Hogyan került a Renault 9 a török gyártásba?

1985 tavasza... A bursai Oyak-Renault gyárban lassan gyorsulnak a szalagok, és valami komoly történik: A 14 éve kizárólag Renault 12-t gyártó üzemek egy második modellre készülnek. Annak a modellnek a neve Renault 9. De hogyan került a Renault 9 a török gyártásba, és miért változtatta meg ez az átállás ennyire a török autóipart az Anadol utáni időszakban? A válasz nem olyan egyszerű, mint gondolnád; mert ebben a történetben egyszerre van jelen egy nagy mérnöki áttörés és az importált alkatrészekkel történő összeszerelés valósága. Ha készen állsz, indítsunk el egy utazásra a 80-as évek Törökországába.
Az út az egymodellű gyártástól a többmodellű gyártásig
Először is rakjuk rendbe a képet. Az Oyak Renault Otomobil Fabrikalari A.Ş. 1969-ben alakult az OYAK és a Renault partnerségeként; a részesedések az alapításkor úgy oszlottak meg, hogy a Renault 44 százalékot, az OYAK 43 százalékot, a Yapi ve Kredi Bankasi pedig 13 százalékot birtokolt. 1971. május 14-én gördült le a szalagról az első Renault 12, és ugyanazon évben 1514 jármű készült el egy 381 fős csapattal. Kicsinek tűnik, nem igaz? De minden nagy dolog kicsiben kezdődik.
A következő években felgyorsulnak az események. 1973-ban a Renault 12 TS-sel megkezdődött a kritikus alkatrészek, mint a motorblokk, a főtengely, a dugattyú, a hengerfej, a sebességváltó és a fogaskerekek hazai gyártása. Vagyis a gyár már nem csupán csavarokat húzott meg, hanem valódi gyártást végzett. 1975-ben az 50 000., 1978-ban pedig a 150 000. jármű gördül le a szalagról; 1980-ban megtörténik az első export: 700 Renault 12 és 112 motor kerül Egyiptomba. 1983-ban megérkezik a 250 000. jármű, ugyanabban az évben a Renault 12 GTS-sel veszi kezdetét az első ólommentes benzinnel működő motor használata.
De van egy probléma: A gyár továbbra is egyetlen modellt gyárt. Ugyanekkor a világon az autógyártók a modelldiverszifikáció versenyében voltak. Egyetlen modellel nem lehetett tartósan jelen lenni ebben a versenyben. Éppen ekkor lép színre a Renault 9.
1985: A Renault 9 a bursai szalagokra kerül

A Renault 9 intenzív prototípus-, teszt- és kutatási munka után 1985-ben második modellként került gyártásba Bursán. A török piacon az első változat a GTL volt, amelyet 1985. április 1-jén kínáltak eladásra. Ugyanabban az évben egy másik fontos esemény is történt: Miközben az Otosan megkezdte a Ford Taunus gyártását, az Oyak-Renault oldalán megindult a Renault 9 leölése a szalagokról. Vagyis 1985 a történelembe a Törökországban gyártó márkák sokféleségének évjeként vonult be.
Kiemelt pontok
- A Renault 9 1985-ben második modellként került gyártásba az Oyak-Renault bursai gyárában; a GTL változatot 1985. április 1-jén kínálták eladásra.
- Törökország első hatchbackje, a Renault 11 1987-ben gördült le a szalagról az 1,4 literes GTS változattal.
- A Renault 11-gyel olyan újdonságok kerültek gyártásba, mint az automata váltó, a központi zár és az alumíniumötvözet felni.
- A Renault 9 törökországi gyártása 1985-től 2000-ig tartott; a külső és belső formatervezést többször megújították.
- 1980-tól kezdve az Anadol pickupokban 1200 cc-s Erk dízelmotor került használatba.
Mit változtatott meg a Renault 9 az újdonságaival?

A Renault 9 nem csupán egy új karosszéria, hanem egy új technológiai csomag volt. A modellben olyan újítások voltak, amelyek az adott korszakban komolynak számítottak: keresztben beépített, elektronikus gyújtású motor és szakaszos működésű első ablaktörlő. Ha az elektronikus gyújtást a mindennapi életre akarjuk lefordítani: A régi gyújtórendszerek elvégezték a dolgukat, de az elektronikus olyan volt, mint egy öngyújtó, amely minden alkalommal pontosan a helyén lobogtatja a lángot, szemben a lassan izzó gyufával; megbízhatóbb és takarékosabb.
Renault 9 GTL: az első generáció 1985 és 1987 között
A GTL, amely Törökországban gyártott első változat volt, a korai években a következő adatokkal rendelkezett: végsebesség 165 km/h, a fogyasztás pedig országúton 5.8, városban 8.2, vegyesben 7.9 liter/100 km. A kor mérceivel mérve kiegyensúlyozott családi autó profil - nem igaz? A hazai gyártás oldala viszont érdekes képet mutat: A Renault 9 GTL-t Bursában szerelték össze, de számos alkatrészét Franciaországból importálták. Erre a részletre hamarosan vissza is térek, mert éppen itt van a történet legkritikusabb pontja.
A Renault 9 műszaki értékei: Változatonként eltérő táblázat
Most frissítsük fel egy kicsit az ismereteket: Az autók teljesítményértékei a mérési normától és a motorváltozattól függően eltérnek. Például az 1.4-es benzinmotor esetében SAE norma szerint 83 LE, DIN norma szerint 72 LE a hivatalos érték; ez a két szám ugyanannak a motornak a különböző mérési módszerekkel kifejezett értéke. A 0-100 km/h gyorsulási értékeket is a különböző motor- és felszereléskombinációk miatt 11.9 és 21.4 másodperc közötti széles tartományban közölték. Vagyis egyetlen szám alapján ítéletet mondani tisztességtelen lenne.
Széles körű, egymással ellenőrizhető adatokkal a legpontosabb kép a következő:
| Tulajdonság | Renault 9 (L42) 1.4 benzin | Renault 9 dízelt (GTD/TD) |
|---|---|---|
| Hengerűrtartalom | 1398 cm3 | 1.6 liter |
| Maximális teljesítmény | 72 LE @ 5750 1/perc | 54-55 LE @ 4800 1/perc |
| Maximális nyomaték | 106 Nm | 102 Nm @ 2250 1/perc |
| 0-100 km/h | 12.5 mp | A gyártó nem közölte |
| Végsebesség | 178 km/h | A gyártó nem közölte |
Megjegyzés: A dízel változat 0-100 km/h és végsebesség értékeire vonatkozóan nem jelent meg megbízható, egymással ellenőrizhető adat, ezért itt nem történt becslés. Emellett az évekig gyártott modellnél a motorválaszték 60 és 80 LE közötti teljesítményű benzinmotorokat és dízelmotorokat foglalt magában; az 1991-1996 közötti Spring időszakban pedig 1389 cm3 hengerűrtartalmú, C1J kódjú motort használtak, és a fogyasztás 6.1 liter/100 km szinten mérték 90 km/h-s állandó sebességnél.
1987: Renault 11 és Törökország első hatchbackje
Két évvel később kezdődik a második felvonás. 1987-ben Bursa Akcalar, Nilufer részén található Oyak-Renault üzemében megkezdődött a Renault 11 gyártása. Ez volt Törökország első hatchback modellje; vagyis egy olyan autó, amelynek hátsó fedele a csomagtérrel egybeépített, a praktikus élet autója. Rövid emlékeztető: A hatchback olyan karosszériatípus, amely a sedan külön csomagtérfedélével szemben hátulról nyíló nagy ajtón keresztül Rakodható. Bevásárlás, piknik, kutya, bicikli... Mind ezen az ajtón kezdett be- és kijárni.
A Renault 11 törökországi története az 1.4 literes második változattal, a GTS-sel kezdődött. És az hozamok nem csak a karosszériatípusra korlátozódtak: Ezzel a modellel olyan jellemzők, mint az automata váltó, a központi zár és az alumíniumötvözet felnik, először kerültek be a törökországi gyártásba. Ma hétköznapinak tűnő felszerelések ezek a nyolcvanas évek Törökországában luxusnak számító újítások voltak. Az 1987 és 1996 közötti gyártási időszakban olyan változatok, mint a Flash, is lejöttek a gyártósorról.
Ugyanebben az időszakban az Anadol fronton: Jön az Erk dízel
Ezekben az években nemcsak a burzsai francia közös vállalat fejlődött, hanem Anadol szülővárosában, Isztambulban az Otosan is átalakuláson ment keresztül. Az Anadol A1, amelynek gyártása 1966. december 19-én kezdődött, Törökország első sorozatgyártású hazai személyautója volt, és 1966 és 1991 között hét különböző modell látott napvilágot: A1, A2, STC-16, SV-1600, Bocek, A8-16 és Otosan 500 Pickup. 1980-tól kezdve a pickupoknál az 1300 köbcentis benzinmotor mellett 1200 köbcentis Erk dízelmotort is kezdtek használni. A dízelmotor üzemanyag-takarékossága nagy megkönnyebbülés volt az üzletkötők számára a kereskedelmi használatban.
Vagyis a nyolcvanas évek egy olyan évtized volt, amikor Törökországban minden gyártó, legyen hazai vagy külföldi, diverzifikálódott. A szerelőszalagon az egységes járművek korszaka lezárult, és megnyílt a többmodelles, több technológiás gyártás korszaka.
Összeszerelés volt, vagy teljes gyártás? Itt rejlik a történet szíve
Most térjünk rá a kezdeti kérdés teljes válaszára. A Renault 9 törökországi gyártásba való belépése egy mondatban így foglalható össze: 1985-ben az Oyak-Renault burzsai gyárában, a Renault 12 után második modelként, intenzív prototípus- és tesztmunkák után vették gyártásba, a GTL változatot pedig 1985. április 1-jén hozták forgalomba. De ez az átmenet kétrétű valóságot hordoz.
Egyrészt a gyár saját narratívája az 1985-et olyan időszakként pozicionálja, amelyben a mérnöki kompetencia megerősödött, és a hazai tartalom aránya az előző évekhez képest jelentősen nőtt. Valóban, 1973 óta a motor- és sebességváltó-alkatrészeket helyben gyártották, és export is zajlott; ezek nem az összeszerelőipar, hanem a termelőipar jelei. Másrészt a korai Renault 9 GTL számos alkatrészét Franciaországból importálták. Vagyis 1985 nem volt mágikus kulcs; inkább fokozatos, de határozott lépés volt, amely kitöltötte a hiányzó láncszemet a hazai autóipar összeszerelésről teljes gyártásra való átállásában.
Szerintem éppen ezért szép ez a történet. Nincs ott nevetségesen nagyképű ígéret; egy türelmes felhalmozás, modellről modellre gyűlő know-how nyomai láthatók. A Renault 9 törökországi gyártása 1985-től 2000-ig, 15 évig tartott, és ezalatt a belső és külső dizájnt többször megújították; olyan generációk, mint a Broadway és a Spring, kerültek le a szalagról. Egy modell 15 éves gyártósoron maradása annak is bizonyítéka volt, hogy a gyár már világklaszszú gyártásra képes.
A mai napig vezető nyom: A 8 milliomodik jármű és ami utána jött
Nos, szerinted mi lett az 1985-ös második modell döntéséből? Ma az Oyak Renault évi 390 000 jármű gyártási kapacitásával Törökország egyik legnagyobb autóipari gyártóközpontja; a termelés több mint 75 százalékát exportálják, és átlagosan 56 másodpercenként gördül le egy autó a szalagról. 2021-ben a 7 milliomodik személygépkocsi és motor, 2025-ben pedig a Duster bursai legördülésével a 8 milliomodik jármű készült el. 2026-ban pedig megkezdődött a Clio 6 és a Renault Boreal gyártása.
Nem tudom, hogy a Renault 9 szalagra kerülésének napján ezek közül mit lehetett volna előre látni, de ez biztos: Egy olyan világban, ahol egyetlen modellel haladó gyár nem merne többmodelles gyártásra átállni, nem létezne a mai Bursa. Az 1985-ös második modellről szóló döntés egy kicsinek tűnő, de irányt adó kanyar volt. És aki jól veszi be a kanyart, az nyeri a versenyt.