A városokat csendben bejáró tejesautók az elektromos járművek elfeledett flottáját jelentették

Az elektromos tejautó, Britániában ismert nevén milk float, kifejezetten arra tervezett, szinte teljes egészében akkumulátoros elektromos hajtású elosztójármű, amely friss tejet szállít az emberek ajtajáig. 20. század során e járművek alkották a világ legnagyobb és legstabilabb elektromos közúti járműflottáját; az elektromos autó történetében ők voltak az egyetlen olyan szárny, amely folyamatos kereskedelmi sikert ért el. A hajnal előtti csendes kiszállítás igénye tökéletesen illeszkedett az elektromos hajtáshoz, és ezek a járművek évtizedeken át, egy olyan területen nyertek, ahová senki sem nézett vissza.

Miért voltak elektromosak a tejautók? A csendesség mérnöki előnye

A tejelosztás időzítése rögzített volt: az ajtóhoz szállított tej olyan termék volt, amelynek a napfelkelte előtt a háznál kellett lennie. A tej egész éjjel kint maradt és hűvös maradt, reggelire frissen találták. Ez azt jelentette, hogy egy kiszállítási flottának olyan lakóövezetekben kellett megkezdenie a működését, ahol mindenki még aludt, órákkal korábban. Egy benzines vagy dízelműködésű jármű számára ez lett volna a legrosszabb forgatókönyv: a motor hangja, a hátul jellegzetes rengése és a kipufogó kalapács volt, amely félálmos környéken egyszerre nyitotta ki a több ezer ablakot.

Az elektromos motor itt technikailag rivális nélküli volt. Egy csapágyazott rotor zümmögésén és az üvegpalackok csörgedezésén kívül semmilyen hangot nem adott. Nem volt rezgés, nem volt szag, nem volt várakozási idő a hideg motor felmelegedésére. Ráadásul a felhasználási profil tökéletesen illeszkedett: rögzített, rövid útvonalak; mindegyik megállónál leszálló operátor; a délutáni órákban visszatérés a telephelyre. Az akkumulátor a telephelyre való visszatérés közben merült le, és éjszaka, az elektromos hálózat legnyugodtabb órájában töltött.

Maga a jármű is erre a feladatra készült. A tejautók lassúak; gyenge teljesítményű elektromotorokkal a tipikus sebesség 16-26 km/h között maradt, és ez 50 méterenként megállított ajtókhoz bőven elegendő volt. Ezekben a tolóajtós vagy teljesen nyitott karosszériás járművekben az operátor már a jármű teljes megállása előtt kiszállt, és gyalogosan fejezte be a kézbesítést. Tehát a csendesség nem csupán udvariassági szolgáltatás volt, hanem a működési hatékonyság része: a jármű folytathatta anélkül, hogy megállt volna, a sofőr pedig futás nélkül be tudta fejezni a munkáját.

Lószekérből elektromosság: 1889-től a csúcsig vezető vonal

A tej kiszállítása az ajtóhoz a 19. század végétől lóvontatású járművekkel történt, és ez a hagyomány egészen az 1950-es évekig tartott. Az első elektromos tejautót 1889 -ra datálják; ez az elektromos autók csecsemőkorában arra utal, hogy a tejelosztás már találkozott az villamossággal. Egy irónikus részlet: az elektromos autók története Henry Ford Model T-jénél korábban kezdődött, és a 1900-as évek elején komoly előnyökkel versenyzett a benzin riválisaival szemben. Nem volt indítókarral, szagnak és rezgésnek sem volt nyoma; azonban a benzinjárművek gyorsulása, az elektromos indítómotorhoz hasonló újítások megjelenése és a benzin olcsulása végül megfordította az egyensúlyt.

Britanniában a tejelosztás ettől az általános visszavonulástól eltérő irányt vett. Az Express Dairy Company volt az első cég, amely 1932-ben kis GV elektromos flottával próbálkozott Londonban, és sikert ért el. TH Lewis 1873 óta gyártott tejszállító kocsikat az Express Dairies részére; az Express számára tervezett első elektromos járműve 1934-ben állt szolgálatba: egy 180 kg terhelésű, háromkerekű, gyalogosan vezérelt jármű volt. Ugyanebben az időszakban az AE Morrison and Sons 1933-ben gyártotta első akkumulátoros elektromos járművét, és 1942-től termékeit Morrison-Electricar néven forgalmazta.

Ez a piac saját gazdaságot alakított ki. A Brush Electrical Engineering Company 1889-ben alapított, régi, tapasztalt gyártó volt, amely 1901–1905 között gyártott elektromos autókat; 1940-ben megrendelt egy háromkerekű elektromos traktor tervet a Morrizontól, 1941-ben nagy megrendelést küldött Oroszországnak, és 1945-ben megvásárolta a tervet és a gyártási jogokat a Metrovicktől, így belépett az akkumulátoros közúti járművek piacára. Ezt a háromkerekű modellt Brush Pony néven forgalmazták; Egy 1947 -es, a United Dairies flottájából kikerült korai példány ma is kiállításra vár.

Miért volt a világ legnagyobb elektromos flottája Britanniában?

Itt kezdődik az elektromos járművek történetének legkevésbé elmesélt fejezete: Az 1950-es évekre Britannia több elektromos közúti járművel rendelkezett, mint a világ bármely más része, és ezek szinte mindegyike tejkocsi volt. Ez az állítás nem pletyka, hanem archívumban rögzített megállapítás. 1967 augusztusában az UK Electric Vehicle Association bejelentette, hogy Britanniában több akkumulátoros elektromos jármű van úton, mint a világ többi részén összesen; a téma alaposabb vizsgálata során pedig kiderült, hogy az Egyesült Királyságban engedélyezett akkumulátoros járművek szinte mindegyike tejkocsi volt. Tehát a GM EV1, a Tesla Roadster és a lítium-ion forradalom évtizedekkel korábban az elektromos hajtás már naponta több tízezer útvonalon végzett munkát - csak senki nem nevezte ezt elektromos autós forradalomnak.

A flotta méretét a gyártói megrendelések is megerősítik. Wales & Edwards 1.500 járműre szóló megrendelést kapott a United Dairies-től, és új gyártótelepet létesített Harlescottban, Shrewsbury közelében; 1961-től kezdve gyártani kezdte az 2.000 kg teherbíró, 5 kerekű nyitott tejkocsikat. A versenytárs gyártók is ugyanazt a képet egészítik ki: 1941-ben a Morrison-Electricar három szabványos karosszériatípust határozott meg, amely a háború utáni több ezer tejautó alapját képezi. A példa Britannián túl is terjedt; Írországban a Premier Dairies 380 elektromos járműből álló flottát üzemeltetett, 1946 és 1992 között pedig körülbelül 1600 akkumulátoros elektromos kiszállítójármű dolgozott a terepen. A Harbilt gyalogosan irányítható 551-es modellje Svájcban hódított; A Svájci Posta és a svájci szállodák felé körülbelül 2000 járművet szállítottak.

Az ólom-sav kor akkumulátor-gyakorlata: Töltés, hatótáv, határok

A tejautó szívében ólom-sav akkumulátorok voltak - minden energiasűrűségtől mentes a modern lítium-ionhoz képest, nehéz, de olcsó és ismert karbantartású kémia. Egy Morrison tejkihordó jármű 1971-es műszaki adatai jól összefoglalják e korszak léptékét: akkumulátorkapacitás 234/378 amperóra, féktömeg 3,75 tonna, teherbírás 31/24 cwt, legnagyobb sebesség sík úton 15 mph, hatótáv pedig 27-50 mérföld. A hatótáv korlátozott volt, de az útvonalak rögzítettek és rövidek; ez a korlát a gyakorlatban nem okozott problémát.

A töltési infrastruktúrát is a kiszállítás ritmusa szerint alakították ki. A Wilson Electric járműveket Davenset háromfázisú csoporttöltőkkel töltötték; hogy 1939-ben hatjárműves flottákra külön ajánlatokat adtak, azt mutatja, hogy a vállalatok a flottát éjszakánként ugyanabban a garázsban töltötték egyszerre. A kis részletek elárulják a kor mérnöki élvét: A Morrison-Electricar A1 furgon mindössze 8,5 láb hosszú volt, és az Austin Mini 10 hüvelykes kerékfelnijeit használta - a meglévő sorozatgyártott alkatrészekkel történő költségcsökkentés ma is érvényes megközelítés.

Egy piac anatómiája: Gyártók és árháborúk

A 20. században tucatnyi tejautó-gyártó volt az Egyesült Királyságban. A nevek annyira változatosak voltak, hogy egy gépészmérnök vevőjét is megelégedtetnék: Brush, Electricars (1919, Birmingham), Graiseley (Wolverhampton), Harbilt (Market Harborough), Lewis Electruks (Watford), Metrovick, Midland Electric (Leamington Spa), Morrison-Electricars, Victor Electrics, Wales & Edwards, Wilson Electrics, Smith, Osborne és Bedford. Ez a verseny a terméken is megmutatkozott: A Graiseley gyalogosan irányítható 60-as, 75-ös és 90-es modelljei közvetlenül a modell nevében hordozták a szállítható tej gallonok számát; A cég, amely 1948 és 1952 között számos járművet adott el a United Dairiesnek, 1960-ban felszámolásra került.

A piac harca a benzines járművekkel sem ért véget soha. 1949 februárjában a Brush az elektromos járművek árát körülbelül 25%-kal - a kedvezmény 124 fontot ért el - csökkentve megpróbálta növelni versenyképességét a benzines versenytársakkal szemben. A termelést pedig gazdasági nyomások mozgatták el: Morrison gyártását 1968-ban a Board of Trade nyomására a walesi Tredegarba helyezték át, a Morrison-Electricar gyártás 1983-ben ért véget, és a tevékenységet az M&M Electric Vehicles (Atherstone) vette át. 2003-ra bár még voltak ajtóig tejet szállító cégek, egyetlen új tejeskocsi-gyártó sem maradt; a rést kitölteni próbáló Bluebird Automotive 2007-ben csődöt jelentett, miután két járművet adott el a Golden Vale Dairiesnek és egyet az Express Dairiesnek.

Miért nincs helye a nagy narratívában? Az elektromos autók történetének elfeledett flottája

Az elektromos autó népszerű története a drámát szereti: a 1900-as évek eleji aranykorszak, a benzin diadala, az évekig kitartó visszatérési kísérletek, és végre a lítium-ion Tesla általi ébresztője. Miért nincs helye ebben a narratívában a tejeskocsinak? A válasz három rétegű. Először is, a tejeskocsi sosem szenvedett vereséget, a vereségtörténetek pedig eladhatók; a 20. század nagy részében Britannia legelterjedtebb elektromos közúti járműveként, az első valóban sikeres utolsó mérföldes kiszállítási elektromos járműként csendesen teljesítette a feladatát. Másodszor, a jármű nem az autókultúrához tartozott: sebességet, dizájnt vagy teljesítményt nem ígért; 16-26 km/h-val szállította az üvegeket. Harmadszor, sikere egy ország és egy termék napi rutinjába volt ágyazva - a reggelítő asztalra kerülő friss üveg sosem emlékeztetett a benne rejlő technológia ritkaságára.

Az idők folyamán maga a piac is változott. A modern hűtés és pasztőrözés megszüntette a napi kiszállítás kényszerét; a szupermarketek és benzinkutak elterjedése meggyengítette az ajtóig történő tejelosztást; mivel a útvonalak szélesebbek és ritkábbak lettek, a korlátozott hatótáv és sebesség valódi problémává vált. Egyes tejüzemeknek elektromos járműveiket belső égésű járművekre kellett cserélniük a kiszállítás felgyorsítása érdekében. Amikor az ajtóig tartó tejelosztás megszűnt, az elektromos jármű leghosszabb életű mindennapi győzelme csendesen a történelem részévé vált.

A történet mégsem ért véget. Glasgow rendelkezik az Egyesült Királyság egyik legnagyobb, még működő tejeskocsi-flottájával; a járművek többsége a kelvindale-i Grandtully raktárból végzi a működést. Milk & More 2018-ben 200 elektromos tejelosztó járművet rendelt a StreetScooterstól, és ugyanabban az évben 159 teljesen elektromos jármű megvásárlásával folytatta az villamosítást; később 350-nél több teljesen elektromos járművel bővítette flottáját, és 500-nál több elektromos járművel az Egyesült Királyság legnagyobb elektromos flottájával rendelkező vállalataként írják le. A modern Maxus teljesen elektromos tejeskocsit 213 mérföldes hatótávval és 880 kg-os terhelhetőséggel hirdetik - a savas-ólom korszak 27-50 mérföldjéhez viszonyítva könnyű megmérni, mennyire késett valójában a forradalom. Még a biztonsági öv jogszabályának az a régi részlete is a korszak jellegét meséli el: A brit törvény csak viselés esetén tette kötelezővé a biztonsági övet, és az 2005-ös módosítás a mentességet 50 méteres távolságra végzett kézbesítésekre korlátozta.

Ma az öreg járművek többsége még mindig szolgálatban van: gyárakban munkajárműként, a vidéken örömjárműként vagy bérlési flottákban. A wythalli Transport Museum gyűjteménye 1935–1982 között gyártott, 14 különböző gyártótól származó 29 tejfuvart járművet és akkumulátoros elektromos járművet foglal magában; az Ipswich Transport Museum-ban pedig öt akkumulátoros elektromos közúti jármű található, az egyik egy 1948 -es Smiths modell. Ez az árnyékba szorult, de soha le nem győzött flotta minden reggel csörgedezésével emlékeztet arra, hogy az elektromos hajtás mint mérnöki probléma sosem volt kérdéses; a probléma a piac, az infrastruktúra és a narratíva volt.

Források

• Milk float
• A milk float volt az első igazán sikeres utolsó mérföldes kézbesítési elektromos jármű
• Brush Pony elektromos tejfuvart jármű
• Brit elektromos járművek, modellről modellre - Commercial Motor archívum, 1971. július 9.
• Elektromos tejszállító járművek még mindig dolgoznak a vidám öreg Angliában
• Az elektromos járműveknek gazdag múltjuk van - és gazdagabb jövőjük
• Az elektromos járművek története
• Korai elektromos autók Amerikában
• A Milk & More elektromos tejfuvart járműveinek töltése
• A Milk and More visszatér elektromos gyökereihez
• Elektromos kalandok: Milk & More
• Címke: milk float