett.

Mi Történik Ma? 2026-ban az F1 GTR Öröksége Él

A győzelem tiszteletére a McLaren öt darab F1 LM -et gyártott, és a történet sosem ért véget. 2026-ban a győztes #01R-es alváz 34.655.000 $ -os rekordáron kelt el egy aukción. (Megjegyzem: ezt az autót ne keverjük össze a Nick Mason tulajdonában lévő, 1996-spec, #10R rendszámú autóval - a kettő különbözik.) A McLaren emellett a 720S és a 750S Le Mans különkiadásaival is tisztelegte e győzelem örökségét, valamint az MCL-HY hypercart mutatták be az F1 GTR szellemi utódjaként.

Vajon Ez a Történelem Legnagyobb Meglepetése?

Néhányan szerencsének mondják: a rivális prototípusok meghibásodtak, esett az eső, jó napon jó helyen voltak. Mások a tervezés egységére tekintenek: Murray tökéletes mérnöki munkája 24 óra alatt mutatkozott meg. Úgy gondolom, mindkettő része volt - de ne feledd, még a Ferrari sem tudta megnyerni Le Manst az első próbálkozásán. A szerencse csak a felkészülteket találja meg, és ez az autó felkészült volt. 1995 esős júniusi éjszakáján egy közúti autó bekerült a történelembe. Szerinted lesz-e még egyszer ilyen mesés történet?

Források

• McLaren F1 GTR
• 1995 24 Hours of Le Mans
• F1 GTR
• Legendás Le Mans-i győzelmünk, ahogy azok mesélik, akik átélték
• Bent a McLarennen, amely első és egyetlen versenyét Le Mans-ban nyerte
• Emlékezés az 1995-ös Le Mans-i 24 órát megnyerő McLaren F1 GTR-re
• Hogyan nyerte meg a McLaren F1 GTR az '95-ös Le Mans-t
• McLaren F1 GTR 95 útmutató
• A McLaren 720S Le Mans tiszteleg az F1 GTR 1995-ös győzelme előtt