Az autó megjelenése ellen fellépő városok és a tiltás évei

Ma nem tudunk autók nélkül élni, de nézzük: a történelem során két hely volt, ahol teljesen betiltották a gépjárműveket: Kanada Prince Edward Island szigete (1908–1919) és Svájc Grisons kantonja (1900–1925). Vagyis egykor a világ bizonyos zugaiban tényleg bűncselekménynek számított az autóvezetés. Ezen az oldalon elmesélem e két tilalom történetét, az mögöttes ellenállás okait és az automobil társadalmi elfogadásáért folytatott küzdelmét.

Miért tiltották be az autót? A tilalom valódi okai

Első ránézésre abszurdnak tűnik, nem igaz? De a 1900-as évek elején az autó mindenki szemében nem volt szeretnivaló találmány. Az ellenzők érvei a következők voltak: zaj, porfelhők és a gyalogosokra jelentett fizikai fenyegetés. A korai autókban nem volt maohasoló jellegű hangtompító; hangjuk annyira zavaró volt, hogy egy traktoréval sem lehetett összehasonlítani. Ráadásul e hang legnagyobb áldozatai nem is az emberek, hanem a lovak voltak. Egy hintókorszakban élő társadalom számára, ha a forgalom közepén pánikba eső, elhulló lovakhoz jutottak, az valódi katasztrófa volt.

Volt egy osztálybeli dimenzió is. Az autó akkoriban csak a gazdagok számára megvásárolható luxuscikk volt. A sziget gazdaságának válságos időszakában a gazdák lovaikkal szállították áruikat a piacra, miközben néhány gazdag ember porfelhőben száguldott - ez sok embernek sértésnek tűnt. A PEI tilalmának egyik támogatója, Andrew MacLean úgy értelmezi ezt, mint a gazdagoknak a gazdasági válság idején mért rúgást. Volt egy vallási és társadalmi ritmus is: az emberek vasárnap templomba, szombaton vásárolni jártak, és féltek, hogy a gyorsan elhúzó autók ezt a rendet felborítják. A korabeli dokumentumokban az autókra vonatkozóan devil wagons (ördög szekerek) és public nuisances (közveszélyek) kifejezéseket használtak. Sőt egy könyv címe is Ban the Automobile: Instrument of Death volt, vagyis tiltsd be az autót: a halál eszköze. Ez jól mutatja, mennyire valóságos volt ezeknek az embereknek a félelme.

Prince Edward Island: Észak-Amerika egyetlen autótilalmal rendelkező helye

Kanada keleti részén található e kis szigeten az autó története valójában elég régi. Az első ló nélküli járművet 1866-ban North Rustico papja, Georges-Antoine Belcourt vásárolta meg; ez Brit Észak-Amerikában megvásárolt első automobilként ismert. 1900-ban Charlottetown üzletemberei gőzautót vásároltak, és helyi túrákon használták. Tehát nem mondhatjuk, hogy soha nem volt autószeretet a szigeten.

De ama a kép megváltozott. 1908-ben a szigeten mindössze 7 autó volt, amikor a kormány közbelépett, és 1908. március 26-án a Törvényhozó Gyűlés egyhangúlag elfogadta a motoros járművek tilalmáról szóló törvényt. A tilalom indoklása biztonsági aggályok voltak, a lovak és a háziállatok megijesztése, valamint a szigeti utak rossz állapota. A tilalom nem korlátozódott csak a vezetésre: az autók behozatalát is betiltották, és börtönbüntetést helyeztek kilátásba a tilalmat megszegő vezetők számára. 1908 és 1919 között a PEI volt Észak-Amerika egyetlen helye, ahol illegális volt autót vezetni.

Utak, mint egy lakótakaró: A tilalom betartása lehetetlen volt

A tilalmat nem lehetett teljesen betartatni, mert a sziget szó szerint egy "foltvarró takaróhoz" hasonlított: egyes területeken szabad volt az autózás, másokban tiltott. A vezetők az őrült megoldásban találták meg a kiutat. Fox-i farmer, Frank Tuplin nem vezethette autóját Summerside-ban; vonattal vitte az autóját Charlottetownba, és ott használta. Gondoljunk bele, ez olyan, mintha ma vonatra raknánk az autónkat, és a következő városban vezetnénk!

1913-ban nőttek a nyomások. Az üzletemberek azt állították, hogy a tilalom miatt a turisztikai bevételek 90 000 dollárral csökkentek, és a tilalom enyhítését kérték. Egy 1913 áprilisában kihirdetett törvény engedélyezte az autókat hétfőn, szerdán és csütörtökön; kedden és pénteken (egyházi előkészület), szombaton (vásárlónap) és vasárnap (egyházi nap) azonban tiltott maradt. De az a körülmény, hogy a döntést a farmerek meghallgatása nélkül hozták meg, összevisszaságba borította az ügyet. 1913 júniusában iskolakerületenkénti népszavazást tartottak, és a jelentések szerint a résztvevők több mint 90%-a a tilalom visszaállítását kívánta; a hivatalos eredményeket a kormány el is hallgatta.

A tilalom vége és a kitartó farmerek

Az első világháború mindent megváltoztatott. A háborús mozgósítás, a tömeggyártással csökkenő árak és a növekvő ismeretség megenyhítette az automobilhoz való hozzáállást. 1916-tól kezdve azok a területek, amelyek az aláírások 75%-át összegyűjtötték, eltörölhették a tilalmat. 1917-ben John Alexander Mathieson miniszterelnök javasolta a tilalom eltörlését, de a gyűlés 14-14 döntetlent ért el; John S. Martin házelnök szavazatával átmegy a javaslat. A tilalmat hivatalosan 1919. augusztus 29-én vonták vissza. De egy érdekes részlet: a tilalom megszűnt, de a farmerek évekig folytatták az utak elzárását az autók elől réti kaszákkal, szegezett deszkákkal és szögesdróttal. Rudy Croken történész szerint a lófélelemből eredő nagy balesetek nem következtek be a várakozásoknak megfelelően; a ténylegesen történt események járműszabotázsok voltak.

25 éven át tartó tilalom Svájcban: a Grizons példa

Európában ez a dolog még drámaibb volt. Svájc hegyvidéki Grizons (Graubünden) kantonja erős tiltakozások után 1900. augusztus 17-én megtiltotta az autózást a kanton összes útján. Az indoklások ismerősek voltak: megriadt lovak, zaj és por. De a Grizons különbsége a PEI-hez képest az időtartam volt: a tilalom teljes egészében 25 évig tartott, és ez Európa leghosszabb autókra alkalmazott tilalmát jelenti. Ráadásul a kanton minden motoros járművet betiltott, azaz a motorkerékpárok is tiltottak voltak.

Svájc közvetlen demokráciája itt érdekes szerepet játszott. A tilalom eltörlése érdekében összesen kilenc népszavazást tartottak, és ezek egyike 1907. október 13-i szavazás volt. Mindet elutasították; a gépjárműforgalom ellenzők olyan túlzó kifejezésekkel kampányoltak ellene, mint a "monster luxurius". Végül 1925. június 21-én a választók 52%-a eltörölte a tilalmat. Vagyis a különbség mindössze 2% volt! Ez a demokrácia klasszikus példája arra, hogyan késleltetheti az újítást. És persze a tilalom megszűnése után a kantonok évekkel lemaradtak; 1925-ben a járművek száma még mindig nagyon alacsony volt.

Az első szabályozások: Szabályok a tilalom előtt

A teljes tilalmaktól eltekintve az autóval szembeni első reakciók valójában szabályozás formájában jelentek meg. Anglia az 1865-ben kiadott Locomotive Act-tel (köznyelvi nevén a Red Flag Act-tel) vidéken óránként 4 mérföldes, városon belül 2 mérföldes sebességhatárt állapított meg, és előírta, hogy minden jármű előtt piros zászlós gyalogosnak kell haladnia. Képzeld el: az autó előtt egy zászlót lengető ember! 1896. november 14-én az új törvény eltörölte a zászlókötelezettséget, amire a motornerd rajongók Brighton felé, Londontól a zászló kettévágásával ünnepeltek. Ezután 1903-ban az Egyesült Királyság a Motor Car Act-tel frissítette a jogszabályokat. Az Atlanti-óceán túlpartján pedig 1901. május 21-én Connecticut lett az első amerikai állam, amely szabályozta a gépjárműveket: városon belül 12 mérföld/óra, vidéken 15 mérföld/óra.

A gyalogos halálesetek és a "jaywalking" fogalmának születése

Az ellenállás legkézzelfoghatóbb okai között az egyik aggodalom a halállal volt kapcsolatos. A korai közlekedési balesetek meglehetősen kegyetlenek voltak: 1896-ban egy 4 mérföld/óra sebességgel haladó autó által elütött nő lett az első feljegyzett közlekedési halálos áldozat; 1899-ben egy gyalogost elütő jármű szintén az első feljegyzett esetek egyike. Abban az időben a gyalogosok a forgalom középpontjában álltak, és a vezetőket a körülményektől függetlenül általában szándékos emberöléssel vádolták. Vagyis kezdetben a jog az autó, hanem a gyalogosok mellett állt.

Majd ez az elbeszélés megfordult. A "jaywalking", azaz a gyalogosok szabálytalan átkelésének fogalmát az autóipar befolyása alatt terjesztették el. Röviden: a vétség meghatározását idővel a gyalogos rovására, az autó javára írták újra. A 20-as években a városi amerikaiak szemében az autók és vezetőik a mások szabadságát elvenni "zsarnokok" voltak. Ahogy az autó elterjedt, a lóállomány nagymértékben csökkent, és a ló az autó korában elvesztette a munkáját.

Mi közEnnek a történetnek a mához?

A kérdés ott van: az autóellenesség történetének sosem lett vége. 1960-as években az USA-ban egy szenátor megkísérelte betiltani a benzinüzemű járműveket, és majdnem sikerrel járt. PEI és Grisons története azt mutatja, hogy minden új technológia ugyanazt a ciklust éli át a társadalomban: először félelem és ellenállás, aztán szabályozás, végül elfogadás. Ma a belvárosokban az autókra korlátozásokat bevezető, alacsony kibocsátású zónákat kihirdető városok vitája is ugyanabból a forrásból táplálkozik.

Szerintem a legszembetűnőbb tanulság a következő: az autó sosem bizonyult rémálomnak, de némely félelmek sem voltak teljesen alaptalanok. A közlekedési balesetek valósak, a zaj és a szennyezés valós. A PEI és Grisons túlzásba esett, de az autó társadalmi elfogadása sosem volt ingyenes, és ma is tárgyalás tárgya. Szerinted egy nap a mai járművekről is hasonló betiltási történetek fognak születni? A történelem alapján semmit sem szabad kizárni.

Források

• Prince Edward Island-i autótiltás
• P.E.I. 115 évvel ezelőtt fékre fogta az autókat. 5 évbe telt a tilalom feloldása
• Mikor tiltotta be PEI az autókat
• Grisons-i autótiltás
• Graubünden: a kanton, amely nemet mondott a gépkocsira
• Az a svájci kanton, ahol az autókat lovaknak kellett húzniuk
• Graubünden autómentesen 1900-1925
• Connecticut elfogadja az első sebességkorlátozási törvényt
• Motor Car Act 1903
• Piros zászlós közlekedési törvények
• Mikor a városok veszélyes betolakodónak tekintették az autókat
• Rövid történeti áttekintés a közúti halálesetekről az Egyesült Államokban
• A elfeledett történet arról, hogyan találták fel az autógyártók a gyalogos átkelés bűncselekményét
• Az elfeledett küzdelem a benzinmeghajtású autók betiltásáért az 1960-as években